Gyurcsány: Persze, egy nagy kosárból osztottam a pénzt

2014.03.07. 11:16 Módosítva: 2014.03.07. 12:23

Szocialista politikusok nagyrészt viccel ütötték el Zuschlag Jánosnak a Napi Gazdaságban megjelent állításait. A hat év börtön után nemrég szabadult Zuschlag János az interjúban két dolgot állít:

  1. Gyurcsány Ferenc sportminiszterként mindent tudott azokról a pályázati visszaélésekről, amelyek miatt Zuschlagot ítélték el. 
  2. 2006-ban Lendvai Ildikó, Szilvásy György és Szekeres Imre győzködte, hogy ne induljon jelöltként, majd 50 millió forintot kapott egy nejlonzacskóban az MSZP széfjéből.
Volt egy ilyen hatalmas kosár a minisztériumi szobában. Azt minden reggel telerakták pénzzel, és aki bejött, az kaphatott belőle.
 
gyurcsany 2003.gif
Fotó: szarvas / Index
- ez volt Gyurcsány Ferenc első reakciója Zuschlag állításaira péntek reggel az ATV-ben. Gyurcsány azt mondta: annak idején épp ő szüntette meg a miniszteri keretet a pályázatoknál. A pályázati folyamat végén viszont értelemszerűen a miniszter ír alá. Annak idején annyi történt, hogy a bonyolult előkészítés után egy hosszú listát kapott, amelyre miniszterként rá kellett bólintania:
 
Fogalmam sincs hogy ez az erkölcsi etalon Zuschlag miről beszél (...) Hogy a csudában van, hogy amikor bizonyíthatná az igazát, nem szól egy szót sem, amikor meg kijön a börtönből, akkor meg elkezd vádaskodni?
 
- háborgott az ATV-ben Gyurcsány. A volt miniszterelnök a Facebook-oldalán közzé tette azt a lehallgatott beszélgetést, amelyet annak idején a bírósági tárgyaláson mutattak be. Ebben Zuschlag arra panaszkodik, hogy a "Feri nem érti, hogy ez egy pénzből és erőből működtetett rendszer". A lehallgatott beszélgetésben Zuschlag ezt is mondja:
 
Tényleg az a baj, úgy érzem, hogy Ferinek üldözési... vagy küldetéstudata van. És ez betegség. Ezt nagyon súlyos betegségnek tekintem. Tényleg azt hiszi, hogy mindenki más hülye, korrupt, disznó, állat rajta kívül
A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a Napi Gazdaság egy elítélt bűnözővel készített interjút, ráadásul az egyik riporter G. Fodor Gábor volt, "a Fidesz által preferált és több százmillió forinttal kibélelt kutatóintézet igazgatója". A DK szerint  a Fidesz ismét egy mirelit üggyel próbálja elterelni a figyelmet arról, "hogy nincs programja, hogy négymillió szegény ember él az országban és ötszázezren már elmenekültek a rezsim elől".
 
Zuschlag állításait Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke nem súlyosnak, inkább komikusnak nevezte. Amikor felhívtuk, Lendvai Ildikó még nem olvasta a teljes interjút a Napi Gazdaságban. A hírek alapján azt hitte, a börtönt megjárt Zuschlag azt állította, hogy ő adta át neki a pénzt. Lendvai ezért ezt mondta:
Viszonylag ritkán hurcolok nejlonzacskóban 50 millió forintot, és ha ilyen netán előfordulna, azt biztos nem pont Zuschlag Jánosnak szeretném odaadni.


Lendvai Ildikó
Lendvai Ildikó
Fotó: Illyés Tibor

Amikor felvilágosítottuk, hogy az interjú szerint a pénzt Zuschlag egy titkárnőtől kapta az MSZP székház második emeletén található MSZMP-matricás széfből, Lendvai így reagált: 

Voltak természetesen páncélszekrények a székházban, de arra, hogy pont a második emeleten van-e ilyen, megmondom őszintén, nem emlékszem. Én sajnos soha nem találkoztam olyan titkárnővel, aki meg akart volna ajándékozni engem 50 millió forinttal egy nejlonzacskóban.


