Gyöngyi
9 °C
9 °C

Szeged után Sarkadot is elárasztották a patkányok

2014.11.13. 15:40

Október végén a Délmagyar arról írt, hogy feltűntek Szeged belvárosban és a Cserepes soron is a patkányok, és olyan bátrak, hogy már napközbenis előmerészkednek. Most kiderült, hogy Sarkad lakott részein is megjelentek a patkányok.

A Beol.hu cikke szerint a városszéli utcákban élők szerint a rágcsálók elszaporodása és a Sarkadkeresztúri utca végén lévő hulladéklerakó felszámolása között. Egy lakó szerint az irtószer kirakása után az ingatlanán tíz elpusztult patkányt talált, de lehet, hogy több is áldozatul esett, csak azok nem ott haltak meg.

Sarkad polgármestere szerint tévhit, hogy csak a hulladéklerakó felszámolása miatt jelentek volna meg a városban a patkányok. Mokán István szerint

a rágcsálók megjelenése országos probléma, ami az időjárással, a korábbi enyhe téllel függ össze, és hogy most a mezőgazdasági területekről befelé vonulnak az állatok. A helytelen lakossági gyakorlat is hozzájárul az elszaporodásukhoz, ilyen az illegális hulladéklerakás, illetve az, hogy az ételmaradékok a szennyvízhálózatba kerülnek.

Ugyanakkor a beruházónak jelezték a problémát, és a város szerződést kötött egy gyulai, rágcsáló- és rovarirtással foglalkozó céggel, hogy a magánportákon és a közterületeken elvégezze a szükséges irtást. Meghirdették a lakosság körében a lehetőséget, és aki jelezte, hogy kér mérget, kapott is, városszerte 651 ingatlannál történt meg a kiosztás.