A Jobbik alelnöke feljelentette Nyers Rezsőt

2014.11.04. 15:20

Novák Előd, a Jobbik alelnöke feljelentést tesz Nyers Rezső, az MSZMP KB egykori tagja, az MSZP első elnöke ellen felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt, mivel szerinte részt vett Nagy Imre és társai kivégzésében.

Novák Előd ezt kedden közölte sajtótájékoztatón, amikor mécseseket gyújtott Biszku Béla budapesti házának kerítésénél a volt politikus áldozatainak emlékére. Novák megismételte, az állambiztonsági múlt nyilvánosságát, a volt kommunista vezetők közéletből való kitiltását és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását követelik.

A Jobbik alelnöke azért jelenti fel Nyers Rezsőt, mert „az MSZMP KB tagjaként részt vett például Nagy Imre és társai kivégzésében, miután szavazatával támogatta az eljárás lefolytatását”. Emiatt és több hasonló bűncselekmény miatt feljelentést tesz november 4-én a Legfőbb Ügyészségen – mondta az a jobbikos politikus, hozzátéve: nem ismeretlen tettes, hanem név szerint Nyers Rezső szerepel a beadványban, és felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt teszi a feljelentést.

A nyugdíját már lecsökkentették az 56-os múltja miatt

A most 91 éves Nyers Rezső az MTI archívumában szereplő életrajza szerint 1956-ban több kormányzati posztot is betöltött. 1956. augusztus 1-jétől november 3-ig élelmiszeripari miniszter volt, majd november 5-én felvette a kapcsolatot a Kádár János által vezetett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal, és november 12-én a Kádár-kormány közellátási kormánybiztosa lett.

Az MSZMP Központi Bizottságának 1957. február 26-tól egészen 1989-ig volt a tagja. Amikor az MSZMP 1989-ben kimondta feloszlását, illetve a Magyar Szocialista Párt megalakítását, az új párt elnökévé választották, és ezt a pozícióját 1990-ig töltötte be.

Nyers Rezsőről legutóbb 2013-ban lehetett hallani, amikor megvonták tőle a kiemelt nyugdíjpótlékot. A bíróság akkor kimondta,  hogy a politikus az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és a megtorlásokban játszott szerepe miatt a pótlékra érdemtelen.