Nándor
7 °C
23 °C

USA: Jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselők vannak kitiltva

2014.11.13. 23:36

Az Egyesült Államok a jövőben is párbeszédet kíván folytatni Magyarországgal a demokratikus elvekről és a korrupció kezeléséről. A beutazási tilalom néhány tisztségviselőt érint – jelentette ki csütörtökön magyar újságírói kérdésre válaszolva Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője washingtoni sajtótájékoztatóján.

Psaki az eseményről kiadott hivatalos külügyi leirat szerint elmondta, hogy az Egyesült Államok két héttel ezelőtt alkalmazta a korrupcióval kapcsolatos aggályokra vonatkozó 7750-es elnöki proklamációt jelenlegi és volt magyar tisztségviselőkkel szemben. Mint mondta, azóta nincs új fejlemény – írja az MTI.

A „két hét” kitétel ugyanakkor legalábbis furcsának tűnik, hiszen csaknem egy hónap telt el azóta, hogy a kitiltási botránnyal kapcsolatos első hírek megjelentek, és a kitiltását bevállaló Vida

A szóvivő a tájékoztatásban hangsúlyozta: Magyarország az Egyesült Államok barátja és szövetségese. „Folyamatos párbeszédet folytatunk (Magyarország) kormányával a demokratikus elvekről és a korrupció kezeléséről. Európai partnereinkkel összhangban közöltük aggályainkat a magyar kormánnyal”.

Hozzátette azt is, hogy „ugyancsak nyilvánosan beszéltünk azokról a fejleményekről, amelyek ártanak a demokratikus intézmények, a civil társadalom és a sajtószabadság egészségének, és folytatni fogjuk a konstruktív párbeszédet". Megismételte, hogy a proklamációt néhány személyre, jelenlegi és volt magyar tisztségviselővel kapcsolatban alkalmazták.

A kitiltási botrány csütörtöki fejleménye egyébként az, hogy a magyar kormány nyilvánosságra hozta azt a levelet – de csak azután, hogy annak létéről egy ellenzéki politikus beszámolt –˜, amit múlt héten kaptak az amerikai követségtől, és amelyben az amerikaiak szerint a kitiltási ügy magyarázata szerepel, míg a magyarok szerint semmi konkrétum nincs benne. A Legfőbb Ügyészség közben újabb levelet írt, ezúttal André Goodfriend követségi ügyvivőnek, amiben tájékoztatást kér. Goodfriendet megtalálta a kormánytól teljességgel független CÖF is: az abszolút civil szervezet fel akarja jelenteni a diplomatát.