no

2x4 centi hely öt pártnak

2014.03.07. 12:35

A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nincsenek rejtett tömegek, akik majd a semmiből előlépve tovább erősítik a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor összefogást. Az eseményeket figyelve azonban bizton számíthatnak majd a sajnálatszavazatokra, a "basszus, nekünk minden összejön" és a "mindig a kisebbet bántják" effektus szavazatmaximáló erejére.

Merthogy tényleg minden összejön nekik. Komoly erők dolgoznak ellenük, és ők is komolyan dolgoznak saját maguk ellen:

  1. Elindultak Gyurcsány nélkül, aztán bevették Gyurcsányt.
  2. Kitalálták maguknak az Összefogás nevet.
  3. Egy hónappal a választások előtt rájöttek, hogy ez nem túl jó ötlet, mert országos listát állított Szepessy Zsolt Összefogás Pártja és az Együtt 2014 Párt is, aminek semmi köze Bajnaiékhoz.
  4. Ugyan innentől Kormányváltásnak hívják magukat, de a plakátjaikon ezentúl is szerepel majd az Összefogás, mert éppen azelőtt nyomtatták ki őket, hogy nevet változtattak.

És ez még mind semmi. Az országos listás szavazólapon 18 párt fog szerepelni. Ezek közül kellene majd kibogarászni őket.

A 18 pártnak egyenként 2x4 centi hely jut a szavazólapon. 2x4 centire lehet odatenni a Jobbik, a Fidesz-KDNP logóját, és 2x4 centire kell majd összenyomorítani a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt öt, azaz öt logóját. Nézzék csak:

szavazolap.gif
Fotó: Index / Index