Botrányos expolgármestert nevezett ki kancellárnak Orbán Viktor
Kecskére bízta a káposztát Orbán Viktor, aki a minap nevezett ki kancellárokat az egyetemek, főiskolák élére, a Budapesti Gazdasági Főiskola kancellárja Dietz Ferenc, Szentendre volt polgármestere lesz. (A közgazdász végzettségű Dietz 2006-tól 2014-ig volt polgármester.) A kancellárok feladata az intézmények pénzügyeinek menedzselése, ezért is különös, hogy a miniszterelnök éppen Dietzben bízik meg, a volt polgármester ugyanis épp az irányítása alatt álló város pénzügyeinek intézésében bizonyította, hogy nincs a helyzet magaslatán.
![Balog Zoltán és Dietz Ferenc a megújult Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria kertjében, 2013. szeptember 27-én.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/711/7111/71114/7111413_acf8e78242c86242d15458e30169f598_wm.jpg)
Többek között a szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda építésével Dietz jelentősen meggyengítette a város pénzügyi helyzetét, később pedig a beruházást irányító, tornatanárból lett nagyvállalkozó, Simon Péter cégének 586 millió forintnyi adósságelengedést is megszavaztatott. De nagy visszhangja volt a városban annak is, hogy a polgármester Simonnak a felelősségre vonás helyett vezető beosztást harcolt ki a projektirodában.
Dietz és Simon pénzügyi botrányairól ebben a cikkben írtunk részletesen, íme egy példa arra, hogy folytak Szentendrén a dolgok: egy alkalommal a város gázmotort vásárolt. Noha elvileg lett volna lehetősége közvetlenül a Budapesti Erőműtől megvenni, nem ez történt. Feltűnt a színen a QualiTeam Consult nevű cég, amelyik megvette, majd két évre rá eladta a városnak nagyjából másfélszer annyiért, mint amennyiért a gázmotort a könyvekben nyilvántartották. A város 323 milliót fizetett, a motor nagyjából 191 millió forintot érhetett. A céget Simon vezette.
Úgy tudjuk, jóval az önkormányzati választás előtt a Fidesz két közvélemény-kutatást is végeztett a városban, és a Századvég, valamint a Nézőpont Intézet is azt mutatta ki, hogy gyenge Dietz támogatottsága. Ezért végül nem is őt indították a posztra, de az a tény, hogy Balog kancellárnak kinevezte, arra utal, hogy a Fideszen belül még van támogatottsága.