Hárman is kiléptek az ózdi Fidesz-frakcióból

DSC 1438
2014.12.08. 11:55

Hétfőre három képviselő hagyta el az ózdi Fidesz–KDNP-frakciót

− írta hétfő reggeli közleményében Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere. Ez azt jelenti – ahogy Janiczak is megjegyezte –, hogy így már egyszerű többsége sincs Ózdon a Fidesz–KDNP-nek.

Az ózdi képviselő-testületnek a polgármesterrel együtt 14 tagja van. Az október 12-i választáson 5 jobbikos, 8 Fidesz–KDNP-s és 1 MSZP–DK-jelölt szerzett mandátumot. Rögtön az első testületi ülésen, december 1-jén látszott, mennyire nem lesz könnyű bármit is keresztülvinnie a másodjára óriási fölénnyel megválasztott jobbikos polgármesternek a fideszes többség mellett. Se a szervezeti és működési szabályzatot nem sikerült elfogadtatni, se a bizottsági tagokat nem lehetett megválasztani.

A testületi ülés végén Janiczak Dávid riválisa, a régi fideszes polgármester, Fürjes Pál is azt mondta: 

megpróbálják folytatni az ülés előtt félbeszakadt egyeztetéseket.

A Fidesz–KDNP-frakcióból távozó képviselőket Janiczak a közleményében nem nevezi néven. Azt írja viszont, hogy közülük ketten egyébként sem Fidesz-tagok, csak a Fidesz támogatásával indultak a választáson, a harmadik képviselő pedig Fidesz-tag marad, csak a frakcióból lép ki. Janiczak úgy látja: „Ezzel a komoly elhatározott lépéssel a három városatya azt bizonyítja, hogy Ózdért akarnak dolgozni mint képviselők. Nem szeretnék, ha pártérdekeknek kellene alárendelni magukat, mikor meghozzák döntéseiket, minden esetben csak a választóiknak szeretnének megfelelni."

„Én magam mint polgármester örülök, hogy velük végre mint egyénekkel beszélhetjük át a terveket, a szükséges lépéseket és döntéseket, nem csupán a Fidesz–KDNP frakcióvezetőjével, a csúfosan megbukott előző polgármesterrel kell tárgyalnom” – írta.

A három képviselő kilépésével most ugyanannyi Fidesz–KDNP-s képviselő van Ózdon, mint jobbikos: 5-5.

Nem sokkal Janiczak után közleményt adott ki Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója is, amely megnevezi a három érintett képviselőt: Kósné Dargai Ritáról, Mészáros Miklósról és Tartó Lajosról van szó. Egyiküknek sem ez az első ciklusa, Mészáros és Tartó korábban függetlenként politizált. Telefonon kerestük őket.

Így nyert a most kilépő három képviselő

Tartó Lajos a 6. számú egyéni választókerületben 44,67 százalékkal nyert a jobbikos ellenfele előtt, akinek 35,61 százaléka volt.

Mészáros Miklós a 4. számú egyéni választókerületben szerezte meg a győzelmet a szavazatok 42,31 százalékával. Itt a jobbikos jelölt 35,47 százalékot kapott.

Kósné Dargai Rita a 9. számú egyéni választókerületben csak egy hajszállal nyert: 31,79 százaléka volt, a jobbikos ellenfelének pedig 29,38 százaléka. Ez 27 szavazatnyi különbség csupán.

Tartó Lajos az Indexnek elmondta, személyesen adta át a Fidesz ózdi frakcióvezetőjének a kilépéséről szóló nyilatkozatot, benne az indoklással. Az indokok közül nem mindent szeretne nyilvánosságra hozni, annyit azonban elmondott, hogy nem szeretné, ha döntéseit a frakciófegyelem befolyásolná: több dolog is volt már, amiben nem értett egyet a frakció álláspontjával.

Tartó 20 évig volt független képviselő a város képviselő-testületében, a legutóbbi választáson elfogadta a Fidesz támogatását, és bár „a problémák korábban is felmerültek", a választást „becsülettel végigcsinálta", ezt követően érezte korrektnek a kilépést, hogy a továbbiakban „függetlenként, Ózd városának érdekeit szolgálja akkor is, amikor nem egyezik a véleménye a Fidesz frakciójának véleményével". 

Tartó elmondta: a kilépő képviselők egyeztettek a kilépésről; őt először Mészáros Miklós − aki korábban szintén független képviselőként dolgozott a városvezetésben − kereste fel ezzel a dologgal kapcsolatban, majd ő is átgondolta, és meghozták a döntést. Tartó kiemelte, a döntését egyedül hozta meg, senki nem befolyásolta, senki nem ajánlott cserébe semmit. A politikus elmondása szerint a frakcióvezető higgadtan fogadta a döntésüket, annyit kért, hogy ne legyenek ellenségek.

Mészáros Miklós hasonlóan nyilatkozott, mint Tartó; szerinte nagyon egyszerű oka van a döntésének: „eltolódtak az arányok a képviselő-testületben, és a város érdekében úgy döntöttünk, hogy kiülünk középre, és a kérdéseket úgy segítjük, hogy az a városnak legyen jó". A politikus szerint személyes oka nem volt a döntésnek, előfordult már korábban is, hogy nem értettek egyet a frakció álláspontjával, és most a választás után úgy döntöttek, hogy függetlenként jobban tudnák képviselni a város érdekeit. Szerinte nem biztos, hogy mindig a város előnyére válik, ha követik a frakciófegyelmet.

Mészáros szerint először a Fidesz és a Jobbik frakciójának kell megegyeznie a felmerülő kérdésekben, és ha nekik nem megy, akkor így, hogy hárman lesznek függetlennek, tudnak akkora súlyt képviselni, hogy eldöntsék az adott kérdést:

Maximálisan partnerek vagyunk a város érdekében mindkét irányba, a jobbikos és a fideszes ötleteket is támogatjuk, ha azok Ózd érdekeit szolgálják.

Kósné Dargai Rita úgy nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy azoknak, akikre tartozott, két mondatban megindokoltam a döntésem. Ezt nyilvánosságra hozni nem szeretném, egyéni döntés, továbbra is mint Fidesz-tag szeretnék politizálni. A döntésem okait egyelőre nem szeretném sajtó nyilvánosságra hozni."

A Jobbik pártigazgatója közleményének címében a történteket újabb repedésnek nevezte a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítoszán. Szerinte most „az bizonyosodott be, hogy az egy hónapnyi következetes jobbikos városvezetői munka, az előző városvezetés kétes ügyei feltárásának beindítása és az ózdi polgárok napi szintű tájékoztatása a település ügyeiről olyan lélektani és erkölcsi helyzetet teremthet, amely a Fidesz többségét is képes lebontani”.