Jácint
16 °C
33 °C

Várady Zsolt: Be vannak szarva, és ennek örülök

2014.11.29. 08:01

„Nevettem az egészen” – kommentálta Várady Zsolt a Hírt Tv által csütörtökön bedobott hírt, amely szerint az egykori iwiw alapítója ellen 11 évvel ezelőtt csekély mennyiségű kannabisz-származék birtoklása miatt eljárást indított a rendőrség.

Aki szív, nem verekszik

„Nem tisztem eldönteni, hogy lehetne-e legalizálni a könnyűdrogokat, ez bonyolult szakmai, társadalmi, egészségügyi és politikai kérdés” – mondta Várady. Szerinte azonban megelőzésre az alkohol esetében jóval nagyobb szükség volna, mert a szeszesitalok okozta traumák az egyén és a környezete számára sokkal nagyobbak. „Annak azért inkább örülnék, ha a drogpolitika – hangsúlyozottan a könnyűdrogokkal kapcsolatban – a megengedőbb álláspont felé mozdulna el.”

Várady szerint nyilvánvaló, hogy a történet az ő politikai aktivizálódása miatt került nyilvánosságra. Ennek nyomán Várady maga állt elő a dokumentumokkal, amelyekből kiderült: a csekély mennyiségűnek minősülő könnyűdrog – 2003-ban 1 gramm – századrészét sem érte el a nála lévő adag.

„Félnek és terelnek. A fidesznek csökkent a támogatottsága, sok a bizonytalan, ha nem is mentek át más párthoz. Be vannak szarva és ennek nagyon örülök. Ez is mutatja, hogy nagyszerű, ami most történik, folytatni kell, amíg a politikai elit megérti, hogy hol van a helye. Nem ott, ahol most képzeli, ideje visszarepülniük a valóságba” − mondta.

Jó adózó nincs jó adórendszer nélkül

A még a Facebook előtt indított magyar közösségi portál alapítója október 10-én kezdett bele saját kampányába, amikor feljelentette az összes, a parlamentben 1990 óta megfordult tizenöt pártot, őket okolva a rossz adórendszerért. „Közhely, hogy Magyarországon szinte lehetetlen adóelkerülés nélkül vállalkozni. Ez a politikusok – a jogalkotók – felelőssége, a feljelentés volt a nulladik lépés” –  mondta Várady. Hosszútávú célja az adómorál javítása,  ehhez azonban előbb „neki kell menni az államnak”, kikényszeríteni, hogy visszaszorítsa a korrupciót, átláthatóan működjön és megfelelő adórendszert alakítson ki.

Porondra sodorta az élet

Amikor október elején írta le magának az adórendszer módosításával kapcsolatos vízióját, nem gondolta, hogy két hét múlva már tüntetésen fog szónokolni. Ám jött a kitiltási botrány, utána az internetadó, és a tüntetések. Várady először október 23-án a Blaha Lujza téri, „Tedd magad szabaddá!” demonstráción szólalt fel, majd felkérték a második netadós, utána a  NAV-os tüntetésre is. „Úgy alakult, hogy a tiltakozások egyik arca lettem, nem is tudom pontosan hogyan, de rám rakódott ezzel egyfajta felelősség.” Így kitágult a fókusz, most már nem csak az adórendszer átalakítására irányuló kezdeményezésére koncentrál – hanem egy új civil portál létrehozására is.

A Kossuth téren több kellett volna

„Nincs benne semmi Orbántakarodj és Gyurcsántakarodj, olyan oldalról van szó, amely válaszokat ad arra, hogy mit tehetünk mi civilek” – Várady szerint erre már csak azért is szükség van, mert a Kossuth téri Közfelháborodás napja sem szolgált ezzel: „Sok tüntetőnek hiányérzete volt. A sokadik tüntetés után már kellene valami útravaló is a társadalomnak, nem csak, hogy kiadja az általános dühöt.”

Ezért készül a portál, amely Várady tervei szerint a civileknek eszközöket ad, hogy az állam felett kontrollt gyakorolhasson. Igyekszik összehozni az elképzelésekkel, tervekkel rendelkező civil szervezeteket az aktivistákkal. Gyűjtőfelület lesz, amelyre felvihetik a szervezetek a projektjüket és támogatást gyűjtenek hozzá. Az elképzelés nonprofit alapon működne, de Várady szerint kell, hogy álljon mögötte valami üzleti modell, hiszen a fejlesztésekhez bevételre van szükség.

A tesztverzió január 2-án indulna, azon a napon, amikorra Várady tüntetést szervez az Operaház előtti 2012-es, új alkotmánnyal szembeni tiltakozás harmadik évfordulójára.

„Most leginkább ezzel az oldallal kellene foglalkoznom. Egy csapat dolgozik rajta, az elképzelés a fejelmben van, de még fel kell mérnem az igényeket, aztán meglátjuk, hogyan működik, merre lehet fejleszteni” – tett hozzá. Várady azt mondja, elképzelése egyáltalán nem pártpolitikai az oldallal kapcsolatban.

Applikációkkal, statikus tartalommal, infografikákkal közérthetően magyaráz el folyamatokat, az adórendszerről vagy akár hétköznapibb dologról. Példaként Várady saját kerékbilincses esetét hozta fel. Vitatható helyen tették rá az autójára, inkább rendőrt hívott és panaszt tett. „Két napomba telt, mire megismertem a procedúrát, megtudtam, hogy mik a jogi lehetőségeim. Ha valaki hasonló helyzetbe kerül a portálon megismerheti az ügymenetet, letöltheti a panaszlevél mintát és könnyebben végigjárhatja az jogi utat. Ha sokszor merül fel ugyanaz a panasz, akkor talán az önkormányzat is lép, vagy egy helyi politikus felkarolja az ügyet, aztán ha megoldotta, kampányolhat a sikerrel. Mindenki jól jár.”

Bár a tüntetéseket a Facebookon is könnyű megszervezni, az idén lekapcsolt iwiw kitalálója szerint ettől még szükség lehet az általa elképzelt oldalra: „Meglátjuk, hogy tud-e közösséget kovácsolni az oldal. Ez azért nagyobb feladat egy-egy tüntetés meghirdetésénél.”