Magyarország egy eddig ismeretlen, pszichedelikus univerzumba lépett: a galóca lehet az év hala

2014.10.30. 17:51

Történelmi időket élünk. Fontos döntések születnek kis hazánkban, a nép pedig csak kapkodja a fejét. Egyik nap kitiltanak hat kormánytisztviselőt az USA-ból, másik nap megadóztatják az internetet.

Mi meg csak tátogunk, mint a halak.

Szerencsére vannak még területek, ahol beleszólhatunk az ország jövőjének alakulásába. Hogy csak egy példát említsek, jelenleg is zajlik az év hala szavazás.

galoca
Fotó: szarvas / Index

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a koránt sem tétnélküli megmérettetést. A győztes ugyanis komoly hírnévre tehet szert, sokkal nagyobb dicsőség lesz kifogni, majd visszaengedni.

Az év hala szavazáson ugyanis általában olyan halak indulnak, akiket felebaráti szeretetből és féltésből vissza szokás dobni a vízbe. Így néz ki természet és ember elválaszthatatlan testvériséga az év hala szavazás koordinátarendszerében.

Na de ki nyer idén? A kecsege? A galóca? Netán a vágó dubrincs?

Év végéig lehet szavazni a jelöltekre, ahogy a Való Világban, itt sem árulom el, hogy áll a verseny, csupán négy fantomszám:

  • 62%
  • 23%
  • 15%

Szóval, ha szívén viseli kedvenc hala sorsát, akkor szavazott, itt! És akkor ismerjük meg picit közelebbről a jelölteket.

A kecsege

A világszerte veszélyeztetett tokfélék képviselője. A magyarországi folyókban egyre csökken az állománya, ezért 2014-től már nem fogható, a horogra akadt példányait vissza kell engedni, de ez amúgy is ALAP.

Előnevelt kecsegék
Előnevelt kecsegék
Fotó: Bugány János

A kecsege egy igazi világjáró, a Fekete-tengertől az Azovi-tengeren és a Kaszpi-tengeren át az Ob-Irtisz-Jenyiszej vízrendszerben is honot, de még a Dunában és Bajorországban össze lehet vele úszni.

Igazi egzotikus, a bajsza négy szálból áll, rojtozott, lesimítve eléri a felső ajkait. Már a leírás alapján sem kérdés, hogy ő

a vízek legromantikusabb, és az egyik, ha nem a legerotikusabb hala.

A galóca

Na itt ugrik a pszichedelikus világpanoráma az agyvízbe, a galóca nevet ugyanis a természet két csodálatos teremtménye is bérli: a galóca nemzetséget a kalaposgombák rendjébe tartozó galócafélék családjába sorolják, illetve egy halat is hívnak így, méghozzá a dunait.

Szakértők szerint ez a kedves hal bennszülött a Duna vízrendszerében, de a Tisza legfelső szakaszán is él, egy úgynevezett szakadár, önfenntartó állomány. Máshol csak alkalmilag fordul elő, és nem akkor ha hívják, hanem akkor, ha ő akar menni.

A dunai galóca a világ legnagyobb pisztrángféléje, olyan ritka, hogy már 1974 óta védett, 1996-tól pedig fokozottan védett. 2012-ben az év halának választották Ausztriában!

Egy dunai galóca eszmei értéke 100.000 Huf!

A vágó durbincs

Bár népiesen csak paptetűnek nevezik, és még csak 2014-től védett, ne tévesszen meg minket, a durbincs egy igazi szívós sügérféle. Két közeli rokona, a széles és a selymes már eddig is oltalom alatt állt, hányattatott sorsú állatról van tehát szó.

Ő is egy igazi világjáró, Európa és Ázsia nagyobb folyóinak, tavainak és lagúnáinak a lakója. De fontos leszögezni, hogy Írországban, Skóciában, a Balkánon, valamint Nyugat- és Észak-Norvégiában nem található meg.

Mivel picike, általában 12-15 centiméter, a sporthorgászat járulékos halának tartják, csalinak. Ez elég felháborító, így ha úgy döntene, véleményt nyilvánít az év hala szavazáson, akkor lebegjen a szeme előtt, hogy

több tiszteletet a vágó durbincsnak!