Mi ez, megemlékezés? Már a szó is baromság

Philipp Tiborral most annak apropóján ültünk be egy kávézóba, hogy nyári költözésekor egy dobozból előkerültek azoknak a fotóknak a negatívjai, amiket még a nyolcvanas években lőtt. A nemsokára a Fortepanon is látható fényképek tüntetéseket, utcai akciókat és a „demokratikus ellenzék” megbeszéléseit örökítik meg. Az igazán fontos demonstrációk sokszor az október 23-ai megemlékezésekhez kapcsolódtak, melyek akkor eléggé mást jelentettek, mint manapság.

Mi ez, megemlékezés? Nem tudom, már a szó is baromság, nehéz ezeket komolyan venni. Az ember elmegy egy ilyen ünnepségre, és mit hall? Semmit, csak pártpolitikát

– mondja Philipp Tibor a mai kényszeredett ünnepekről. A nyolcvanas évek „másként gondolkodóinak” 1956 természetes kapcsolódási pont volt.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

„Abszolút magától értetődő volt, hogy erről muszáj beszélni. Ha 56-tal kapcsolatban az ember hallgat, akkor végül is mivel kapcsolatban érdemes nem hallgatni? A nyomok még láthatók: hogy egy ilyen társadalom van, ami velejéig beteg, és túlnyomórészt azért beteg, mert rá van kényszerítve a hazugság, a hallgatás – és ezt nem lehet annyiban hagyni.” Az évfordulók lehetőséget adtak a megmutatkozásra is.

„Ha csinálunk egy performanszt, az oké, de tulajdonképpen kit érdekel? Önmagában az, hogy egy lakáson megjelenik 250 ember, érdektelen, ha csak ők tudnak róla, meg az a másik 250, aki megfigyeli őket. De ha bemondja a Szabad Európa Rádió, vagy akár a hazai pártsajtó, hogy »ellenzéki rendbontó erők«, az már valami.”

A nyolcvanas években valódi helyett inkább csak gesztuspolitikát lehetett csinálni. „Azt gondoltuk, hogy bár nagyon fontos, ha az ember beszél bizonyos dolgokról, de sokkal fontosabb, hogy hogyan cselekszik. Utólag olyan „helyre kis megjárja” idők, de belülről nézve mégiscsak más, elég vérzivataros éveknek tűntek ezek. Úgy hittük, hogy példa kell, meg kell mutatni, hogy lehet nem csöndben maradni is.”

Az öregek, a pesti srácok és az élcsapat

Krassó György ötlete nyomán az Inconnu kezdte el az 56-os lakás-megemlékezéseket. Legnagyobb port a forradalom 30. évfordulóra meghirdetett művészeti aukciójuk verte. Az volt a terv, hogy a szerte a világból kapott, 56-hoz kapcsolódó alkotásokat Philipp Tibor Nádor utcai lakásában állítják ki, de a rendőrség a kiállítás reggelén lefoglalta és elvitte őket (és nyilvántartásba is vette; a rendőrségi fotókat ma is meg lehet nézni, itt). A kiállítás nem maradt el: minden elkobzott műalkotás helyén a rendőrségi végzés egy másolata volt olvasható.

1956 emlékének ápolása – például Litván György tanulmánya szerint – meghatározó volt a demokratikus ellenzék számára. Az „össznépi elfojtás”, társadalmi szintű amnézia elleni lázadás azonban csak nagyon szűk körben zajlott, a hétfői szabadegyetemek, az emigrációból becsempészett füzetek után Bibó István temetése és a Bibó-emlékkönyv jelentett némileg szélesebb értelmiségi nyilvánosságot. De az ellenzéki mozgalmak valójában rettentően kicsik és belülről is eléggé megosztottak voltak, még '56-tal kapcsolatban is.

Ők ideológiailag a marxizmus felől jöttek, úgy 1987-ig abból indultak ki, hogy – nem véletlenül neveztük őket  revizionistának – valamilyen módon belülről kell megváltoztatni a rendszert. Mi viszont azt gondoltuk, hogy nincs mit megreformálni, el kell dobni az egészet.”

Fotó: Philipp Tibor / FORTEPAN

A későbbi SZDSZ magját jelentő Beszélő-környékiek Philipp szerint az 56-os ügyekhez is elitértelmiségiként viszonyultak, úgy, ahogy tudományos oldalról illik megközelíteni a kérdést. A Beszélő-kör értelmiségi világához képest a „pesti srác”, utcagyerek attitűdű Krassó körül „plebejus”, vidékről felkerült fiatalok voltak. Krassó környezete szinte egy külön intézmény volt, ő összekötő is volt a fiatal avantgárd művészek és a régi öreg 56-osok között. Így kapcsolódott hozzá az Inconnu kör is.

Innen utólag nézve, nagyon izgalmas, szórakoztató és vidám élet volt. Azon lehetett jót szórakozni, hogy az ember a városban megpróbálja lerázni az üldözőit.

