Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Ha találkozik egy magyarral, adja ki magát románnak

2014.12.06. 08:08
Vajon még mindig a 2004-es népszavazás miatt vetik meg Erdélyben az “anyaországiakat”? Segít a tíz évvel ezelőtti dolgokon, hogy utólag a baloldal is hibának tartja a 23 millió románnal való ijesztgetést, és az MSZP Kolozsvárra jár vezekelni? Volt hatása, hogy 2010-ben a Fidesz hatalomra jutva első intézkedésével megadta a kettős állampolgárságot, vagy inkább visszaüt, hogy a gesztus után rögtön jött az einstand és belefogtak a határon túli magyar politika gyarmatosításába? A tápos magyarországiak az erdélyiek szerint önzők, anyagiasak, nemzetietlenek és bunkók, nem vagyunk jobbak a románoknál.

A 2004-es népszavazás eredményét helyrehozhatatlan törésként tartják számon sokan, és nem csak a kisebbségi elitek. Az, hogy a magyarországi szavazók nagy többsége nem szavazta meg a kettős állampolgárságot, a nemzeti szolidaritás felmondásaként rögzült a határon túli köztudatban. Tíz év után nagyjából mindegy, hogy mik voltak akkor a szavazás politikai körülményei, hogy ki tette fel a kérdést és miért, ahogy az is, hogy mit akartak az egybites logikájúvá degradált helyzetből kihozni a pártok. Fontosabbak a hosszútávú hatások: Erdélyben a magyarországiak hamarosan ellenszenvesebbek lesznek a románoknál.

Az én pénzemen ne táposozzál itten, te román

2004 után Erdélyben elég nyílttá vált a táposozás, elterjedt a Magyarország-ellenesség, és ezt a helyi politikában meg is lehetett lovagolni. A külhoniakkal szemben „itt”, a magyarországiakkal szemben meg „ott” persze korábban is voltak mindenféle előítéletek. Amikor 1990 után intenzívebbekké váltak az érintkezések a határ két oldalán, az erdélyiek hamar rájöttek, hogy a magyarországiak mások. Mások, mint ők, és mások, mint amilyennek szerették volna őket hinni Ceaușescu alatt.

Különösen sok feszültséget okozott a lerománozás. Ezt Erdélyben természetesen etnikai bélyegnek értették, mi másnak, bár sokszor talán csak az állampolgárságra akartak ezzel utalni a helyi viszonyokra süket magyarországiak. Érthető, hogy sokan váltak errefelé érzéketlenné ilyen irányokban: Kádár alatt a nemzetiségi ügyek inkább csak kiüresített folklórelőadásokban jelenhettek meg, a határontúli magyarok problémái a nyilvánosságban nagyjából tabu alá estek, kivéve a rendszer legutolsó szakaszát, amikor a Ceaușescuval való nyílt szakítás után érdemben is szó lehetett falurombolásról és magyarok elleni atrocitásokról. Sok minden keringett akkor is Magyarországon: egyszerre volt jelen az ismerethiányból is fakadó közöny, az Erdély-mítosz, a lenézéssel vegyes segíteni akarás, és ki tudja még mi minden.

Veres Valér, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem szociológus intézetigazgatója szerint a nemzetről eléggé különbözően gondolkodnak a határon innen és túl. Amíg Erdélyben a nyelven, kultúrán, történelmen alapuló kultúrnemzeti felfogás alapvető, Magyarországon az emberek nagyjából fele úgy gondolja, hogy a nemzethez tartozás alapvetően az állampolgárságon múlik, vagyis a magyarságból hajlamosak kirekeszteni a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarokhoz hasonlóan a romániaiakat is. Ez Erdélyben már csak azért is kelt nagy megütközést, mert úgy érezhetik, a magyar identitást megőrizni legfeljebb ott volt teljesítmény, nem Magyarországon.

Az, hogy a határon átkelve mások szemében hirtelen románná válnak, legalábbis könnyen megkaphatják a román bélyeget, teljesen elterjedt az erdélyi magyarok között. Saját élmény sem feltétlenül kellett hozzá, hiszen ez lett a magyarországi kirekesztettségük szimbóluma. Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint a haza elvesztésének tudata, a „magára utaltság érzés” már jóval a sikertelen 2004-es népszavazás előtt kialakult.

A népszavazás aztán ezt az érzést erősítette meg. Pedig, mint Prazsák Gergő, az ELTE kutatója mondja, a nemmel szavazók és a távolmaradók nagy része nem a határon túliakkal szemben akart direkte kifejezni valamit: „a népszavazás előtti közvélemény-kutatások során egyetlen alkalommal sem láthattunk olyat, hogy ne jelent volna meg szoros érzelmi kötődés a magyar társadalomban az erdélyi magyarokkal szemben”. A népszavazás eredménye felkorbácsolta a határon túliakat: „kaphattak volna valamit, amit nem ők kértek, viszont mielőtt megkapták volna, rögtön el is vették tőlük” — fogalmazott Prazsák.

Neked ilyen egy anya?

