Bence
10 °C
25 °C

Kiderült, mitől volt az ételmérgezés Kondoroson

2014.11.11. 13:17

Százhetvenhét ember betegedett meg a Békés megyei Kondoroson múlt szerdán, miután elfogyasztotta a közétkeztetésben felszolgált ebédet - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve kedden. 

A vizsgálatok szerint a hányással, hasmenéssel járó betegséget a Bacillus cereus nevű baktérium okozta.

Mucsi Gyula Békés megyei tisztifőorvos az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Kondoroson 167 gyerek és tíz felnőtt betegedett meg. A tüneti kezelés eredményeként az érintettek állapota gyorsan rendeződött. A betegektől gyűjtött hányadék- és székletmintákban a vizsgáló laboratórium a tüneteket alátámasztó kórokozót nem mutatott ki.

A megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve megerősítette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy nappal korábbi vizsgálati eredményét, amely szerint a hányással, hasmenéssel járó betegséget a Bacillus cereus nevű baktérium okozta. 

A Bacillus cereus spórás baktérium, amely normál körülmények között megtalálható a környezetben, különösen a porban és a talajban. A baktérium által termelt spóra a külső hatásokkal szemben rendkívül ellenálló. Az általa okozott ételmérgezés általában enyhe lefolyású, hányással, hasmenéssel jár.

Kondoroson múlt szerdán a helyi óvoda és általános iskola tanulói, valamint az idősek otthonának lakói fogyasztották el az ebédre felszolgált grízes tésztát. Tizenöt gyerek kórházba is került a nagyfokú hirtelen folyadékvesztés miatt. A tünetek másnapra minden betegnél jelentősen enyhültek, új megbetegedést nem regisztráltak, csütörtök délután a kórházat is elhagyhatta a tizenöt gyerek.

Arról nem ír a közlemény, hogy került a baktérium a tésztába. A helyi óvodában és általános iskolában fertőtlenítő nagytakarítást rendeltek el. A közétkeztetést végző konyha mindvégig üzemelhetett.