Megviselte a 8 éves fiamat a rendőri intézkedés

2014.10.08. 15:12

A rendőrség védi munkatársát, Biacsi Sándort, aki Tatabányán gyerekek és szülők szeme láttára bilincselt meg egy apukát, miközben ezt az egészet a férfi, Attila 8 éves fia is végig nézte.

Ahogy arról beszámoltunk, október 2-án egy helyi iskola előtt egy behajtani tilos táblánál robbant ki vita a férfi és a rendőr között, aminek a vége az lett, hogy négy rendőrautóval megérkezett az erősítés és a férfit előállították, miközben az iskolába igyekvő gyerekek és szüleik biztosították a hátteret.

Most a férfi, K. Attila a Music Fm nevű rádiós csatornán a saját szavaival mesélte el az esetet. "Minden reggel oda hajtunk be az iskola elé kitenni a gyereket, sokadik alkalommal szólt érte a rendőr", ő pedig sokadik alkalommal mondta a rendőrnek, most  "egyéb megjegyzések kíséretében", hogy az óvoda és az iskola előtt ne dohányozzon egyenruhában.

Irritált, hogy dohányzott egyenruhában

Ezeket aközben mondta, hogy visszatolatott az érintett útszakaszról és leparkolt, majd kiszállt a gyerekkel és elindult az iskola felé. Mint mondta, akkor már látta, hogy a rendőr megy felé és "intézkedés lesz".

A magát mindig nyugodtnak leíró apuka szerint a gyerek mellette állt, a rendőr az iratait kérte, ő pedig gyalogosként a személyijét adta neki oda, de a rendőrnek ez nem volt elég. "Elpattantam én is, és ő is felfokozott állapotban volt" - érzékeltette a férfi a helyzetet, aminek eredményeképpen "elkövette azt a hibát", hogy kivette a rendőr kezéből az iratot, de mint mondta, 20 másodperccel később már mind a három iratot átadta, csakhogy ekkorra már a bilincs a kezén volt. Mindezt úgy, hogy a 8 éves kisfiú ott állt az apja mellett.

A rendőr ezután be akarta tenni egy Astrába, de nem sikerült neki. A férfi szerint azért, mert 44 és feles a lába, nem fért be. Közben az osztályfőnök is megérkezett, felkísérte a gyereket, de közben a szülők is körbevették a két férfit. A férfi szerint az utolsó kép, amit a fia láthatott, az az volt, hogy egy rendőr próbálja betenni őt az autóba.

A gyereket teljesen ledöbbentette

- mondta a férfi. Eközben a felesége is rettegve várta az óvodánál.

Végül a kiérkező négy rendőrautó egyikébe berakták és bevitték a kapitányságra. A férfi nem tett panaszt, amit azzal indokolt, hogy ő is hibás volt, csakúgy mint a rendőr, a szabálysértést elismerte, és hozzátette, hogy a kapitányságon csupa rendes, intelligens rendőrrel találkozott. A fiát megviselte a történet.

A helyzet az, hogy a történet a rendőrt is megviselte. "Nagyon megviselt az eset – sóhajt fel az iskolarendőr" - olvasható a Police.hu-n megjelentetett cikkben, amelyben még azt is tagadják, hogy egyáltalán valaki látta volna, hogy mi történt az iskolánál.

A cikkből nagyjából ugyanaz derül ki mint a férfi által elmondottakból, dohányzásról nem esik szó, csak arról, mit mondott a férfi: "Büdös, g… rendőr", és hogy becsmérlő szavakat használt.

És ebből a cikkből derül ki az is, hogy a rendőrök jogosnak tartják, ha egy rendőr erőszakkal old meg egy problémát ott, ahol a konfliktusok generálása és a helyzet kiélezése helyett az intelligencia is segítene. "A főtörzszászlósnak intézkedési kötelezettsége volt, helyesen cselekedett – mondja Forrai Zsolt alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője. – Egyedül végrehajtott előállításnál pedig kötelező a bilincs használata. K. A. ellen igazolás megtagadása és rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult."

A becsmérlő szavaknál és az engedetlenségnél mi sem tudnánk durvábbat elképzelni, így csak annak örülünk, hogy nem vagyunk tatabányaiak, és hogy a rendőr volt annyira józan, hogy nem lőtte le a helyszínen a férfit.