Egy civil tüntető mögé áll a baloldal Veszprémben

2014.12.02. 11:37
Várhatóan Kész Zoltánt támogatja az MSZP, a DK és az Együtt is a veszprémi időközi választáson februárban. Kész, aki egykor a Fidesz tagja volt, most a veszprémi kormányellenes tüntetések fő szervezője lett.

Napok óta zajlanak a tárgyalások a baloldalon, ki legyen a baloldal jelöltje a február 22-i veszprémi időközi választáson. A baloldali pártok az Index értesülései szerint hajlandóak Kész Zoltánt támogatni, aki a civilek tüntetését szervezte ott pár héttel ezelőtt, és múlt héten jelentette be az indulását.

Az Indexnek több MSZP-s képviselő is azt mondta, hogy Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Veszprém megyei elnök egyeztetett Kész Zoltánnal, és abban állapodtak meg, hogy Kész a szavazólapon maradhat független induló, ám a szórólapjain, kampányanyagain feltünteti az őt támogató pártok, így az MSZP logóját.

A baloldali pártok januári megállapodása szerint az összefogás még mindig érvényes, és a megegyezés szerint az MSZP jelölhet a posztra. Az MSZP vezetése ugyanakkor információnk szerint egyeztetett a baloldali pártokkal, akik szintén jelezték, hogy készek Készt támogatni. 

A DK kedd délelőtt már ki is adott erről egy közleményt.

A Demokratikus Koalíció elnöksége azt javasolja a DK tagjainak, szimpatizánsainak és minden demokratának, hogy támogassák Kész Zoltánt a veszprémi időközi országgyűlési választáson.

Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke a múlt héten azt mondta, hogy örömmel fogadta Kész Zoltánnak, a Polgári Platform civil szervezet vezetőjének a jelentkezését, aki egy „tisztességes helyi jelölt”. A Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt pedig hétfőn jelezte, hogy Készt támogatja. 

Nagy kérdés azonban, hogy a baloldali összefogásból kimaradó LMP támogatja-e Kész Zoltánt. Az Index úgy tudja, erről még zajlanak az egyeztetések.

De kicsoda Kész Zoltán?

Kész Zoltán angoltanár, a képesítését az ELTE angol szakán és a BME közoktatás-vezetői szakán szerezte, de tanult és tanított Amerikában is. Egy veszprémi katolikus gimnáziumban is dolgozott, korábban pedig a helyi tévénél volt sportriporter. A meglehetősen részletgazdag személyes honlapjára feltöltött referenciák szerint elsőrangú tanár, aki nagyon szeret via ferratázni, és imádja az amerikai focit, a Facebook-profiljából pedig kiderül, hogy november elején apa lett.

Veszprémben ő volt a közfelháborodás-napi tüntetés főszervezője, és fel is szólalt a rendezvényen. Kornis Mihály történelmi jelentőségűnek nevezte a beszédét. Néhány napja bejelentette, hogy a februári veszprémi választáson függetlenként indulna. Egy közelmúltban megjelent interjúban kifejtette, úgy látja, az emberek nem bíznak a pártokban, új politikát akarnak, és ő ezt szeretné megadni nekik.

Ami végleg meggyőzött az indulásról, az a Veszprémben erősen jelen levő olyan csalódott fideszesek, akik már azt is megtették, hogy elkeseredésükben felhívjanak, és az indulásra biztattak

– mondta az interjúban. Kész szerint a függetlensége nem azt jelenti, hogy bizonyos céljai nem találkoznak az ellenzéki pártok céljaival, mert például ő is fontosnak tartja a „kontroll nélküli, kétharmados Fidesz-kormányzás” lebontását. Az interjúban azt is kijelenti, hogy a fideszesek azzal támadhatják őt, hogy otthagyta őket, vagyis ezek szerint Fidesz-tag volt.

Kész egyébként a Polgári Platform nevű, pártok fölött alatt álló civil szervezet elnöke. A szervezet 2013 nyarán nőtt ki a Somogyi Zoltán vezette Szabad Piac Alapítványból, az alapítók között van Kerék-Bárczy Szabolcs korábbi MDF-es, most DK-s politikus, Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, volt LMP-képviselő és Nehéz-Posony Márton ügyvéd.