Gyöngyi
9 °C
9 °C

Zuglóban elszálltak a képviselői fizetések

2014.11.18. 17:40
Bőven havi bruttó 300 ezer forint fölé tornászta fel saját tiszteletdíját a zuglói képviselőtestület többsége. Az egyik képviselő havi bruttó járandósága a félmillió forintot is átlépi. Úgy néz ki, sehol nem éri meg annyira a bizottsági munka, mint Zuglóban, ahol a 19 képviselőre 8 bizottság jut. A polgármester, Karácsony Gergely azt mondta: lehet, hogy Zuglóban keresnek a legtöbbet a képviselők, de szerinte itt fognak a legkevesebbet lopni.

Zuglóban az átlagnál kicsit később, november 14-én tartotta meg az alakuló ülését az új képviselő-testület. Az egyik első feladatként itt is arról döntöttek, mennyit keressenek a képviselők. Ahogy megírtuk: változott a törvény, nincs többé tiszteletdíj-plafon, a helyi testületek szabad kezet kaptak, a képviselők akkora tiszteletdíjat szavaznak meg saját maguknak, amekkorát jónak látnak.

A múlt pénteki zuglói ülés jegyzőkönyve és az aznap megszavazott határozatok egyelőre nem elérhetőek se a kerület honlapján, se a nemzeti jogszabálytárban, de az egyik képviselő, Várnai László a Civil Zugló Egyesülettől megírta a blogjában, milyen döntések születtek.

Egyelőre nem ismerjük se az összes város, se az összes budapesti kerület tiszteletdíj-rendeletét, de az eddig ismertek közül

messze a legmagasabb összegek kifizetését teszi lehetővé a zuglói.

Amíg élt a régi törvény, és létezett tiszteletdíjplafon, a budapesti kerületekben az volt a szabály, hogy a képviselői alapdíj legfeljebb 96 600 forint lehet. A bizottsági tag képviselőknek maximum 140 ezer forint járt, a bizottsági elnököknek 183 500 forint. A régi törvény szerint nem számított, ki hány bizottságban van benne, pluszpénz csak egy után járt, tehát ugyanannyit kapott, aki csak egy bizottságnak volt tagja és az is, aki akár ötnek.

A legtöbb helyen a régi törvény eltörlése után megtartották ezt a számítási rendszert még akkor is, ha a tiszteletdíjak régi plafonját átlépték. Amíg a zuglói számok nem derültek ki, Soroksáron láttuk a legmagasabb tiszteletdíjakat. Itt a képviselői alapdíj 173 925 forint lett. Aki tagja egy bizottságnak, az már 252 191 forintot kap, a bizottsági elnökök pedig havi bruttó 330 458 forintért dolgoznak Soroksáron.

A Várnai Lászlótól kapott információk szerint Zuglóban a pénteki ülés előtt váratlanul új előterjesztést osztottak ki majd szavaztak meg tiszteletdíjügyben, és ez felülírta a megszokott számítási rendszert. Itt minden egyes bizottsági tagságért, alelnökségért és elnökségért külön pénz jár. Ez a számítási mód egy csapásra megsokszorozza a képviselői pénzeket. Az alapdíj ugyan meglehetősen alacsony Zuglóban, 38 650 forint, de minden egyes bizottsági tagságért ennek a kétszerese, 77 300 forint jár. Az alelnökséggel az alapdíj négyszeresét, 154 600 forintot lehet pluszban hazavinni, a bizottsági elnökségnél pedig ötszörös a szorzó, ami 193 250 forintot jelent.

Bizottsági pozíciókból pedig nincs hiány az új zuglói önkormányzatnál. Várnai megírta, hogy míg a kerületben az előző ciklusban 4 bizottság működött 40 bizottsági poszttal, most Karácsony Gergely polgármester szóbeli előterjesztése alapján 8 bizottságot szavaztak meg 63 bizottsági poszttal. A Civil Zugló Egyesület képviselője kiszámolta, a betöltött bizottsági posztok alapján melyik zuglói képviselő mennyit fog keresni.

A rekorder az MSZP-s Sápi Attila lett, aki

6 bizottsági tagságának köszönheti, hogy tiszteletdíja havi bruttó 502 450 forint lesz.

A 21 fős testületben ketten alpolgármesterek, külön alpolgármesteri tiszteletdíjjal, a többiek közül

  • 5-en keresnek 463 800 forintot (mind az öten a baloldali Összefogás jelöltjei voltak)
  • 2-en 386 500 forintot (egy Összefogás, egy Fidesz)
  • 1 valaki 347 850 forintot (Jobbik)
  • 5-en 309 200 forintot (mind Fidesz)
  • 2-en 270 550 forintot (mindkettő Fidesz)
  • 2-en 231 900 forintot (egy LMP, egy Fidesz)
  • 1 valaki 115 950 forintot (ő maga Várnai László, aki az összesítést készítette, Várnai mindössze egy bizottságnak lett tagja)

Várnai a blogposztjának azt a címet adta, hogy "Költséges kiegyezés", és arról ír, hogy szerinte  
az Összefogás és a Fidesz közt "titkos nagykoalíciós szimbiózis" jött létre Zuglóban.

Kedd délután a polgármester, Karácsony Gergely megerősítette az Indexnek a képviselői tiszteletdíjak új számítási módjáról szóló információt. Azt mondta: lehet, hogy Zuglóban fognak a legtöbbet keresni a képviselők, de

itt is fognak a legkevesebbet lopni.

Karácsony szerint csupán arról van szó, hogy "tisztességes munkáért tisztességes fizetés" jár, az eddigi plafon méltánytalanul alacsony volt, most a több pénzért cserébe több munkát várnak el, a sok bizottságban dolgozó politikusok főállású képviselők lesznek. Karácsony szerint mindenkinek az az érdeke, hogy például a tulajdonosi bizottságban 100 milliós közbeszerzésekről döntő képviselők tisztességesen keressenek.

Karácsony azt ígérte, Zuglóban lesz a legszigorúbb átláthatósági rendszer. Várnai blogbejegyezésére reagálva azt mondta: büszke arra, hogy Zuglóban sikerült megállapodni, konszenzusra jutni annak ellenére, hogy mások azt jósolták, Zuglóból lesz az új Esztergom.