Gábor, Karina, Ders
7 °C
21 °C

Akik visszaállítanák a királyságot Magyarországon

2014.12.07. 07:59
„Olyan nincs, hogy valaki Kossuthot szereti, Károlyit meg elítéli” - vallják a magyar legitimisták, akik ellenforradalmi, királyság-, Habsburg- és labancpárti nézeteikkel, alighanem a teljes mai magyar politikai palettát fel tudnák háborítani. Öt éve indították útjára a monarchista Regnum! Portált, ebből az alkalomból ültünk le sörözni Pető Zoltán eszmetörténésszel, Uhel Péter történésszel és Szávoszt-Vass Dániel geográfus-hidrológussal (aki amúgy a Pangea és a Dunai-szigetek blog gazdája is). Stílszerűen a Ferencz József sörözőben.

Hogy lesz valaki királyságpárti?

Szávoszt-Vass Dániel: Úgy nőttem föl, hogy a nagyapám térdén nap mint nap a Pallas Lexikont nézegettem. Egyik nap kigöngyölte a családi címerünket, és rengeteg izgalmas dolgot mesélt róla. Például, hogy ezt a királytól kaptuk. És ki lenne most a király? Habsburg Ottó. És miért nem ő a király? Hát, mert azóta történt egy-két dolog. Ez nagyon bennem maradt. Azután, amikor 18 éves lettem, a szüleim elküldtek a 98-as választásokon szavazni, hogy

fiam addig nem jössz haza, amíg nem szavazol. Én meg ráírtam a szavazócédulára, hogy Habsburg Ottót királynak!

Később elkezdtem kutatni a családunk múltja után. Kiderült, hogy az őseim három generáción keresztül küzdöttek a császárért, míg végül az unoka megkapta a nemességet 1727-ben, mert saját pénzéből felszerelt csapatokkal harcolt Rákóczi ellen. Korábban sem szimpatizáltam a kuruc dolgokkal, most legalább megértettem, miért.

Pető Zoltán: A történelem már középiskolában érdekelt, és már akkor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben a világban. Ez egy általános válságtapasztalat volt, amely nem csak a társadalmi, politikai vagy a szűkebb értelemben vett történelmi szférára terjedt ki. Kapcsolatban állt a modernitás általános értéktételezéseinek kritikájával metafizikai, vallási, természettudományos, etikai-morális, értékelméleti és ismeretelméleti területeken is. Olyan elvekről tanultunk, amelyeket az életben soha senki sem valósított meg. Egyre inkább úgy érzetem, hogy a demokrácia sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem működik. Ez vezetett oda, hogy a konzervativizmus felé fordultam. Rengeteg politikai eszmékkel kapcsolatos különböző filozófiai állásponttal megismerkedtem, még baloldali, marxista szerzőkével is. Ám alapos mérlegelés után végül egy olyan konzervatív társadalomszemlélet maradt egyedül, amit megoldásnak tartok a mai világ problémáira, amelynek integráns része a monarchikus államforma.

Uhel Péter: Nálam ez a nemzeti radikalizmussal kezdődött, meg a 2006-os tüntetésekkel, ami azután elkezdett komolyodni, és idővel átalakult valamivé, amit már konzervativizmusnak nevezhetünk. 2009-ben volt először, hogy 

nem tűztem ki kokárdát március 15-én. Onnan számítom a jobboldaliságom. 

2010 óta pedig már sárga-fekete szalagot hordok ilyenkor a szívem fölött.

Ez utóbbin a magukat jobboldalinak valló magyarok nagy része alighanem kiakad...

UP: Attól függetlenül, hogy ezt a fogalmat mindenki összevissza használja, a jobboldaliság valójában nyomokban sincs jelen a magyar közéletben, de Európában sem.