Lendvai szerint Zuschlag már csak azért is állít sületlenségeket, mert ha valakit egy párt nem akar elindítani jelöltként, azt nagyon egyszerűen megteheti. A párt vezetősége egyszerűen nem írja alá a jelöltségét. Ehhez nem kell ötvenmilliót adni senkinek nejlonzacskóban, mondta Lendvai Ildikó.

Lendvai szerint bár Zuschlagot 2006-ban valóban támogatták Kiskunhalason, ahol nagyon aktív volt, de a megyében már biztos nem volt így. Azt követően, hogy a holokauszton viccelődő képviselőt lemondatták a mandátumáról, fel sem merült, hogy Zuschlag újra indulhasson képviselőként.

Ha ez akkor kérdésként egyáltalán eljutott volna hozzám, tertmészetesen minden energiámmal küzdöttem volna az ellen, hogy induljon. Épelméjű párt ugyanis ezt nem engedte volna meg magának.


Arra a kérdésünkre, hogy Zuschlag János vajon miért most állt ki mindezzel a nyilvánosság elé, Lendvai azt mondta:

Nem akarom bántani Zuschlag Jánost, akit különösen nagy szigorral sújtott a törvény. Nyilván meg is keseredett. Érthető, hogy most szeretné újrakezdeni az életet, és ehhez egy könyvkiadótól remél pénzt.

Szilvásy György szerint nekik most úgy kell csinálniuk, mintha bármit is komolyan lehetne venni a választási kampány kellős közepén elhangzott képtelen állításokból. A volt titokminiszter szerint az interjúban elhangzó állítások ugyanolyanok mint a többi alaptalan inszinuáció, ami a kampányban elhangzik. Az csak a könyvből derül ki, hogy Zuschlag János úgy rágalmaz-e, hogy ezért perelhető is.

Zuschlag János már 2005-ben bukott politikussá vált, így az MSZP vezető testületeiben fel sem vetődött, hogy jelöltként indulhasson. Ha egy párt vezetése valakit nem akar jelöltként indítani, akkor nem indítja el. Képtelen állítás, hogy ezért még fizessen is. Muszáj komolyan vennünk ezt?

- mondta Szilvásy. A politikus szerint a Zuschlag által az interjúban emlegetett találkozó le sem zajlott. Ő csak olyan beszélgetésekre emlékszik, amikor Zuschlag kezdeményezésére arról tárgyaltak, hogyan és mikor lehet őt rehabilitálni.

Zuschlag János a 2004-ben elkövetett súlyos hibája után szeretett volna gyorsan visszakerülni a politika élvonalába. Szerintem túlságosan is gyorsan, én pedig arról próbáltam meggyőzni, hogy hosszú idő, amíg ezt a hibáját erkölcsi és politikai értelemeben el lehet feledtetni. Arról beszéltünk, hogy bizonyítson és dolgozzon sokat.

Kérdésünkre, hogy Zuschlag úgy szeretett volna-e bizonyítani, hogy pénzt gyűjtött a pártnak, Szilvásy határozottan visszautasította. Szerinte Zuschlag azt akarta elérni, hogy nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen legyen.

A második emeleten lévő széfre vonatkozó kérdésünket Szilvásy azzal hárította el, hogy nem akar ismét visszatérni ahhoz, hogy képtelen állításokra kelljen reagálni. Én az MSZP-ben nem viseltem tisztséget, a pártszékházat sem ismertem, de vicc, amit Zuschlag János állít.

Szilvásy György szerint igazán majd a könyv megjelenése után derül ki, hogy a kampányban kinek használ és kinek árt Zuschlag könyve. Kérdés számára az is, hogy előkerülnek-e Zuschlag és a Fidesz ifjúsági vezetői közötti politikai-üzleti kapcsolatok. Szilvásy végezetül ezt mondta:

Az a logikai feltételezésem, hogy emögött is a Fidesz áll. Ha Zuschlag János valóban kapott volna 50 millió forintot 2006-ban, és azt jól befekteti, most nem lenne szüksége  arra a pénzre, amit a könyvért kaphat vagy már kaphatott.