Elhomályosult tudatállapotban késelte halálra feleségét

2014.11.17. 16:49

A középmértéknél súlyosabb, 5 év 6 hónapos börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfői nem jogerős ítéletében azt a férfit, aki a nyílt utcán késelte halálra feleségét 2012 októberében, a hajdú-bihari Ebesen - közölte a törvényszék szóvivője. Tatár Tímea hozzátette: a bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek M. Tibort.

Mintaházasság

A fiatal pár 2007-ben kötött házasságot és költözött Ebesre. A feleség idejét a háztartási teendők mellett a két gyermek nevelése töltötte ki.

A vádlott szerint "mintaházasság" volt az övék, ezt azonban a tanúk többsége cáfolta. Kapcsolatuk hónapokkal a bűncselekmény előtt feszültté vált, anyagi problémákkal küzdöttek, és a fiatal nőnek nagyon hiányzott a munkahelye is. Mindennapjaikat nehezítette az is, hogy a férj rendszeresen féltékenykedett, többször váratlanul megjelent otthon és ellenőrizte az asszonyt.

A feleség többször felvetette a válás gondolatát, egy alkalommal pár napra külön is költöztek. Amikor a nő a válásról beszélt, a vádlott minden alkalommal indulatosan reagált és megfenyegette őt.

A feszült viszonyt a vádlott azzal próbálta oldani, hogy kitalálta, vegyen lovasórákat a felesége. A bűncselekmény napján, 2012. október 6-án az asszony és az edző később érkezett meg a lovaglóleckéről, ami parázs vitát váltott ki, a férj ugyanis emiatt csak késve tudott munkába indulni. Munkahelyéről este többször is beszélt feleségével, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hazament, és otthon félreérthetetlen helyzetben találta az asszonyt az edzővel.

A férj heves indulatba jött, a férfit elzavarta, feleségével pedig hangos veszekedésbe kezdett. A nő megint a válással hozakodott elő. Közben a kicsik is felkeltek, és sírni kezdtek. A férfi próbálta megütni a nőt, majd felkapott a konyhából egy csontozókést és fehérneműben menekülő felesége után rohant.

A nőt házuktól mintegy ötven méterre érte utol és előbb szemből, majd hátulról harmincötször megszúrta. Az orvos szakértő megállapította, hogy az asszony már a bántalmazás befejezése előtt meghalt. Az események gyorsaságát mutatja, hogy a bűncselekményt a férj a házasságtörés felfedezése utáni harmadik percben követte el. M. Tibor ezután kihívta a rendőrséget.

Elhomályosult tudatállapotban

A bírósági eljárás során a sértett jogi képviselője felvetette, hogy előre kitervelt gyilkosságról lehet szó, amelyben a férj és a lovasedző összejátszott, a Nagy Antal vezette büntetőtanács azonban semmilyen erre utaló bizonyítékot nem talált. A Debreceni Törvényszék szerint egyértelmű, hogy a férjből a hónapokon át lappangó indulat tört elő, és elhomályosult tudatállapotban nyúlt a késhez.

A törvényszék azért szabott ki az ötéves középmértéket meghaladó büntetést, mert a súlyosító körülmények nagyobb arányban voltak jelen - indokolta a bíró. Legnyomatékosabb súlyosító körülményként azt értékelte a bíróság, hogy a vádlott megfosztott két kisgyermeket az édesanyjuktól.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő is három nap gondolkodási időt kért.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport