Lánczi: A netadó-üggyel még nőhet is Orbán népszerűsége

2014.10.31. 22:21

Az internetadó ügye után még nőhet is Orbán Viktor népszerűsége, vélte Lánczi Tamás a kormányközeli Századvég politikai elemzője péntek este a köztévé műsorában. Szerinte Orbán azzal, hogy visszavonta az adót, tulajdonképpen politikai gesztust gyakorolt, ami hozhat is a konyhára.

Lánczi úgy vélte, a miniszterelnök bölcs döntést hozott az internetadó visszavonásával, ezt azonban nem tudta volna megtenni, ha nincs meg a megfelelő politikai ereje. Szerinte nem biztos, hogy van összefüggés a tüntetések és Orbán döntése között. Az elmúlt években is voltak már tüntetések, ezekre a kormány pedig különböző féleképpen reagált, itt inkább arról lehet szó, hogy az internetadó a párton belül is megosztotta az embereket, a miniszterelnöknek pedig az egység fontosabb volt.

D  TT20050401021
Fotó: Kovács Attila

A tüntetéssel kapcsolatban tagadta, hogy ez lett volna a legnagyobb kormányellenes tüntetés az Orbán-kormány regnálása óta, példaként az Alkotmányellenes tüntetést említette, ott szerinte többen voltak. Az elemző úgy vélte, most főleg frusztrált ellenzékiek mentek utcára, dühük a három vereség után érthető is. A zömmel kormányzati megbízásokból élő elemzőintézet munkatársa úgy látja, az ellenzéki pártok zavarodottak, mintha még sajnálnák is, hogy Orbán visszavonta az internetadó ötletét.