Email-háború kezdődött a Mazsihisz legfelsőbb szintjén is

2014.11.06. 09:22
A hitközség tagjainak szétküldött levelekben csapott össze a Mazsihisz elnöke és az elvileg alacsonyabb súlycsoportba tartozó budapesti hitközségi ügyvezető igazgató. A konfliktus látszólag a Lázár János által felajánlott 2,8 milliárdos támogatás körül zajlik, de a válság valójában sokkal mélyebb. A Mazsihisz elnöke már azért harcol, hogy a hitközségi vezetőkről ne az a kép erősödjön, hogy korrupt, mutyizó, pénzéhes emberek. Az ellenfél viszont minden gátlás nélkül gyanúsít, és egy hete sikeresen el is távolíttatta saját budapesti "főnökét".

Nagyon jól alakultak a dolgok a 2014-es holokauszt emlékévben, legalábbis a Mazsihisz elnöke szerint. Megnőtt a szervezet közéleti súlya, számos véleményformáló zsidó értelmiségi és csoportosulás jelent meg támogatóként, és az országos átlaghoz mérten is emelkedett az 1 százalékos felajánlások száma – állítja Heisler András.

A Mazsihiszben azonban sokan másképp gondolják. A közgyűlés több tagja, főleg azok, akik a tavalyi elnökválasztáson sem tartoztak Heisler támogatói közé, úgy érzik, hogy a hivatalban lévő vezetés óriási lehetőségeket hagyott ki az elmúlt egy évben, és nemhogy javított volna, hanem rossz helyzetfelismerésével és sorozatos hibáival jelentősen rontott a szövetség helyzetén és a hazai zsidóság megítélésén. A belső "ellenzék" szerint a Mazsihisz egyáltalán nem tudta kiaknázni a holokauszt emlékév adta lehetőségeket, főként negatív hírekben szerepelt, és az év első felét nem a fejlődés, hanem a kormányzattal való szembenállás jellemezte.

Jól jött volna a kormányzati gesztus

Azt mindenki elismeri, hogy a megszállási emlékmű körüli viták ténylegesen csapdába ejtették a szervezet vezetését, de a kritika nyilván nem volt alaptalan, és ezért próbált az elnök az utóbbi hónapokban javítani a mérlegen. Miután Zoltai Gusztáv tanácsadói szerepet vállalt Lázár János miniszter mellett a Miniszterelnökségtől komoly pénzügyi támogatási ajánlat érkezett. A miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal szeptemberi ülésén ígéretet tett Heisler Andrásnak és Tordai Péternek, a BZSH elnökének, hogy a kormány plusztámogatásokat ad a holokausztmúzeumokra és a holokauszt-emlékév további programjaira.

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciójára felajánlott 2,8 milliárd forint azonban csak újabb lendületet adott a belső személyi harcoknak. Zoltai távozása után a BZSH ügyvezetői tisztségére a színes előéletű Schwezoff Dávidot választotta meg a közgyűlés, de amikor kiderült, hogy az utód transzvesztita előadóként, valamint katolikus kántorként is tevékenykedett, de járt evangélikus lelkészképzésre is, a Mazsihisz vezetése felkérte Tordai Pétert, hogy váltsa le. Tordai és Schwezoff között októberben zajlott le az összecsapás.

Körlevelek a mutyizásról

Ekkor került elő először a közgyűlési tagoknak szétküldött körlevelek használata, mint fegyver. Schwezoff a belső 160 fős nyilvánosság előtt simán hazugnak és mutyistának nevezte Tordait, és azt sugallta, hogy ő maga az egyetlen, aki akar és képes rendet tenni a hitközség hatalmi-pénzügyi dzsungelében. Az agresszív taktika bejött: október 29-én a nemrég feltűnt Schwezoffot megerősítették, a régi motorosnak számító Tordait pedig visszahívták tisztségéből. Van, aki azt mondja, valójában az öregek és a fiatalok közt zajlott a két vezetőre kihegyezett összecsapás, mások szerint, az ügyvezető vitte kenyértörésre a dolgot annak a biztos tudatában, hogy a legtöbb szavazattal bíró 3-4 belvárosi zsinagóga vezetése bombabiztos támogatóként áll mögötte. (A fővárosban nem arányos a szavazatok elosztása a zsinagógák között, a budaiak összesen 10, a pestiek pedig 60 szavazattal rendelkeznek. Schwezoff 31 voksot kapott.)

A BZSH elnökének menesztésével azonban korántsem nem ért véget a belső harc. Néhány nap elég volt ahhoz, hogy Schwezoff és Heisler András között is a végletekig kiéleződjön a viszony. A legfelső szintre emelkedő háború itt is a belső levelezésen kezdődött.

Lázár: Tegyenek meg mindent

Heisler Tordai leváltása után egyeztetni próbált Schwezoffal, ebből született az első levél. Heisler ebben Lázár János kijelentésére hivatkozott, mert a miniszter arra kérte a zsidó vezetőket, „tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyarországi zsidó kulturális örökség megmentését szolgáló kormányzati támogatás mielőbb hasznosuljon, ugyanis nem szeretnénk, hogy közös kulturális örökségünk megmentése a Mazsihisz szervezetén belül folyó viták áldozatává váljon”. A Mazsihisz elnöke a kormányzati sürgetés miatt megbeszélést kezdeményezett Schwezoff Dáviddal, de az visszautasította. „Az elnöki tisztséget társadalmi munkában, iszonyatos erőfeszítések árán próbálom a közösség érdekében betölteni. Ezért én semmiféle hatalmi játékban nem vagyok hajlandó részt venni, visszautasítom Schwezoff Dávid modortalanságát és a közösség érdekében mindenki felé jelezni kívánom.” - emelte fel szavát Heisler.

Schwezoff nem ijedt meg, és válaszában lényegében azzal fenyegette Heislert, hogy Tordai sorsára juthat. Azt állította, hogy Heisler csúsztatott, Lázár nem a Rumbach, hanem a szegedi zsinagóga miatt szólalt meg, és azt is leszögezte, hogy a Rumbach a BZSH tulajdona, annak ügyeibe nem enged beleszólást, szerinte a Mazsihiszt csak a 2,8 milliárd motiválja az ügyben. „Megsérti egy elöljárónkat. Hamisan rágalmazza a BZSH ügyvezetőjét. Hazudik a kormány nyilatkozatát illetően. Veszélybe sodorja a szegedi zsinagóga felújítását. Miközben egyre nyilvánvalóbban küzd a Rumbach zsinagóga ügyében, homályos és titkos tervek mentén.” - sorakoztak az elnöknek címzett vádak a levélben.

Ezzel elindult a korábbról már ismert spirál, a Mazsihisz-elnök kedden újabb levelet tett közzé. „Különösen károsak azok a hitelt romboló megnyilatkozások, melyek alapján a közéletben rólunk, mint mutyizó, pénzügyi visszaéléseket elkövető szervezetről beszélnek, s lassan hitközségeink összes vezetőjét korrupt, pénzéhes embernek tartják. Arra kell gondolnom, hogy e megnyilatkozások mögött rosszindulatú, a vezetést befolyásoló külső szándék húzódik. Féltem szervezetünk szuverenitását.”

Heisler szerint ellenfele tudatosan próbálja leválasztani a vidéki hitközségeket a szövetségről, és olyan eszement levelezésbe kezdett, amely a széthúzást erősíti.

A két vezetőnek csütörtökön személyesen is meg kell mérkőznie, mert összevont elnökségi ülést tart a Mazsihisz és a BZSH.