PZ: Eredetileg a francia forradalom idején született a bal és a jobb fogalma. A baloldal nem a szó hagyományos értelmében vett reformokat, hanem az állami-szociális struktúra teljes átalakítását – szétverését – szerette volna, szemben az óvatos és megfontolt változtatásokat elfogadó jobboldali képviselőkkel. A különbség az, hogy míg a baloldal egy teljesen új társadalmat szeretett volna létrehozni, a jobboldal nem valamiféle tabula rasában gondolkodott, hanem megpróbálta újraformázni azt, ami az idők során elromlott, vagy az idők próbáját kiálló struktúrákat adaptálni a megváltozó körülményekhez.

Azok többsége, aki ma jobboldalinak vallja magát, valójában a felvilágosodás kori felforgató, modernista, baloldali eszméknek a követője.

Esetleg klasszikus liberális, mint ami bizonyos vonatkozásaiban köthető az amerikai neokonzervatív, illetve libertárius állásponthoz.

És a jobboldali pártok?

PZ: A jobboldali pártnak nincs értelme, hiszen a párt fogalma már magában baloldali. Az a politikai irányzat, amit ma szélsőjobbnak neveznek, nagyrészt maga is a francia forradalom elveit követi. Nem lehet ugyan egy az egyben megfeleltetni a kettőt, de például a nemzeti szocializmus és a jakobinus eszmék között nagyon-nagyon sok a hasonlóság.

UP: Nem véletlenül tekintjük mi például Mindszenty bíboros nyomán a nyilasokat zöld kommunistáknak.

PZ: A latin – spanyol, portugál, brazil, részben francia – szélsőjobboldali mozgalmak, bevett, bár nem pontos terminológiával élve fasizmusok, általában sokkal kevésbé voltak baloldaliak, mint a nemzetiszocializmusok, de még ezekben is túl sok a forradalmi elem.

SZVD: Ha nagyon leegyszerűsítjük, a forradalom baloldali dolog, a jobboldal pedig mindig is forradalomellenes volt. Akik viszont ma nevezik magukat jobboldalinak, azok legtöbbször forradalmak mellett állnak ki, és elfogadják a köztársaságot mint államformát.

UP: Ma Magyarországon egyes közéleti csoportok és pártok egyszerre ünneplik az 1848-as forradalmat és az ellenforradalom 1919-es győzelmét. Bele se gondolnak, hogy ez két ellentétes dolog. Olyan nincs, hogy Kossuthot éltetem, Károlyit meg elítélem.

Oké, akkor milyen egy igazi jobboldali?

PZ: A jobboldali attól lesz jobboldali, hogy elfogadja az egyenlőtlenség elvét, monarchiában vagy egy annak megfelelő politikai rendszerben gondolkozik, arisztokratikus szemléletű, tiszteli a hagyományt, és a minőséget fontosabbnak tartja a mennyiségnél.

Ennek már az első pontja elég népszerűtlennek hangzik. Miért fogadnánk el az egyenlőtlenséget?

PZ: Mert az egyenlőség természetellenes. A természet rendje is hierarchikus, az ideális állam pedig a természet rendjét követi. Persze meg kell jegyezni, hogy az ideális állam utópia, mi pedig nem vagyunk utópisták. Szóval beszéljünk a legkevésbé tökéletlen államról. A demokrácia elvekben az egyenlőség mellett áll ki, de azt nem lehet megvalósítani. A monarchiában a hatalom felülről jön: a király a szuverén, nem a nép. Míg az összes zsarnokság és a demokrácia a néptől eredezteti a szuverenitását, a királyság nem.

Na de mi az a szuverenitás?

PZ: Jean Bodin azt mondja, az a szuverén, aki minden vita végére pontot tesz. Aki fölé már nem lehet fellebbezni. A népszuverenitásnak ezért sincs értelme. Az mindig azt jelenti, hogy bizonyos személyek a nép nevében gyakorolják ezt a szuverenitást. Ezt hívjuk demokráciának. Azt azonban már az ókori szerzők is leírták, hogy ez olyan körforgást indít be, ami végül egy türannosz hatalomra jutásához vezet. Ez az, amitől a monarchia megvédi a társadalmat.

