Biszku Béla nem kér a magyar bíróságokból

2015.01.16. 09:26
A háborús bűnökkel vádolt egykori kommunista vezető ügyvédje szerint "a politikai hecckampány" miatt nincs esély arra, hogy magyar bíróság tisztességes eljárásban bírálja el az ügyet. Az elfogultsági beadvány miatt csúszik a másodfokú per.

Mindössze tíz percig tartott a Biszku Béla elleni büntetőper első tárgyalása másodfokon, miután a vádlott védője jelezte: elfogultságot jelent be a bírói tanács elnökével és tagjaival szemben.

Biszku védője, Magyar Gábor szerint az ügyben politikai hecckampány folyik Magyarországon, ezért jelenleg szerinte nincs esély arra, hogy magyar bíróság tisztességes eljárásban bírálja el az ügyet. Felidézte például a lex Biszkura utalva, hogy a parlament is "személyre szabott" jogalkotásba kezdett.

A védő nem titkolta, céljük az, hogy a strasbourgi bírósághoz forduljanak, ehhez azonban ki kell meríteniük az összes magyarországi jogorvoslati lehetőséget is, ezt szolgálta a védő mai bejelentése is. Az ügyvéd a tárgyalás után meg is jegyezte: "egy pillanatig" nem hiszi, hogy helyt fognak adni a beadványának. Többször elmondta azt is: a dolog nem személyes, nem a konkrét tanács tagjainak a szakmai tisztességét akarja megkérdőjelezni.

A Fővárosi Ítélőtábla bírája elhalasztotta a pert, egészen addig, amíg az elfogultsági beadványt elbírálják. Biszkut egyébként megkérdezte a bíró, hogy csatlakozik-e a védő által benyújtott elfogultsági indítványhoz. Az egykori kommunista vezető először jelezte, hogy nem hallja a kérdést, majd az ismétlés után egy határozott igennel válaszolt.  

Biszku Béla volt belügyminiszter ellen még 2012 szeptemberében indított a büntetőeljárást az ügyészség. A karhatalom megszervezésével, felbujtóként, több emberen, aljas indokból elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettel vádolják, első fokon májusban öt és fél év szabadságvesztésre ítélték. Akkor a háborús bűntetten kívül lőszerrel visszaélésben és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadásában is bűnösnek mondták ki.

Az ügyész életfogytig tartó fegyházért fellebbezett. Biszku és ügyvédje felmentést kértek, először is bűncselekmény hiányában, másodsorban bizonyítottság hiányában.

Ha jogerősen is elítélik a 93 éves Biszku Bélát, akkor ő lehet az ország legidősebb rabja. A Blikk információi szerint ugyanis jelenleg 79 éves a legöregebb fogvatartott. Az ítélet megszületéséig nem kell Biszkunak börtönbe vonulnia.