István, Vajk
17 °C
22 °C

Gólyatábori erőszak: kizárhatják az egyetemről a volt HÖK-elnököt

2014.11.04. 08:27

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy pénteken tárgyalja az ELTE kari fegyelmi bizottsága Galántai Tamás, lemondott HÖK-elnök ügyét, ekkor dőlhet el, hogy folytathatja-e tanulmányait az egyetemen.

Galántai ellen azután indítottak fegyelmi eljárást, hogy kiderült, tudott a fonyódligeti gólyatáborban nemi erőszakot elkövető K. Szilárd előéletéről. A 38 éves K. Szilárdot korábban már elítélték nemi erőszak miatt. Ráadásul a táborban fotósként dolgozó K. Szilárd korábban kompromittáló fényképeket készített egy diáklányról, majd megzsarolta vele őt. A lány jelentette ezt Galántainak, aki ennek ellenére meghívta a fonyódligeti táborba a fotóst.

A fegyelmi eljárás elindításakor az ELTE rektora azt mondta, a legsúlyosabb büntetés kiszabását javasolva rendelte el az eljárást, ez pedig azt jelentheti, hogy a nemrégiben lemondott HÖK-elnököt elküldhetik az egyetemről.