Lázár: A Miniszterelnökség nem családbarát munkahely

2014.11.25. 18:58

Ér napi tíz órát a biztos munkahely?

Több gyermekes szülő is feladta állását a Miniszterelnökségen, miután nem tudták vállalni a most bevezetett tízórás munkanapot, írta reggel a Magyar Nemzet.

"Miként a versenyszférának, a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak" – reagált kedd este a cikkre közleményében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint a Miniszterelnökségen dolgozni szolgálat, nem munka.

És ez nem minden, Lázár belelendült, és így folytatta:

"A szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. De ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki nálunk vállalt vagy vállal munkát."

Lázár szerint kifejezetten érdekes a sajtó aggodalma a munkaidő miatt, miközben éppen a sajtóban, illetve a közbeszédben szokták azzal vádolni a kormány és a minisztériumok alkalmazottait, hogy nem dolgoznak meg a pénzükért. Megdolgoznak, méghozzá akár 12 órát is naponta, hogy "Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen".