Gyurcsányék máris rámásztak az ellenzéki tüntetőkre, de azok elhajtják őket

2014.12.22. 15:24 Módosítva: 2014.12.22. 15:31
A január 2-i, ellenzéki civiltüntetésen pártzászlókkal akar részt venni Gyurcsány Ferenc DK-ja. Várady Zsolt, a civilek egyik vezetője arra kérni a volt miniszterelnököt, ne tegyék. Gyurcsány Facebook-kommentben üzente meg, hogy de, meg fogják tenni.

Gyurcsány: megyünk; Várady: ne gyertek!

„Remélem nem fognak, kértem őket, hogy ne jöjjenek” – mondta Várady Zsolt arra a bejelentésre, amely szerint a Demokratikus Koalíció (DK) pártzászlókkal kíván megjelenni az iWIW alapítója által szervezett január 2-i ellenzéki tüntetésen az Operánál.

„Mindenki korrekt volt, senki sem hazudott” – mondta Várady, utalva arra, hogy a DK szóvivője, Gréczy Zsolt Facebook-bejegyzésében azt írta, a párt ezt közölte a január 2-i tüntetés szervezőivel.

A megjegyzés arra is vonatkozott, hogy erről semmilyen egyeztetés nem folyt Váradyék és a DK között.

Várady – aki Facebook-oldalán is reagált – úgy látja, „semennyire sem lehet együttműködni a meglévő politikai pártokkal”, mert mindannyiuk felelőssége, hogy az elmúlt 25 évben a társadalom nagy része nem vált a közügyek alakítóinak részesévé. Szerinte ebben a felelősségben a később megjelent pártok is osztoznak.

A pártok csak meglovagolnák

Az elmúlt évek ellenzéki civil tüntetéseinek régi dilemmája, hogy miként is viszonyuljanak a meglévő ellenzéki pártokhoz. Várady azért is tartaná távol tőlük a most erősödő ellenzéki mozgalmakat, mert nem akarja, hogy azok a mostani politikai struktúrába beágyazódjanak.

„Nem változtatni akarunk, hanem újraértelmezni” – mondta az Indexnek Várady. A maga részéről sem formális, sem informális együttműködést nem szeretne a politikai pártokkal.

Várady január 2-i tüntetést a Fidesz által megszavazott új alkotmány elleni demonstráció harmadik évfordulójára időzítette. (Az iWIW-alapító itt indítja el új közösségi oldalának tesztüzemét is, amely a civil kezdeményezések platformjaként kíván működni.)

Várady nem zárta ki, hogy a pártok csak meg szeretnék lovagolni a nélkülük kelt tiltakozási hullámot, de sokkal fontosabbnak tartja, hogy ez a hullám létezik:

Nem csak a mi szervezésünk, hanem az összes tüntetés révén egyre erősebb a társadalom aktivitása. Ez siker mindannyiunknak.

Gyurcsány a Facebookon válaszolt

Várady Zsolt válaszára igazi Facebook-trollként maga Gyurcsány Ferenc reagált egy hozzászólásban, miután az iWiW-alapító elhajtotta őt és pártját:

„Eszem ágában sincs bántani bárkinek az önállóságát. De a demokratikus tömeg nem ab ovo civil, politikailag nem arctalan, hanem sokarcú. Különböző politikai nézeteket vallók, különböző pártokkal szimpatizálók, pártnélküliek. Nem érdemes ezt eltakarni. A demokratikus sokaságot nem szabad megfosztani attól, hogy tagjai megmutassák valódi arcukat.″