Csináltuk a bulikat, egyik házibulit a másik után. De azért a többség nem mert gyermeket vállalni, merthogy nem lehetett tudni, hogy azt a gyermeket föl fogjuk-e tudni nevelni. Innen nézve nevetséges gondolat. De onnan nem volt az.”

A fő retorzió a fenyegetettségérzésen kívül az útlevéltilalom volt, és persze nem kaptak munkát sem. Abból éltek, amiből tudtak és amit a baráti körük lehetővé tett: butikoknak festettek ruhát, szociológiai felmérésekben kérdezőbiztososkodtak, Philipp Tibor aztán ácsként dolgozott a Beszélőből kilépő Nagy Bálint illegális építővállalatában: volt ott sokféle segédmunkás a teológustól a matematikusig.

Helyezkedés és épülő pártokrácia

1987-ben a Műegyetem udvarán először tartottak nyilvános helyen október 23-ai megemlékezést. „Kijött a szellem és nehéz volt visszadugni a palackba. Igazából nem avatkoztak be a rendőrök, vonulgattak, de a szokásos szivatgatáson túl nem volt valódi szándék ennek az elfojtására.” Onnantól kezdve egyre nagyobbak voltak és egyre inkább nyílt színen zajlottak a megemlékezések.

1988-ban már az volt az ember érzése, hogy lehetetlen, hogy ez a dolog így maradjon. Miközben lehetetlen az is, hogy megváltozzon.

Ekkoriban az Inconnu tagjai elkezdtek módszeresen dokumentálni. Minden eseményen fényképeztek és videóztak, mint később a Fekete Doboz is.

Philipp Tibor rokonságban, de mély barátságban is volt Krassóval, az ő korábbi lakásába költözött be a Nádor utcába. Legendás helyszín: az Inconnu akciókon kívül volt itt „böjtölés”, vagyis két hétig tartó éhségsztrájk a szabad utazási jogért '88-ban, és ez lett a bejelentett székhelye Krassó pártjának, a nevében is 56-os Magyar Október Pártnak. A párt a nyolcvanas évek akcionista fellépéseit folytatva csinált néhány látványos happeninget, leragasztották a kommunista utcanévtáblákat, Münnich Ferencet Nádor utca feliratokkal takarták le. De nagyobb sikerük nem tudott lenni.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

„A Magyar Október Párt azért lett olyan nevetségszámba menő párt, amilyen, mert elfogytak a káderek, nem voltak már szabadon leigazolható, komolyan vehető emberek” — mondja Philipp. Krassó ugyanis 1984-ben kiment Angliába, innen csak Nagy Imréék 89 júniusi újratemetésére jött haza. Pártot csinálni, komolyan beszállni a rendszerváltás alakításába ez már késő volt. „Addig le volt osztva minden, aki szeretett volna valamit, az már beállt egy sorba. És azt is lehetett látni, hogy a Krassó az nem a nyerő oldal.”

A Magyar Október Párt szembement a rendszerváltás megegyezéses forgatókönyvével. Az Ellenzéki Kerekasztalt a szabad választások megszervezésén túl illetéktelennek tekintette, amiért a benne résztvevők nem rendelkeztek semmilyen felhatalmazással. „Önjelöltek voltak és semmilyen garancia nem volt rá, hogy ezek valóban a társadalom érdekét fogják képviselni és nem mondjuk saját magukat. És hát utólag úgy tűnik, hogy ez a félelem nem is volt indokolatlan.” — kommentálja akkori alapállásukat Philipp Tibor.

Őt a megalakuló SZDSZ-ben ügyvivőnek választották volna, de nem vállalta, mert ahhoz a belső ellenzékhez tartozott, akik nem támogatták, hogy a Szabad Kezdeményezések Hálózatából puccsszerűen pártot csináljanak. „Mindig megvolt a népi-urbánus megosztottság a magyar társadalomban. Nem az MSZMP-vel szemben kellett gyorsan pártnak lenni, hanem a népiekkel szemben, akik addigra megcsinálták a Fórumot. Nekem viszont az volt a véleményem, hogy nagyon aggályos, ha egy párt antidemokratikusan jön létre, mert az olyan is marad, mitől változna meg?” Philipp egyébként a Fidesszel is kapcsolatban volt: ő tervezte a párt első, még narancs nélküli logóját.

Itt csak ugrálni lehet

Krassót egyfelől túl radikálisnak, másrészt a politikai irreálék világába tartozó, a gyakorlatias szempontokat nem értő figurának látta és láttatta a demokratikus ellenzék politikai karrierbe kezdő része. „Nagyon aranyos ez az akcionizmus, de ne szólj bele politikai kérdésekbe, azt mi tudjuk, mi vagyunk az okosak” – Philipp szerint legalábbis ez a felsőbbséges attitűd jellemezte az akkor már a rendszerváltás meghatározó tényezőjévé váló Beszélő-kört Krassóékkal szemben.

Ő nyilvánvalóan másképpen látta.

