Börtönbe küldené Csipak Pétert az ügyészség

2015.01.09. 17:49

Börtönt kértek Csipak Péterre, és budai villájának építőire, továbbá az engedélyeket megadó önkormányzati irodavezetőre, írja a Hvg.hu az ügyészségi iratokra hivatkozva. A Fővárosi Törvényszék tavaly év végén kezdte meg az eset tárgyalását, amelyet pénteken az ügyészség szakértőjének meghallgatásával folytattak.

Csipak Péter
Csipak Péter
Fotó: Huszti István

A vádlottak állítják, hogy törvénytelen a vád, amelyet szerintük a pénteken elhangzott szakértői vélemény is alátámaszt. Mivel a szakértő azt nem vizsgálta, hogy milyen mértékű a természetkárosítás, ezért a bíróság egy újabbat rendelt ki.

A Belvárosban sikeres volt, az erdőben bukott el

Csipak Péter ügyét az Index tárta fel négy éve. Cikkeinkből kiderült, hogy a Belváros vezetésével közeli kapcsolatot ápoló, a Fashion street tulajdonosaként ismert Csipak mindenfajta engedély nélkül elfoglaltas a budai erdő egy részét, és oda építette villája egyik szárnyát.

A telek kétezer négyzetméterrel nagyobb a telekkönyvben szereplő méreténél, és belelóg a természetvédelmi körzetbe.

A jogszerűtlen állapot legalizálására Csipak fennmaradási és továbbépítési engedélyt kért az építésügyi hatóságtól, de az épületet és a mélygarázst a hozzá vezető úttal együtt húsz méterrel eltolva tüntette fel. Ez egy helyszíni ellenőrzés során ugyan kiderült és a hatóság embere azonnal le is állíttatta a munkákat. Az építésügyi hatóság irodavezetője (az eljárás ötödrendű vádlottja), Nagy Péter azonban az eljáró munktársat felülbírálva megadatta az engedélyt.A fennmaradási és továbbépítési engedély megadása az ügyészség meglátása alapján jogszabálysértő módon történt.

A történet itt még mindig nem állt meg, Csipak Péter az építkezést saját elképzelései szerint folytatta tovább. Így amikor az építéshatósági ügyintéző újabb ellenőrzést tartott, ismét le kellett állíttatnia a munkát.A társaság megint csak az ötödrendű vádlott közreműködésével kapta meg az ideiglenes használatba vételi engedély 2010 decemberében.

A II. kerület védte Csipakot, amíg tudta

Érdekesség, hogy a második kerület nyomozásunk alatt, és első cikkeink megjelenése után is állította, hogy az ügy teljesen szabályosan zajlott. A kerületi jegyző csak a botrány kirobbanása után egy évvel indított vizsgálatot, majd gyorsan arra jutott, hogy az illegális területfoglalásért egy alacsonyabb beosztású munkatárs a felelős.

A piros vonal a kerítés hozzávetőleges helyét, a zöld az ingatlannyilvántartásban levő telekhatárokat jelöli. A képre kattintva nagyobb méretben is megnézhetők a telekhatárok. A Google Earthben megtekinthető telekkoordinátákat tartalmazó fájl (kmz) innen tölthető le. (Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala, Google Earth)

A villát közben bontásra ítélték.

A második kerület a munkatárs fegyelmi elbocsátásával zárta, de az Index már korábban úgy értesült, hogy az engedélyezési folyamat tényleges irányítói valójában egy bűnbakra kenték a felelősséget. Az irodavezetőt csak három évvel azután kezdték vizsgálni, hogy az Index számos bizonyítékkal állt elő, amelyek valószínűsítették az ő érintettségét.

Börtönt kérnek rájuk

Az ügyészség felelősnek tartja az építtető Csipak Pétert, továbbá az építészeti-műszaki tervek elkészítőjét, a műszaki ellenőrt, a műszaki vezetőt és az építésügyi hatóság irodavezetőjét. Ez alapján az első négy vádlott az ügyészség szerint természetkárosítás bűntettét követte el, míg a hatóság embere hivatali visszaélésben bűnös, de mind az öt emberre egységesen börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kiszabását indítványozta az ügyészség.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

29 perce

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófaforgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszerdrágulásról nem a kereskedők tehetnek.

51 perce

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

4 órája

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

2 órája

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

5 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

6 órája

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53