Természettudományos tanárokat díjaztak

2014.11.28. 00:08 Módosítva: 2014.11.28. 00:09

A Magyar Tudományos Akadémián idén 14. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismerést három magyarországi nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Richter Gedeon Nyrt. és a Graphisoft alapította.  

A 1,5 millió forintos díjat minden évben a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát és kémiát tanító (vagy egykor tanító) két-két tanár kaphatja, akik kimagasló szerepet töltenek be tárgyuk népszerűsítésében és a fiatal tehetségek gondozásában.

Az idei díjazottak: 

  • Kubatov Antal (matematika), a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára.
  • Békefi Zsuzsa (matematika), nyugdíjba vonulásáig a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanára.
  • Tóth Eszter (fizika), a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium tanára.
  • Zátonyi Sándor (fizika), nyugdíjba vonulásáig a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára.
  • Böddiné Schróth Ágnes (kémia), az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanára és igazgatóhelyettese.
  • Endrész Gyöngyi (kémia), a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára.
  • Szalainé Tóth Tünde (biológia), a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanára.
  • Kánitz József (biológia), nyugdíjba vonulásáig a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára. 

A díjat Rátz Lászlóról (1863–1930), a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanáráról nevezték el, aki kiváló matematikusokat, fizikusokat, kémikusokat nevelt. Az ő tanítványa volt Wigner Jenő fizikus és Neumann János matematikus.