Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A volt gazdasági igazgató is jót rúgott a lebukott egyetembe

2014.11.12. 17:36
Szánalmas magyarázkodásnak minősítette Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem korábbi gazdasági igazgatója egykori munkaadójának közleményét, amelyben az Állami Számvevőszék vizsgálatára reagált az intézmény vezetése. Imhof szerint az egyetem a számokkal bűvészkedve igyekezett bagatellizálni, hogy az ellenőrzésen eddig példa nélküli mennyiségben bukott meg a közbeszerzéseivel.

121 közbeszerzést talált gyanúsnak az Állami Számvevőszék a Pécsi Tudományegyetem átvilágításakor. Az Index kedden számolt be arról, hogy a pécsi felsőoktatási intézmény gazdálkodásának átvilágítása során példátlanul sok szabálytalanságra bukkantak az ellenőrök. Az ÁSZ hétfőn egyszerre küldte meg a feltárt és gyanúsnak talált beszerzések bejelentéseit a Közbeszerzési Döntőbizottságra, amely hatóságként illetékes a vizsgálatok lefolytatására.

Cikkünk megjelenése után az egyetem közeményt adott ki, és azt állította: az ÁSZ által kifogásolt közbeszerzések az egyetem teljes éves költségvetésében csak elenyésző tételt jelentenek. A PTE szerint a 121 tétel a 2012-es évben csupán körülbelül 5 százalékot tett ki.

Az egyetem korábbi gazdasági igazgatója szerint viszont ez a százalékosdi szánalmas magyarázkodás. Imhof Gábor blogbejegyzése szerint ugyanis a teljes költségvetés mintegy 60 százaléka bérköltség, ezért – ha az egyetem korrektül akart volna számolni – nem ehhez a számhoz, hanem a 2012-es beszerzések értékéhez viszonyította volna az elkaszált szerződéseket.

A volt egyetemi gazdasági vezető szerint a hosszú távú szerződések értékét is levonva, tiszta arányosítás mellett a problémás beszerzések meghaladhatják a vizsgált év beszerzéseinek 50 százalékát. Az is kiderült, hogy az ÁSZ azért kezdett „csak” 121 vizsgálatot a PTE esetében közbeszerzési eljárás mellőzése miatt, mert a vizsgált 2012. évben a Közbeszerzési Döntőbizottság már 10 esetben elmarasztalta a PTE-et, azaz itt már nem kellett az ÁSZ-nak megállapíttatnia a jogsértést, az számára már adott volt. Imhof hozzátette, hogy sajtóközlemény állításai közül nem igaz az sem, hogy a hatósághoz küldött beszerzések között nincsen EU-s pénzeket érintő szerződés.

A KDB 2012-ben már elmarasztalta az egyetemet a 400 ágyas intézet felújítása miatt, ráadásul egyetlen év alatt 6-szor, és a jogsértés megállapítása mellett, az egyetemet különböző jogcímeken 3.8 millió forint megfizetésére kötelezte. Szabálytalan szoftverbeszerzés miatt pedig további 2 milliós büntetést is kapott az intézmény.

Imhofot, a PTE egykori gazdasági igazgatóját jelenleg vesztegetéssel vádolják.