Kisebbségkutató szociológusok több erdélyi városban tartottak 2010-ben fókuszcsoportos beszélgetéseket a nemzeti identitással kapcsolatban. Ezeken elég sokan jelentették ki kategorikusan, hogy nekik Magyarország nem a haza, sokan még „anyaországnak” sem ismerik el ezt a Budapest-központú entitást. „Inkább akkor itt élek úgy, ahogy vagyok, mint hogy ott legyek román. És itthon vagyok a rokonaim között, és nem néz le senki, mert én nem vagyok román” — mondta a marosvásárhelyi beszélgetés egyik résztvevője.

Az erdélyiek egyre élesebben megkülönböztetik magukat a magyarországi magyaroktól. Miközben nyelvileg ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, ők a magyarországiakat kezdik idegen etnikumként tekinteni, és ez az előítélet-kutatásokban szépen látszik is.

Az anyaországi magyarokat és az erdélyi románokat gyakorlatilag ugyanannyira látják mostanában ellenszenvesnek az erdélyi magyarok.

A Babes-Bolyai Egyetem kutatásai szerint a magyarországi magyarokkal szembeni előítéletek sokszor hasonlítanak is a románokkal szembeni ellenérzésekre. És miközben az erdélyi magyarok a románokkal szemben egyre elfogadóbbak,a „nem-magyarországiság” stabilan hangsúlyos elem az identitásukban.

Mással komázik a hatuma

„Szegény édesapám annyit mondta, hogy kubikosok, nincs mit várni tőlük, mármint az anyaországiaktól” — ez egy erősebb, burkoltan a magyarországiakat lecigányozó megjegyzés valamelyik erdélyi fókuszcsoportból. Ez pedig egy finomabb és valószínűleg jellemzőbb is, de a valóságtól elszakadt összeborulós nemzeti mítoszokban élőket szintén meglepheti: „Sokszor volt olyan érzésem, hogy több közös témám volt egy erdélyi románnal, mint egy magyarországi magyarral”.

Hogy konkrétan mi a baj velünk az erdélyiek szerint? A romániai magyar kutatásokban kérdezettek különösen a segítőkészséget hiányolják belőlünk, a magyarországiakat a románoknál is önzőbbnek látják. Ezenfelül arrogánsak és zárkózottak vagyunk szerintük, ezt nem ellensúlyozza, hogy közben relatíve becsületesnek és igényesebbnek is látszunk. Az anyagiasság, lelketlenség mellett ott van a politikaibb vád a nemzetietlenségről is: a magyarországiak kevésbé tiszták, mert nem őrzik az erkölcsöket és hagyományokat úgy‚ mint Erdélyben.

Ezek az előítélet-kutatások persze definíciószerűen a nemzeti sztereotípiákról szólnak és nem „valóságos tulajdonságokról”, de azért nem árt tudni, hogy efféle érzések magyar-magyar viszonylatban is ugyanolyan erősek, mint román-magyar relációban, és nehéz mást gondolni, mint hogy valami meglehetősen kellemetlen dolgot árulnak el a két csoport közötti kapcsolatokról.

Legalább jönne az a 23 millió román

Ezek után nem meglepő, hogy a nagy többség nem is költözne Magyarországra, pedig egyébként nagy a kivándorlási hajlandóság az erdélyi magyarok között. Miközben csak 41 százalék mondja azt, hogy Romániában élne akkor is, ha teljesen szabadon dönthetne lakhelyéről, Magyarországot mindössze 12 százalék választaná.

Emögött elsősorban gazdasági okok lehetnek, és a magyarországiakkal szembeni (természetesen egyáltalán nem mindenki által osztott) ellenszenv sem egyedül a 2004-es népszavazásra, a 23 millió románnal riogatásra és a kisebbségi sorssal szembeni feltételezett közönyre vezethető vissza. Egyáltalán, mit számít már az a régi népszavazás, 2010 óta simán lehet kettős állampolgár, aki csak szeretne — mondhatnánk.

Hogy a „könnyített honosítás”, a Fidesz 2004-ért való jóvátételként is felkínált gesztusa (most hagyjuk a politikai haszonszerzés szempontjait) javította-e Magyarország népszerűségét, helyreállt-e a renomé? Veres Valér szerint nem igazán. A Babes-Bolyai docense szerint a nagy többségnél a kettős állampolgárság lehetőségének nincs nagy szimbolikus hatása. A fiatalok körében ez minimális, inkább az idősebbeknek számít, azoknak, akik korábban is jobban kötődtek érzelmileg Magyarországhoz.

A népszavazást nem kell sem túlmisztifikálni, sem egyszeri nemzeti sorscsapásként gondolni rá. Az erdélyi és a magyarországi magyarok közötti zűrös viszony sorsa nem egyetlen eseményen múlt, de azért ne felejtsük el, hogy a jóléti sovinizmus, értetlenség és közöny milyen szépen tud asszisztálni a pártpolitika diadalához és a magyarok által gyártott, magyarokkal szembeni ellenségképekhez a határ mindkét oldalán.