SZVD: Amikor Theodore Roosevelt megkérdezte, hogy mi szükség van még királyokra, Ferenc József azt mondta neki, hogy kell valaki, aki megvédi a népet a politikusoktól.

És egy királyból miért ne lehetne ugyanolyan zsarnok, mint egy politikusból? Sőt. Őt még csak le se lehet váltani...

PZ: A demokraták szerint a király könnyebben válik diktátorrá, mert nincs, aki korlátozza a hatalmát. Szerintünk viszont csak demokráciából alakulhat ki diktatúra. Mivel a nép maga nem gyakorolhatja a hatalmat, átruházza azt valakire, akinek, ha kellő támogatottsága van, úgy forgathatja a törvényeket, ahogy akarja. Majd ő kimondja, mi a nép akarata. Tulajdonképpen, ameddig megvan a többségi támogatottsága, bármit megtehet. Mert a demokrácia alapeszméje, hogy a többségnek mindig igaza van. Ez azonban nem igaz. A történelmi példák szerint legtöbbször egy kisebbségnek van igaza.

UP: És még ha igaza is van a többségnek. Ebben a szemléletben benne van annak a veszélye, hogy a minőséget a mennyiséggel azonosítják.

A forradalmak azért nem ok nélkül törnek ki. A demokráciában leválthatom a rossz vezetőt, egy rossz király viszont haláláig a nyakunkon marad...

PZ: Ez is egy republikánus toposz. Azt feltételezi, hogy az emberek el tudják dönteni, hogy egy vezető tényleg rossz-e neki, vagy sem. És hogy tényleg tudnak egy jobbat helyette. Ehhez olyan széles látókör és ismeret kellene, ami – főleg a modern világban – senkinek sincs meg. Semmi sem garantálja, hogy a rossz vezető leváltása után valami jobb jön. A példák azt mutatják, nagy valószínűséggel rosszabb fog következni.

UP: A demokráciakritika kedvenc példája Hitler.

Ha Vilmos császár hatalmon marad, nincs holokauszt. Hitlert a nép szavazta meg, fődemokratának hívta magát, rendszere a német vagy új demokrácia volt.

Amikor a király Mussolinit lemondatta Olaszországban, akkor Goebbels meg is jegyezte, hogy ilyen náluk, egy Führer-elvű köztársaságban nem fordulhatna elő. Jogosan írja Zygmunt Bauman A Modernitás és a holokauszt című művében, hogy a társadalommérnökösködés – amikor valaki megpróbálja megtervezni, milyen legyen az ideális társadalom, és megmondani mindenkinek, mit csináljon benne –, az genocídiumhoz vezethet.

De mégis, mit tehetünk a monarchiában, ha egy olyan uralkodó van hatalmon, aki visszaél a hatalmával?

PZ: Ha láthatóan szembemegy egy uralkodó a közösen elfogadott erkölcsi világrenddel és zsarnokként viselkedik, akkor azt a társadalom eltávolítja. Ez történt például Caligula vagy Nero esetében. Azonban az, hogy a történelemben előfordultak Caligulák és Nerók, nem jelenti azt, hogy ne lettek volna Marcus Aureliusok. A történelem nagy és jelentős uralkodók egész sorát mutatja fel, a „nép által választott” demokratikus vezetők sokszor egészen elképesztő silányságával szemben.

SZVD: Az is előfordul, hogy maga a dinasztia váltja le, mielőtt kitör a népharag. Az uralkodó családnak sem érdeke, hogy rossz legyen a király, s aztán vele együtt bukjanak ők is. Például V. Ferdinándot is leváltották, amikor látták, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezéből.

UP: Egy bukott politikus elmehet cégvezetőnek, vagy később visszatérhet a politikába. A bukott monarchákat viszont általában kivégzik.

