Több tiszteletet kértek a nők a Parlamentben

2014.10.28. 19:33

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt kérte a kormánypárti politikusoktól, hogy ne nézzék le az élettársi viszonyt, mert a megszületett gyermekek 42 százaléka élettársi viszonyból származik - számolt be a keddi parlamenti vitáról az MTI.

A képviselő felszólalása alatt körülbelül tíz fajta szappant, sampont és mosószert pakolt ki a padjára. Azt mondta, az alapvető tisztálkodási szerek mindegyike csak 30-40 negyven forinttal drágul majd, az is komoly emelkedés.

Felszólalása után nem sokkal a fideszes Pócs János egy kétperces hozzászólást azzal kezdett: nem tudja, hogy Bangóné Borbély Ildikó háztartásbeli mivoltában, vagy parlamenti képviselőként van-e jelen.

Legény Zsolt (MSZP) visszautasította azt a feltételezést, hogy akkor szűnik meg a családon belüli erőszak, ha a nők elmennek szülni. Felszólította Pócs Jánost, kövesse meg Bangóné Borbély Ildikót, női és egyéb mivoltában nem illik megsérteni egyetlen képviselőt sem.

Képviselőtársa, Heringes Anita azt mondta: több tiszteletet szeretnének kérni a nőknek, reméli Pócs János a három gyermekét felnevelő feleségével több tisztelettel beszél otthon.

Vonja vissza szavait, és kövesse meg Bangóné Borbély Ildikót! - szólította fel a kormánypárti képviselőt.

Pócs János azt mondta, ha Bangóné Borbély Ildikó úgy érezte, hogy sértő volt a kérdése, akkor mint nőtől elnézést kér. Szerinte méltatlan a Házra nézve, ha egy képviselő a mondanivalójának csak akkor tud elég hangsúlyt adni, ha mosóporral, fogkrémmel, vécépapírral rakja magát körbe. Azt külön sajnálja, ha a parlamentben pont egy képviselőnő lázít a család és a házasság ellen.