Tihamér, Annamária
19 °C
33 °C

Ilyen, amikor a dühös tömeg egyedül van

BSZ 9281
Több ezer ember tüntetett hétfő este a Kossuth téren, ám az csak menet közben derült ki, hogy nem a felszólalók vagy a demonstráció üzenete vitte őket utcára, hanem a dühük. A szervezők is csak közben jöttek rá, hogy alig tudnak hatni a tömegre, ők például vonulást szerettek volna a rendezvény után, ám bele kellett törődniük, hogy a feldühödött emberek nem akarnak mozdulni.

Nem mindegy, mit mondanak? Úgysem az a lényeg!

Egy harminc év körüli fiú mondta ezt a körülötte állóknak hétfő este a Kossuth téri tüntetésen, amikor egyikük azon háborgott, hogy a csapnivaló hangosítás miatt a Néprajzi Múzeum előtt semmit nem lehet érteni a beszédekből. A közönség számára nagyrészt ismeretlen szónokokat furamód a téren összeverődött hatalmas, sokezres tömeg nagy része nem hallhatta, de a fiú találóan megfogalmazta, hogy nem is ezért jöttek.

A Kossuth téren hétfő este, a közfelháborodás napjának elnevezett rendezvényen azért verődött össze ez a szokatlanul nagy tömeg, mert tényleg jelezni akarták a felháborodásukat az Orbán-kormánnyal szemben, és teljesen mindegy volt, ki és mit beszél a sokak által nem is látható színpadon.

Ezt a tüntetést nem a szónokok határozták meg

Szinte minden tüntetésen megfigyelhető bizonyos kontraszt a tiltakozók és felszólalók között. Érdekes módon itt nem a demonstráló tömeg viselkedett kínosan vagy megmagyarázhatatlanul, hanem elsősorban a szónokok egy része.

Ott volt például az a szónok, Kiss Soma Ábrahám, aki egy, a Szovjetunióra utaló CCCP feliratú pulóverben beszélt az uniós és norvég zászlókat lengető, az „orbáni diktatúra ellen” tiltakozó embereknek. Kiss az Indexnek ezt azzal magyarázta, hogy ez

egy belső poén, amellyel a polgári barátainak üzent,

de mivel a barátaitól is sorra kapja a gyalázkodó visszajelzéseket, elképzelhetőnek tartja, hogy „kicsit erős volt”. Elítéli a sztálinizmust, ugyanakkor máskor is újra felvenné bátran az CCCP-s pulóvert. Magát egyébként kommunistának vallja, de ezzel szerinte egyedül van a tüntetés szervezői között. 

Kínosan érezhette magát mindenki, főleg a kisgyerekekkel érkező szülők, amikor már a sokadik „basszátok meg” és „menjenek a picsába” káromkodás hangzott el a színpadon. Ezek a laza megszólalások betudhatóak annak is, hogy a felszólalók többsége gyakorlatlan, soha nem beszélt még nagyobb tömeg előtt. Az egyik szervező, Dabóczy Mihály erről azt mondta, hogy szándékosan akartak sok új szónokot szerepeltetni, mert szeretnének „új arcokat bevinni a közéletbe”.

A szónokok és a tüntetők akkor sem találtak egymásra, amikor a felszólalók az elmúlt 25 évre, a rendszerváltás óta eltelt idő egészére mondtak nemet. A közönség azonban csak „Orbán, takarodj”-gyal reagált. 

Elitellenesség? Nem ismerős valahonnan?

Az elmúlt 25 év megtagadásával több probléma is van:

Nem kecsegtet valódi változással. A „mindent megváltoztatunk” olyan bombasztikus általánosság, mely semmilyen fogódzót nem ad a jövőre nézve.

Az elmúlt 20/25 év politikájával való leszámolás nem ismeretlen a magyar politikában. Az elmúlt években szinte az összes párt az LMP-től a Jobbikon át az Együttig deklarálta a szakítást az addigi politika egészével, azaz paradox módon a rendszer- és politikaellenesség legkitartóbb hirdetőivé maguk a parlamenti pártok váltak.

