Piti tolvajozták a kormányt a tüntetők

DSC 9940 (1)
2014.11.25. 18:39 Módosítva: 2014.11.25. 19:56

Egy-két ezer ember gyűlt össze a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen tiltakozva kedd este a József nádor téren, ahonnan a tüntetők átvonultak a Szabadság téren lévő nemzeti bank, majd pedig a Kossuth tér felé. Az Alkotmány utca végében pedig egy rögtönzött nemzeti konzultációt is tartottak, amin megszavazták, hogy nem hagyják a magánnyugdíjpénztári pénzüket.

60 ezren maradtak

A  60 ezren a MAGÁN nyugdíjukért   Facebook-csoport szervezte a keddi tüntetést El a kezekkel! címmel   a József Nádor térre kedden. A Facebook-csoport saját megfogalmazása szerint a következő miatt indult: „A kormány kényszerrel, fenyegetéssel 3 millió ember magánnyugdíjpénztári megtakarításait vette el és nullázta le. 60 ezren maradtunk. Nem hagyjuk magunkat!"

A kormány múlt héten olyan kormánytervezetet nyújtott be, amely alapján azokat a magánynyugdíjpénztárakat, amelyeknél a tagok legalább hetven százaléka nem fizeti a tagdíjat, bezárják, megszüntetik. Varga Mihály szerint azok, akik tisztességesen fizetik a tagdíjat, „arra számítanak, hogy a magánnyugdíjpénztártól majd járadékuk lesz, de nem lesz, mert a többi tag nem fizeti a tagdíjat és így ez egy álnyugdíjpénztár, mert a tagdíjakból csak a saját működését finanszírozza, azaz feléli a tagdíjat”.

A tüntetők fél 8 előtt érkeztek a Kossuth térhez, de a menetet felvezető, és színpadként szolgáló platós furgon keresztbe fordult az Alkotmány utca végében, így a tömeg az utcáról nem ment ki a térre. Három fiatal állt a platón, az egyik egy fordított baseball-sapkában egy papírból olvasta fel beszédét, ami néha szabadvers, néha slampoetri, néha sima beszéd volt.

Ha ezt a sarkon csinálják, akkor rablásnak hívják

„Szégyen hogy Európának kell megvédenie a saját kormányommal szemben. Segíts nekem, Európa!" – kiáltotta Vajda Zoltán, a tüntetés szervezője következő szónokként. Majd bejelentette az első rögtönítélő nemzeti konzultációt, ami így nézett ki:

„Tegye fel a kezét az, aki nem adná oda a megtakarított pénzét a kormánynak, hogy ő vigyázzon rá!" –, amire válaszul "Nem hagyjuk, nem hagyjuk!" – skandálta a tömeg, és mindeni feltette a kezet.

A nemzeti konzultációt lezárva Vajda azt mondta, a nemzet úgy döntött, hogy az emberek magukról gondoskodnak, ne tegye az állam. „Gondoskodjanak a nénikéjükről!" – kiáltotta. Vajda azt mondta, hogy a héten írnak egy nyilatkozatot, amiben jelzik, hogy ez a pénz az övék, és ezt elküldik a kormánynak. Emellett felszólított arra, hogy december első felére hívják össze minden eddigi tüntetés résztvevőjét.

A tüntetés végén lejátszották a himnuszt, majd a tüntetők fele hazaindult, mások a Kossuth tér felé mentek, és ott csatlakoztak egy időre a már hetek óta ott sátrazó másik tüntetőkhöz. A Parlament előtt kettős rendőrsorfal áll.

Két helyen is volt beszéd a Kossuth tér előtt

Korábban a volt tévészékháznál, a Szabadság téren a szónokok arról beszéltek, hogy a másik oldalon székel az a Matolcsy György, aki elvette az emberek nyugdíját. Megzsaroltak minden magyart, hogy nem lesz nyugdíja, ha kiiratkoznak az államiból, egyéni számlákat is ígértek, de hazudtak, hangzott el, mielőtt továbbindultak a Kossuth térre.

Vegyes korosztály gyűlt össze a tüntetés elején a József Nádor téren, ahol a szervezők egy kisbusz platójáról mondtak rövid beszédeket. Az első felszólaló többek között arról beszélt, hogy a kormány ellopta a nyugdíjakat, eltörölte a progresszív adózást, de elvették a kedvezményeket a gyermektelen kis keresetűektől is, most pedig a maradék magánnyugdíjpénztári pénz lenne soron. Szerinte a kormány az éjszakai, besurranó piti tolvajok szintjére süllyedt.

A következő felszólaló Nemes Balázs, korábbi netadós tüntetések egyik szervezője lett volna, de úgy döntött, hogy mégsem tart beszédet itt, mivel olyanok is vannak a szervezők között és a téren, akiknek van pártkötődésük.

A vonulók között feltűnt az MSZP-s Gőgös Zoltán, Tüttő Katalin és Török Zsolt is.

A menetet felvezető furgonról valamilyen érthetetlen okból csőhangerőn üvöltött a zene, nehéz volt megmaradni a közelében, jelentette munkatársunk a helyszínről.

A következő szlogeneket lehetett többek között hallani a vonulás alatt:

Orbán, takarodj!,

Varga, takarodj!,

Mocskos, Fidesz!

Több tömegközlekedési járat közlekedése is változott este a belvárosban a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése ellen tartott  tüntetés  alatt, ezekről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán lehetett tájékozódni.