Ilona
18 °C
34 °C

Vida Ildikó a követség ajtajában elkapta az amerikai ügyvivőt

2014.11.10. 13:34

A NAV elnöke előzetes értesítés nélkül, jogi képviselője, Futó Barnabás kíséretében hétfőn délelőtt betoppant az Egyesült Államok diplomáciai kirendeltségére.

Vida Ildikó a kitiltás hátteréről próbált információkat szerezni, de állítása szerint nem kapott hitelt érdemlő válaszokat a kérdéseire. Az amerikai ügyvivő, André Goodfriend éppen távozóban volt, amikor a NAV-elnök megérkezett a nagykövetségre, de végül visszafordult, és irodájában fogadta Vida Ildikót. André Goodfriend amerikai ügyvivő azt mondta, nem számított a látogatásra, amikor pedig felismerte az adóhatóság elnökét, azt gondolta, nem őt, hanem valaki mást kereshetnek az amerikai nagykövetségen.

A NAV-elnök a nagykövetségen tett másfél órás látogatása után rögtön a Hír TV-nek adott interjút. A televízió helyszíni tudósítóval kísérte nyomon a látogatást, amelyet követően Vida Ildikó azt mondta:

Megdöbbentő számomra, hogy egy jogállamban ilyesmi lehetséges, valakire ujjal mutatnak, és nem a bizonyítékokat követeljük, ami alapján bármilyen eljárás indítható lenne, hanem az érintett személyeket mocskoljuk.

Futó Barnabás szerint a találkozón semmilyen iratanyagot nem kaptak. Az ügyvéd elmondta, kérték, hogy az amerikaiak tényekkel, bizonyítékokkal támasszák alá azt, hogy ügyfele miért érintett korrupciós vádakban. „Ők erre nem voltak hajlandóak, azt mondták, hogy folytassunk le egy vízumeljárást. Fordított bizonyítás van, mint Magyarországon, szerintük mi bizonyítsuk be azt, hogy tulajdonképpen hogy nem lehet ilyen bűncselekménnyel gyanúsítani vagy vádolni az én ügyfelemet. Őket az úgy látszik, különösebben nem érinti, hogy a legfőbb ügyész is nyilatkozott, hogy semmiféle eljárás nincsen az ügyfelemmel szemben” – mondta Futó.

A kitiltási botrány eddigi mozzanatai egy idővonalon: