1,3 milliárdért azbesztmentesítik Lőrincit

DSC 1786
2014.12.20. 10:02

1,3 miliárd forintból, 4-6 hónap alatt elszállítja az egykori cementgyárból megmaradt azbeszthulladékot a kormány, írja a Népszabadság, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkárára, Beneda Attilára hivatkozva. A cementgyárat tavaly bontotta le a terület jelenlegi tulajdonosa, a Selyp Invest Kft., de az azbeszettel szennyezett törmeléket a helyszínen hagyta, így arákot okozó, veszélyes port azóta is szabadon hordja szél.

A tervek szerint az összesen 26,5 ezer tonna hulladékot még csapadékosabb, ezért kevésbé kiporzásveszélyes időszakban elszállíthatják, majd pedig 10 centiméter mélyen kicserélik a talajt is, amely szintén súlyosan szennyezett azbeszttel - mondta a Népszabadságnak Beneda Attila.

A lőrinci-selypi cementgyár 1971 és 2004 között gyártott azbesztalapú cementet és eternitpalát. A környéken élők közül az országos átlagnál jóval többen szenvednek mezoteliómában, másnéven azbeszt okozta mellhártyarákban. Nyolcan közülük be is perelték az államot, és kártérítést követelnek az állapotukért. Az országosan legismertebbé vált beteg, György Zsolt, akivel az RTL Klub több riportot is készített, a múlt héten halt meg.