Judit
-2 °C
8 °C

Megtudtuk, mit keres ezer román és szlovák állampolgár a negyvenágyas soroksári panzióban

IMG 8218
2014.10.09. 13:24

Nagyjából ezren jelentkeztek be állandó lakosként másfél év alatt egy negyvenágyas soroksári panzióba, többségük román állampolgár, írtuk ma reggel a Népszabadság információi alapján. Hozzátéve, hogy a Nagykőrösi út 353. alatti Viktória panzióba bejelentkezettek magyarországi lakcímükkel mind szavazhatnak az önkormányzati választáson is. Kimentünk a helyszínre, hogy megnézzük, rákérdezzünk.

Dr. Keserű Józsefnével, a Viktória panzió ügyvezetőjével sikerült beszélgetnünk, aki elmondta: nagyon egyszerű magyarázata van az első hallásra furcsa jelenségnek.

A Viktória panzió lassan 12 éve, 2003 elején kötött egy keretszerződést a Waberer's szállítmányozó céggel − illetve korábban a Hungarocamionnal −, ennek értelmében a panzió szállást biztosít a cégnél dolgozó kamionsofőröknek, illetve hivatalosan tartózkodási helynek jelölhetik meg a panziót.

A kérdésre, hogy ez legális-e, az ügyvezető azt mondta, ők a legelején megkérdezték az önkormányzatot, hogy ez így működhet-e, és azt a választ kapták, hogy igen. Amiért most feltűnhetett a Népszabadságnak, hogy nyár közepén a szállásra 711 román, 89 szlovák és 75 magyar állampolgár, tehát hirtelen nagyon sokan jelentkeztek be, amire Keserű szerint szintén egyszerű a magyarázat: a Waberer's felszámolt egy csíkszeredai telephelyet, így az ottani kamionokat és sofőröket ide hozták.

Utóbbiakkal olyan szerződést kötöttek, hogy ha felmondanak a Waberer'snél, akkor ki is kell jelentkezniük a hotelből.

A munkások ide kapják a leveleiket, bankkártyáikat, a recepción fakkok vannak névsor szerint. Keserű szerint a Waberer'snek munkajogi szempontból fontos, hogy ide legyenek bejelentkezve a sofőrök. Felvetettük a szavazás kérdését is − a panzióba bejelentkezettek magyarországi lakcímükkel mind szavazhatnak az önkormányzati választáson −, amire az ügyvezető elmondta, ezeket az embereket nem érdekli a választás, legtöbbjük egy szót sem beszél magyarul.

Változó, hogy milyen állampolgárok vannak többségben; volt, hogy szerbek, volt, hogy szlovákok, a megszűnt csíkszeredai telephely miatt most a román állampolgárok vannak többségben. A kamionok a szomszédos telken állnak, így több sofőr, miután letette a kamion, két-három napig, a következő fuvarig meg is száll a panzióban. Egyszerre azonban 10-15 sofőrnél több soha nem tartózkodik itt.

Fenyves Dezső, a helyi választási bizottság Együtt Soroksárért Egyesület által delegált tagja azt mondta, nem tudja, hogy korábban volt-e tömeges szavazás, de az elvi lehetőség megvan a csalásra. Ő úgy tudja, hogy az ide bejelentettek közül több mint kétszázan megkapták az állampolgárságot is. A Népszabadság szerint a helyi választási bizottság Fenyvesi Dezső kitartó próbálkozása után múlt pénteken úgy döntött, felkéri a jegyzőt, hogy ha törvénysértő helyzetet tapasztal, sürgősen tegye meg a jogi lépéseket.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!