Egy ilyen buktatáshoz nagy hibát kell elkövetnie az uralkodónak, a demokráciában azonban jól kell teljesítenie a vezetőnek, hogy kormányon maradjon. Mi motiválja a királyt arra, hogy jól kormányozzon?

SZVD: Például az, hogy a saját fiának adja át a hatalmat. Schlachta Margit szavaival: „A dinasztikus király – csodálatos – jobban sajnálja az ország vérét, jobban kíméli, mint a köztársasági elnök. Mi ennek az oka? Az, hogy ő a fiának nem tönkretett és elvérzett országot, hanem boldog országot akar örökségül hagyni” Ha Magyarországon négyévente kormányváltás van, a távozó vezetés jellemzően lerabol mindent, hogy az utána következő kormány minél rosszabb helyzetből induljon. Ez a rövid távú érdeke. A királynak viszont az, hogy úgy adja át az országot saját fiának, hogy az tökéletesen működjön.

UP: Ráadásul a királyfit születésétől erre a feladatra nevelik.

PZ: A demokrácia tulajdonképpen a demagógián alapszik: az a fontos, hogy meggyőzd az embereket, hogy rád szavazzanak. Ez mozgat minden döntést.

SZVD: A király nem négy évig uralkodik, mint egy miniszterelnök, vagyis állandóságot jelent. Ezt épp úgy nem tudják megadni a pártpolitikusok, mint ahogy a köztársasági elnök sem képviseli az ország egységét – hiába írják bele az alaptörvénybe.

Akármekkora többséget is szerez a kormánypárt, a társadalomnak csak egy részét képviseli. 

Szemben a királlyal, aki az egész országot.

Ez igaz a kisebbségekre is?

SZVD: A többség mindig a kisebbség ellen fordul, a királynak éppen az feladata, hogy megvédje a kisebbségeket. Nem véletlen, hogy balassagyarmati zsinagógára Ferenc József szavai voltak vésve: „Népeim irányában a valláskülönbség nem képez válaszfalat szívemben. Királyi kegyelemre és oltalomra tehát önök is mindenkor számíthatnak." Amikor már nem volt király, senki nem védte meg őket a „népakarattól”. Az pedig mindig talált kirabolnivalókat: előbb a zsidókat, aztán a svábokat, aztán a magyar nemeseket, aztán a kulákokat, aztán az éppen földhöz jutott szegény parasztokat stb. Fontos, hogy a magyar király nem a magyarok királya. Ő Magyarország nemzetei felett áll.

UP: A nacionalizmus

egy tipikus szélsőbaloldali dolog, ami a francia forradalommal került csak előtérbe.

Azelőtt egy bretagne-i és a provanszál előbb volt Franciaország királyának alattvalója, és csak aztán bretagne-i és provanszál. Mi nem vagyunk nacionalisták, de hazafiak vagyunk.

PZ: Az első a közös haza, minden itt élő nép hazája, legyenek azok szlovákok, horvátok, románok, mindenki. Ez persze nem egyenlő az internacionalizmussal.

UP: A multikulturalizmus nem úgy működött, mint most. Nem homogenitást jelentett. Ha elmentél Kárpátaljára, ott jiddisül beszéltek, Tolnában svábul stb. És persze mindenki beszélte a többi ott élő nép nyelvét is. Pont most láttam egy 1918 előtti hirdetést Erdélyből, ahol ügyvédet kerestek, kötelező román és német nyelvtudással.

Térjünk vissza a XXI. századba. Most milyen államformával lennétek elégedettek?

UP: Az ideális állam az lenne, ahol egy mai spanyol vagy angol királyhoz hasonló uralkodó valóban élhetne azokkal a jogkörökkel, amelyek papíron megilletik. Tehát nem valami középkori rendi, vagy újkori abszolút monarchiát szeretnénk, de nem is egy díszkirályságot, mint ami ma van több európai államban is. Olyan országot, ahol a király uralkodik és kormányoz, van főrendi ház és képviselőház. Igen, kell parlament is, mert a parlamentarizmus nem tömegdemokráciát jelent. Nem visszaállításra, hanem helyreállításra lenne szükség – figyelembe véve az aktuális igényeket.

