István, Vajk
17 °C
22 °C

Két év az Index videósának bántalmazásáért

2014.11.05. 06:49

Az Index két munkatársát, Plankó Gergőt és a vele forgató Szász Barnát 2012. október 23-án bántalmazták. A budapesti Szabad sajtó útra a Milla szervezett kormányellenes tüntetést, ám párhuzamosan a közeli Jégbüfé előtt spontán, erőszakos szélsőjobboldali tüntetés alakult ki. Ennek résztvevői rátámadtak az Index kétfős stábjára, és az egyik résztvevő úgy megütötte a videós Szász Barnát, hogy eltört az orra.

Kollégáink nem látták, ki volt az elkövető, de valaki más igen. Szólt is a rendőröknek, ám azok nem reagáltak, ezért egy fotóst kért meg, hogy fotózza le az illetőt, akit végül csak így sikerült azonosítani. Az ügy érdekessége, hogy a rendőrség nem oszlatta fel az engedély nélküli, elfajuló, egyre erőszakosabb ellentüntetést. Bár csak méterekre voltak, a készenlétisek semmit sem tettek a körbevett újságírók védelme érdekében, még akkor sem, amikor szóltak nekik, sőt, az orruk előtt zajló durva bántalmazás elkövetőjét sem próbálták meg elkapni.

A bántalmazási ügyben kedden született elsőfokú ítélet a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádlott a nyomozás során tagadta, hogy ő ütött volna, ám a bíróság előtt, az utolsó pillanatban beismerő vallomást tett, sőt, bocsánatot is kért. Ezt végül enyhítő körülményként vették figyelembe, ahogy azt is, hogy kiskorú gyereke van.

A cselekményét minősítő körülménynek számított viszont, hogy egy durván zsidózó, szóban és tettleg is agresszív tömeg tagjaként lépett fel: a bíróság ezért a közösség tagja ellen elkövetett erőszakot is bizonyítottnak tekintette – a csoportos elkövetést azonban nem. Azzal, hogy a vádlott újságírót bántalmazott, a bíróság szerint jelentős érdeksérelmet is okozott, mert ez az újságírókra félelemkeltő hatással bírhat.

Az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért. A Magyar Helsinki Bizottság a sértetti képviseletet ellátó ügyvédje, Fazekas Tamás az Indexnek elmondta, hogy a súlyos a súlyos testi sértés és a közösség tagja elleni erőszak halmazata miatt 2–11 év közötti szabadságvesztést lehet kiszabni.

A vádlottat a kiszabható minimumra, kétévnyi, öt évre felfüggesztett  börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészség súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett.

A rendőrség által elkövetett hibák miatt külön eljárás zajlik, a közigazgatási per már a Kúriát is megjárta, jelenleg épp első fokon tárgyalják újra. Az Indexet ebben az eljárásban is a Helsinki Bizottság ügyvédje képviseli.