Tíz felesége volt, végelgyengülésben pusztult el Elek

2014.10.21. 12:31

Meghalt a Nyíregyházi Állatpark oroszlánja, Kelet Elek - adta hírül az állatkert Facebook-oldalán Gajdos László igazgató.

Gajdos megható posztban búcsúzik Elektől, aki 19 évesen végelgyengülésben halt meg. Az oroszlánt 1996 karácsonyán kapták Hollandiától, egy autó hátsó ülésén szállították az akkori kultúrpark elhagyatott WC-jéből készült oroszlánházba.

Amikor mindenki elment beültem hozzá, néztük egymást, én gyönyörködtem az első szerzeményemben, ő nyugodtan rágcsálta első reggelijét nálunk. Közben elmondtam neki, hogy itt nemsokára egy nagy állatkert lesz, zsiráfokkal, elefánttal, fókával, és majd kap feleséget, többet is és lesznek kis oroszlánok, akiknek mindenki nagyon fog örülni.

18 év telt el azóta. A hím oroszlánok a természetben 8 évet élnek. A vadon kegyetlen. Állatkertben persze a 15 év sem ritka. De Kelet Elek ( az akkori Kelet Áruház fogadta örökbe és adta neki a nevet) 19 évet élt. Velünk volt jóban, rosszban. Sok-sok gondozó tanulta meg mellette a szakmát. 10 felesége volt és számos utódja született. Utolsó heteit is lánya, és unokái társaságában élte.

Már nyáron éreztük, hogy baj lesz... Látszott rajta, hogy fáj már neki az élet. Egyre nehezebben mozgott, és komolyan kellett csillapítani a fájdalmait. De a legjobb falatokat mindig neki tették félre. Azon a bizonyos hétfő reggelen még megvárt. Lementem hozzá. Csak ketten voltunk, úgy, mint az eső Karácsonykor. Beszélgettünk most is. Ha mondtam a nevét a farka bojtjával intett. Néztük egymást, aztán egyszer csak a félelmetes oroszlánszemek, vad sárga fénye halványulni kezdett.