57 milliójába került Siófoknak a bukott fideszes ingyen mobilos kampánya

2014.12.12. 14:05
A siófoki képviselő-testület csütörtöki döntése szerint, aki már van sorszáma, megkapja a várostól a beígért ingyen okostelefont, új igénylést azonban már nem fogadnak el, és ezzel lezárul az országos botránnyá fajult kampányhúzás.

Szeptember végén jelentette be Balázs Árpád akkori fideszes polgármester, hogy minden 18. életévét betöltött siófoki okostelefont kap a várostól, ha kér. A telefonhoz elég, ha Siófok-kártyát igényel, ez 1800 forintért kiváltható.

Az önkormányzati választás hajrájában bedobott ötlet azonban mégsem segített Balázs Árpádon, aki 30 százalékkal kikapott független ellenfelétől, még a képviselő-testületbe se jutott be.

A választás után hat nappal hirtelen leállították a telefonok átadását, technikai hibákra hivatkozva. Csütörtökön pedig kiderült, hogy csak azok kapják meg az ingyen mobilt, akik október 29-ig regisztráltak, ez 2170 embert jelent, írja a Sonline.hu.

Az ötlet így is 57 millió forintjába kerül a városnak, mondta az új polgármester, Lengyel Róbert a testületi ülésen, majd hozzátette, hogy ha minden jogosult siófoki élne a lehetőséggel, akkor az 238 millió forintos tétel lenne a költségvetésben.

Úgy vélem, ez a jelenlegi gazdasági helyzetben luxus volna, Siófok nem engedheti meg magának. Szögezzük le: ez egy rossz és pazarló döntés volt

- mondta az új polgármester. Az előterjesztést egyébként mind a 12 képviselő megszavazta, pedig a testület fideszes többségű maradt.