A politika ellen nem lehet politizálni. Az emberek 2014 őszén nem csak a kormány, hanem feltehetőleg parlamenti ellenzék 2010 óta tartó impotenciája miatt is vonultak az utcára. Az új politikai varázsszó a „közösségi hálózatok létrehozása”, ami azt jelenti, hogy az amorf új ellenzék a csődöt mondott pártok kiküszöbölésével akar politikát csinálni. Csakhogy a „mindenki elmehet a fenébe” ebből a pozícióból semmilyen minőségi többletet nem képvisel a mostani ellenzékhez képest, sőt, még annyit sem. Amellett ugyanis, hogy ugyanazt a konkrét tervek nélküli zsörtölődést képviseli, még az elmúlt években kialakult ellenzéki konszenzust is elveti, melyet tapasztalataink szerint a tüntetők nem tagadnának meg. Ide tartoznak az olyan '89-es értékek, mint a jogállam, magántulajdon vagy a civil szféra szabadsága.

Dabóczy Mihály szervező erre azt mondta, hogy ők nem elitellenesek, hanem csak az nem tetszik neki, „amit az elit elmúlt 25 évben kitermelt”.

A szervezők elvitték volna a tömeget

A szónokoknak olyannyira nem sikerült hatniuk a tömegre, hogy még a rendezvény lezárásakor elhangzó üzenetet sem hallották, értették meg. Kiss Soma Ábrahám a tüntetés végén bemondta, hogy elmegy a barátaival sétálni, most az Indexnek az egyik szervező elárulta, hogy valamelyik székházhoz szerették volna elcsalni a tömeget, ám senki nem mozdult. Dabóczy szerint azért is maradtak ott, mert a Kossuth tér a „szimbolikus tér”, ott van a törvényhozás székhelye, a „feltüzelt tömegnek esze ágában sem volt elhagyni”. 

A szervezők tehát kénytelenül ott maradtak, egyedül Dabóczy ment el interjút adni az ATV-be, de az eseményeket már nem tudták irányítani. Ebben szerepet játszott az is, hogy a sokezres tömeghez képest elég kevés, mindössze 60 szervezővel dolgoztak, míg egy ilyen rendezvényhez elvileg több száz segítő kellene.

A szónoki bakikon, rutintalanságokon azonban azért lehet tehát gyorsan túllendülni, mert a tömeg – ahogy a szervezők is látják már – tényleg nem ezért volt itt. Pontosan látszott, hogy most elég egy jól meghirdetett Facebook-esemény, és az embereket könnyen az utcára lehet vinni. Ez egyértelmű volt az elkapott párbeszédekből, a transzparensekből, a kormányellenes rigmusokból, és főleg a rendezvény után történtekből. A több ezer ember nagy része a beszédek után sem mozdult egy lépést sem, és órákig állt szemben a rendőrökkel a Parlament lépcsőjénél.

Miért bontottak kordont?

A színpadot, illetve a Parlamentet elkerítő kordon lebontása nem volt előre elhatározott esemény. Az emberek a rendezvény hivatalos befejezése után várták, hogy történjen valami, és egy lila kabátos néni a tettek mezejére lépett: elkezdte rángatni a kordont. A körülötte álló fiúk, férfiak pedig ezen felbuzdulva pillanatok alatt szétkapták a rácsokat, és megindultak a Parlament felé. 

A rendőrök hamar felsorakoztak, és gyorsan jelezték, hogy komolyan veszik a dühös tüntetőket: percek alatt a semmiből tűnt elő száz meg száz rendőr, és egyre inkább egyértelműbb lett, hogy a tüntetőknek nincs esélyük a Parlamenthez közelebb jutni. Éppen ennél a pontnál látszott a legjobban, hogy ez a sok ember milyen sok különböző ok miatt jött össze a Kossuth téren. 

Ott volt az EU-zászlót a rendőrök fejének ütögető srác, a „négymillió szegényért” visító lány, a cafeteriaszabályok miatt a megafonba siránkozó középkorú úr és az új alaptörvényt dühösen lóbáló tüntető is. Percenként változtak a rigmusok is, a „mondjon le a kormány"-tól, a „Szijjártó, te fasz”-ig egy dolog volt csak közös: a düh a mostani rendszer ellen. És az hétfőn egyértelműen kiderült, hogy most könnyű ezzel utcára vinni tömegeket. Gyakorlatilag bárkinek.