Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Angyalföldön felrobbant a kampánybomba

2014.02.27. 07:20

A Mintapolgár szomorúan ült ötvenvalahány négyzetméteres lakótelepi otthonában – egy és két félszoba, összkomfort, kilátás a Váci útra és megfelelő látási viszonyok esetén a most százak vágyai tárgyát képező parlamentre –, és úgy érezte magát, mint Bástya elvtárs. És nemcsak azért, mert a kor előrehaladtával bozontosabbá kezdett válni a szemöldöke, mint a haja.

Hanem azért, hogy tudniillik ő már szart ér.

Megsárgult bájtokat lapozgatva nézte négy évvel ezelőtti naplóját és jegyzeteit, mint elvékonyult papír, foszlottak kezében a töredezett fájlok. Ingyenkrumpli, tízezer muskátli, gyurcsányozás, polgármester a házunkban – és még csak február 17-e volt. Most meg? Egyetlen árva Hiszékeny Dezső-szórólap, az is olvashatatlan, köszönhetően a gravitáció kávébögrére gyakorolt hatásának, és egy Szalay Péter-plakát egy Mahir-hirdetőoszlopon, ahol korábban az Erzsébet-program sikerét méltatták mosolygó gyerekek. Ja, és volt egy rezsifórum, de zártkörű, hogy a kellemetlenkedő angyalföldi komenisták ne okozzanak zűrt.

Hát mit csináljon a népakarat, ha nincs rá szüksége senkinek? – duzzogott a Mintapolgár, aki még az Árpád hídi aluljárót is hiába járta hetekig, hittérítőket talált csak. Hiába, hogy több mindenkinek adhatná az aláírását, nem kérte azt senki.

És aztán, február utolsó hetében, hirtelen a semmiből, kampány lett.

A Lehel téren kezdődött, ahogy ment fel a metrótól a 76-os trolihoz, a szokott útján, arrafelé, amerre rászoruló kinézetű rászorulók kérnek adományokat „a jóisten és a szerető emberi szív nevében”, vagy ajánlanak fel cigit olcsón, olykor akár egy szuszra a kettőt. És a lépcső tetején hirtelen választási plakát, nem is egy, hanem tucatnyi, szocdemek, a baloldali összefogás és talán a Jobbik is ráment a vizuális meggyőzésre. És már a trolin ült, amikor meglátta a devizahitelekkel leszámolást ígérő rendezvénysátrat – reméli, hogy ha a hétvégén visszatér, ismét ott lesz.

Majd a metróaluljáróban látott két Fidesz-aktivistát – egy idősebb úr éppen aláírt nekik, miközben a pult mögött álló asszony szomorúan csóválta a fejét, mintha a Lehel piacon lennénk, és épp elfogyott volna a marhafelsál vagy a civil bohócjelmez –, és február 26-án felbukkantak a baloldal küldöttei is. A lakásáig nem jutottak el, de a házától nem messze három DK-aktivista osztogatta a Demokratikus Koalíció Választási Akadémiája című kis kiadványt, kiegészítve Hiszékeny Dezső – A kerületben már bizonyított szórólapjával (amiből megtudta, hol kellett volna járnia február 5–14. között, hogy a dolgok sűrűjében legyen), valamint az egészen pártprogramra emlékeztető Remény, kiút, fordulat DK-s brosúrával.

Mégis, mégis lesz kampány! – dobbant meg a Mintapolgár szíve, és boldogan tért este aludni. És éjjel arról álmodott, hogy Gyurcsány Ferenc Hiszékeny Dezsőbe karolva énekli az Internacionálét a 75-ös trolin, miközben a fideszes Szalay Péter Szanyi Tibort böködi akupunktúrás tűkkel, és a jobbikos Benke László behajol a sofőrfülkébe, és bemondja, hogy „a szebb jövő következik”, de aztán jön az LMP-s Moldován László, és eltéríti a járatot a Vasas-pálya felé, ahonnan Schiffer Andrást akarja bevinni a belvárosba.

És a Mintapolgár, amikor felébredt, tudta, hogy módfelett szórakoztató hetek várnak rá.