A Fidesz szerint minden a régi, Tóbiás üzent az utcán tüntetőknek

D  AS20141123001
2014.11.23. 21:09 Módosítva: 2014.11.24. 08:46

A Fidesz volt az egyik leggyorsabb párt, amelyik hivatalosan reagált arra, hogy jelöltjük, Hollósi Antal nem várt, nagy arányú vereséget szenvedett az MSZP-s Horváth Imrétől. A gratuláció elmaradt, Tuzson Bence frakciószóvivő üzenete mindössze két mondat:

"Az újpesti időközi országgyűlési választáson a várakozásoknak megfelelően minden maradt a régiben. Az MSZP meg tudta tartani azt a mandátumot, ami eddig is az övé volt, a tavaszi választáson ugyanis szintén az MSZP színeiben nyert mandátumot Kiss Péter."

Meglepő, hogy a leggyorsabban Gréczy Zsolt reagált a Demokratikus Koalíciótól. Emlékezetes, hogy miután a Magyar Nemzet KGB-s múlttal vádolta meg Horváthot, a DK és az Együtt kihátrált a jelölt mögül. Gréczy jóízűen fideszezett, a győzelmet a DK szavazóinak is köszöni, és csak finoman utal az "együttműködés meghiúsulására".

"Az újpesti időközi választás eredménye azt mutatja, hogy egyre többen ábrándulnak ki Orbán Viktorból és maffiakormányából. Az eredményt minden demokrata tekintse biztatásnak: megdönthető az Orbán-rezsim. Ma a Fidesz ámokfutását utasították el az emberek, és ez akkor is igaz, ha alacsony volt a részvétel.

A Demokratikus Koalíció gratulál Horváth Imrének, az MSZP jelöltjének. Köszönjük a választóknak - köztük a DK szavazóinak is - a baloldali jelölt támogatását, hogy az együttműködés meghiúsulása ellenére is biztosították a győzelmet. Egyelőre nincs kétharmada a Fidesznek az országgyűlésben, a februári veszprémi időközi választás pedig azt végképp eltörölheti. Ha így lesz, az felgyorsíthatja a rezsim bukását."

Az MSZP-s politikusok egyelőre csak a facebookon reagáltak a győzelemre. Közülük is az egyik első volt Mesterházy Attila volt pártelnök, aki jó taktikai érzékkel a kampányra időzítette visszatérését. Jócskán kivette a munkából a részét, nem volt rest kimetrózni Újpestre, és tartani egy sajtótájékoztatót. Most azt írta:

Gratulálok Horváth Imrének! Újpest és Angyalföld északi része ma bebizonyította: lebontható a kétharmad!

Hasonló üzenetet fogalmazott meg Botka László, a párt szegedi erős embere is:

Győztünk Újpesten! Ez fontos lépés az orbáni kétharmad lebontása érdekében. Köszönjük a bizalmat! Hajrá MSZP, hajrá új, élhető, európai Magyar Köztársaság!

Tóbiás József az MTI-nek nyilatkozott a győzelem után. A tudósítás szerint az újpesti kampányba csak szombaton bekapcsolódó pártelnök azt mondta, hogy a Fidesz demokratikus keretek között is legyőzhető. És végül egy jó hír az utcán tüntető civileknek:

Tóbiás József elmondta, az MSZP azon dolgozik, hogy erősítse a civil társadalom jogos felháborodást, azt "alkotó energiává" formálja a parlamentben.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke szerint ez a választási győzelem az első lépés a Fidesz kétharmadának lebontása felé az MTI szerint, de nem lehet hátradőlni, a következő lépés a veszprémi időközi országgyűlési választás. Mint mondta, az újpesti választók most az egész ország elégedetlenségének adtak hangot.

Trippon Norbert, az MSZP újpesti elnöke szerint Horváth Imre megválasztásával mindenki nyert, azok, akik az MSZP-re szavaztak, de azok is, akik más pártokra szavaztak, sőt azok az újpestiek is nyertek, akik a Fideszre szavaztak, mert őket is képviselni fogja.

Az MTI tudósítása szerint Horváth Imre arról beszélt: elődjének, a nyáron elhunyt Kiss Péternek méltó utóda kíván lenni. Hangsúlyozta, hogy a szó szoros értelmében képviselő akar lenni, azoknak az embereknek az érdekeit szeretné képviselni, akik megválasztották. Ebben van tapasztalata - jegyezte meg.