Ilona
18 °C
34 °C

Több mint egy évvel a halála után kapott síremléket Horn Gyula

2014.11.04. 08:58

Az egykori szocialista miniszterelnöknek kétmillió forintból készült el a síremléke a Fiumei úti sírkertben, tudta meg a Bors. Horn Gyula tavaly június 19-én hunyt el, azóta mindössze a kopár föld, néhány virág és egy fakereszt díszítette a sírját.

A lap szerint a márvány síremlék valójában már két hete áll, de azt a nyilvánosság kizárásával, csak a családtagok jelenlétében állították fel. Ennek az az oka, hogy Horn Gyula családja még nem döntötte el, szeretnének-e hivatalos megemlékezést. A Borsnak szocialista források azt mondták, hogy a párt vezető tisztségviselői közül eddig csak egy tette tiszteletét a sírnál, ő is csak magánemberként. A síremlék költségeit a család és a szocialista párt fele-fele arányban fizette.

Horn Gyula emlékére tavaly szeptemberben emléktáblát avattak az Újpest rakpart egyik házának falán, július 4-ei születésnapjára pedig szobrot kapott az angyalföldi Gyermek téren. A szobrot azóta a járókelők rendszeresen meghekkelik, a nagy dohányos politikusról készült szobor kezébe égő cigit raknak.