Milyen jogköre lenne a királynak?

PZ: Semmi gond nem lenne, ha a királynak pont olyan hatalma lenne, mint 1918 előtt IV. Károlynak vagy Ferenc Józsefnek volt. A magyar alkotmányban megvolt a fékek és ellensúlyok rendszere. A király hatalmának meg voltak a határai. Viszont dönthetett háborúról és békéről, részt vehetett a törvényalkotásban, törvényjavaslatokat tehetett, elnapolhatta az országgyűlést.

Ezek többé-kevésbé megfelelnek egy mai köztársasági elnök jogkörének...

UP: Igen, de ezeket gyakorolhatná is. Ugyanakkor ma 

egy François Hollande-nak vagy egy Barack Obamának tulajdonképpen sokkal nagyobb hatalma van, mint mondjuk XIV. Lajosnak, a Napkirálynak volt.

SZVD: Sok politikusra már ma is királyként tekintenek. Ez benne van a magyar néplélekben. Az emberek az épp aktuális vezetőjükből csinálnak egy mítoszt, egy kvázi királyt. Aki lehet a Horthy, a Kádár, az Orbán, a Gyurcsány, akárki. Aki gondolkodik helyettük. Ami borzasztó, mert egy királyságban sokkal inkább felnőttként kezelték az alattvalókat, mint manapság a választókat.

És miért ne lehetne egy miniszterelnökből király?

SZVD: Mondjuk Orbán Viktor sok egyéb mellett például azért nem lehetne, mert református, ráadásul nem is származik királyi dinasztiából. Ám, ami a legfontosabb, hogy Magyarországnak van törvényes trónörököse, Ferdinánd magyar királyi herceg, Ottó unokája.

PZ: Fontos, hogy mi nem csak monarchisták vagyunk, hanem Habsburg–Lotaringiai-legitimisták. A legitimizmus lényege nem a király személye, hanem hogy ragaszkodunk a régi, legitim törvényekhez. Ez alapján pedig jelenleg a Habsburg–Lotaringiai-ház az uralkodó dinasztia. Ha az Anjou vagy a Jagelló lenne, akkor azt támogatnánk.

Nem kellene magyar király Magyarország élére?

PZ: Az uralkodó nem német vagy osztrák vagy magyar, hanem egy magyar királyi dinasztia tagja. Épp úgy nem számít a nemzetisége, mint ahogy az alattvalóké sem. A hűség az uralkodó háznak szól, nem egy nemzetnek. Épp ezért lehet ő ugyanolyan jó királya a szlováknak, az osztráknak vagy a románnak, mint a magyarnak.

A Regnum! Portálról


portál és a hozzá kapcsolódó szellemi kör a Monarchista blog egykori szerzőiből és kommentelőiből állt össze. Mint elmondták, céljuk nem a „vitrinmonarchizmus” (vagyis hogy a királyság eszméjét kívülről csodálják, mint egy „szép, régi, múzeumi tárgyat”), de nem is akarnak puccsot szervezni. Egyrészt, mert elítélik a forradalmakat, másrészt fegyverrel csak zsarnokságot lehet megdönteni, attól meg messze vagyunk. Értelemszerűen pártot sem szerveznek, hisz az is elveik ellen van.

Egyelőre a felvilágosítást tartják a legfontosabb feladatuknak és a társadalmi diskurzus kezdeményezését, hogy lebontsák a „poszt-marxista közgondolkodás hagyományát”. A portálhoz lazán kapcsolódik egy offline társaság is, mely jeles napokon összeül, így a magyar ellenforradalom győzelme napján (november 16.), esetleg Ottó- vagy Ferdinánd-napokon, emlékezve régi magyar szokás szerint a mindenkori trónörökösre.