Menesztik 14 szegedi önkormányzati cég vezetőjét

2014.11.14. 11:19 Módosítva: 2014.11.14. 14:24

Összevonnak több önkormányzati céget Szegeden, a vállalkozások vezetőinek többségét pedig menesztik - jelentette be Botka László (MSZP) polgármester pénteken az MTI híradása szerint. A Délmagyar úgy tudja, hogy csak a szabadtéri játékok, a Szegedi Vadaspark, és a környezetgazdálkodás első embere maradna pozíciójában.

A polgármester szerint a szervezeti és személyi átalakítások célja, hogy a városi közszolgáltatások zömét nyújtó cégek átláthatóan, hatékonyan működjenek. Botka László hangsúlyozta, az önkormányzati cégeket szeretnék mentesíteni a politikai vitáktól, ezért az új vezetők kinevezésénél csak a szakmai szempontok számítanak, az igazgatói posztokra egy év után pedig pályázatot írnak ki.  

A polgármester utalt rá, hogy az előző önkormányzati ciklusban a helyi közéleti viták meghatározó eleme volt a városi cégek működése, miután a közgyűlés Fidesz és Jobbik alkotta többsége leváltotta a vállalkozásokat vezető szakembereket. Ezután folyamatosan növekedtek a költségek, romlott a színvonal és a hatékonyság - tette hozzá.

A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cégek közül a hasonló szakmai tevékenységű vállalkozásokat vonják össze, így a városi televízió beolvad a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-be, a közterületek használata után díjat szedő Szegedi Városkép Kft. pedig a Szegedi Vásár és Piac Kft.-be. A hazai nagyvárosok többségéhez hasonlóan a temetőket üzemeltető Szegedi Testamentum Kft. a közterület-fenntartással foglalkozó Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. részeként működik tovább, várhatóan a jövő év első felétől, az önkormányzati tulajdonú épületek takarítását végző Szint Kft. pedig az ingatlanfenntartással foglalkozó IKV Zrt. része lesz - mondta a polgármester.

A tizennégy cég vezetője közül négyet alkalmatlanság miatt mentenek fel pozíciójukból, így nekik semmilyen juttatás nem jár majd, mások közös megegyezéssel vagy rendes felmondással távoznak. Az új cégvezetők között is lesz korábbi fideszes képviselő: Drégelyi Zoltán informatikus a Ritek Zrt. vezetésére kap megbízatást - közölte Botka László.

Mint ismert, Botka László polgármester november 6-án 10 szegedi ügyvédet bízzott meg azzal, hogy vizsgálja meg jogi szempontból 14 önkormányzati tulajdonú cég elmúlt 4 éves gazdálkodását. Botka szerint erre azért van szükség, mert több cég a minimális adatszolgáltatást sem biztosította, még a város revizorait sem engedte be.

A Délmagyar pénteki értesülése szerint a Szegedi Vásár és Piacüzemeltető Kft. átvilágítása során kiderült, hogy a piac

  • parkgondozásra havi 500 ezer
  • a gázórák leolvasására havi 200 ezer
  • a parkolóautomaták működtetésére havi 990 ezer
  • karbantartásra és üzemeltetésre havi 360 ezer
  • tanácsadásra havi 440 ezer

forintot fizet ki.

A lap információi szerint ezek csak a legdurvább szerződések, amiket az önkormányzati cég az elmúlt négy évben kötött. De a revizorok szerint az a lízingszerződés is szabálytalan, amivel a piac egy 8 térfigyelő kamera és 3 másik eszköz 33,5 milliós árát 5 év alatt törleszti. Hasonló szerződés született egy 13 millió forintos tűzvédelmi jelzőrendszerről is, ezért 5 év alatt 35 millió forintot utalnak, ami 40-50 százalékos kamatnak felel meg.

A piac ügyvezető igazgatója az átvilágítás lezárásáig nem kívánt nyilatkozni a szerződésekről.