Krassó a legtisztábban gondolkodó, legdemokratikusabb gondolkodású ember volt, akit ismertem. És Krassónak lett igaza. Az más kérdés, hogy egy örök vesztes.

Ő egyszerűen csak demokráciát akart, neki nem kellett a hatalom. És aki nem tör hatalomra, az veszít. De ha választanom kell, én tudom, hogy melyiket válasszam.”

Fotó: Philipp Tibor / FORTEPAN

Az 1989. június 16-ai újratemetés, a rendszerváltás nagy szimbolikus aktusa volt Philipp Tibor utolsó demonsrációja. Korábban még az Inconnu állított fejfákat a 301-es parcellánál a szabadságharc mártírjainak, a TV-én közvetített nagy Hősök terei eseményen viszont már nem vehettek részt. „Az MSZMP képviselői ott trónoltak a dísztribünön, nekünk meg még az sem volt megengedve, hogy ott legyünk a tömegben. ”

Erre mondjuk szarhattunk is volna, de azért nem volt különösebben jó érzés.

Ők a 301-es parcellánál és a városban tartottak volna saját megemlékezést, de erre az amerikai nagykövet hatására végül nem került sor. Palmer egyezséget ajánlott: ha eltekintenek a rendezvénytől, az MTV-ben műsoridőt kapnak. Ez így is lett, de az élmény egy életre eltérítette Philipp Tibort az új stílusú politikától. „Iszonyú nagy égés volt a tévés szereplés, életem egyik legtanulságosabb élménye. Világos lett, hogy ilyen módon, ahogy én képes vagyok beszélgetni, nem lehet a televízióban hatékonyan kommunikálni. De ennél is fontosabb volt, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy az embernek itt nincsenek tovább lehetőségei, hogy

itt olyan hatalmak játszanak már, ahol nekünk nem osztottak lapot.

Ha az amerikai követnek lehetősége van MTV-s műsorokról rendelkezni, akkor ott olyan változás történt, ami legalábbis elgondolkoztat. Világossá vált, hogy itt valamilyen megegyezés történt; hogy itt nem lehet ugrálni, pontosabban hogy csak ugrálni lehet.” Ez volt az a pont, ahol az Inconnu befejezte a működését.

Külső és belső szabadság

Philipp azt mondja, neki a rendszerváltás annak ellenére sem csalódástörténet, hogy nagyon nem így képzelte az átalakulást. Nem hisz az összeesküvés-elméletekben, de meggyőződése lett, hogy a rendszerváltásnak csak részleteit rendezte le az MSZMP és a sok új szervezetecske, a döntések valójában máshol születtek. „Nagyon izgalmas volt politikát csinálni és megérteni, hogy hogy működik a politika. Ez ma is segít jobban megérteni, hogy mi történik. Hogy mikor kerül valaki lépéskényszerbe, hogy mennyire írhatják fölül a személyes vágyak, hiúságok a magasabb rendű célokat.”

Szokták jelképesnek mondani, hogy az Inconnu volt tagjai a rendszerváltás után mennyire különböző irányokba mentek, a szélsőjobbtól a baloldalig. „A megalakult SZDSZ-szel mi nem voltunk jóban. Később lehetett volna menni kuncsorogni hozzájuk, hogy te figyelj, nincs valami munka?, de hát ezt persze nem csináltuk. Molnár Tamás végül kisgazda lett. Ez részint talán megélhetési történet, részint csalódottság.” Volt, aki megélni akart; más meg úgy gondolta, hogy folytatja a művészkedést. „Különváltunk és valahogy a politikai élet különböző oldalaira kerültünk. Nem is nagyon tartjuk egymással a kapcsolatot, de nincs ezzel baj.”

Philipp Tibor most már jó régen se politikával, se művészettel nem foglalkozik aktívan.

Korábban sem tartottam magam nagy művésznek, legfeljebb csak életművésznek. Polgári engedetlennek igen, de a rendszerváltással úgy gondoltam, hogy már csak polgár leszek. És ezt is csinálom.

Amikor azt kérdezem, hogy október 23-at ünnepli-e valahogy, azt mondja, pont ezen a napon nem, mert nagyon zavarja a politika. „Nem akkor kell valamit csinálni, amikor úgymond szabad, hanem amikor muszáj. A mostani megemlékezéseket csak olyan alkalmaknak látom, amikor fölmelegítünk egy levest, de nem érzem a szenvedélyt, a gondolatot, csak a lehetőséget, hogy az aktuális ellenséget simpfoljuk egy kicsit.”

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Azt is hozzáteszi, hogy a mindennapok szintjén azért igyekszik fenntartani az ötvenhatosságot. Hogy az micsoda? „Nem kell mögé semmiféle heroizmust képzelni. Az emberek egyszerűen szerettek volna demokráciában élni, nem akartak hazudozni, hogy ne mások irányítsák az életüket, élhessenek szabadon. Én pont ezt csinálom, igyekszem minél kevesebb komromisszumot kötni. Hát így.”

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!