A belvárosi ingatlanosztás nagy nyertesei
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
- Van egy cég, amely 2009 óta félmilliárd forintért vett ingatlanokat az V. kerületi önkormányzattól.
- Ez kirívóan soknak számít.
- A cég neve eddig nem pörgött a sajtóban.
- A vállalkozás mögött egy nagypályás ügyvéd és egy olyan üzletember áll, aki Habony Árpádhoz is kapcsolódik.
- Országosan is nagyon mennek; azt mondják, a profizmus a titkuk.
2000 és 2013 között több tízmilliárd forint értékben adott el saját tulajdonú ingatlanjai közül Belváros-Lipótváros önkormányzata, a 2008 óta történt üzletkötésekkel kapcsolatban több feljelentés született már. Egyelőre nem tudni, történt-e bűncselekmény az ügyben, Rogán Antal polgármester bizalomvesztésre hivatkozva mégis menesztette a jegyzőt.
Hogy pontosan mely ingatlanjait privatizálta el az V. kerületi önkormányzat, nem tudni, ugyanis a bizniszsorozatról kevés dokumentum érhető el nyilvánosan. Egy cégnévre keresve azonban találtunk egy listát az interneten, ami a 2010-ben nem lakás céljára elidegenített kerületi ingatlanokat tartalmazza. Csak abban az évben 4 milliárd forint értékű ingatlant értékesítettek 3,2 milliárd forintért. A lista szerint több mint 50 cég és magányszemély vásárolt üzlethelyiséget az önkormányzattól, viszont van egy, amelyik kimagaslóan nagyot szakított.
Abban önmagában semmi különös nincs, hogy egy szereplő nagyobb szeletet hasít ki a piacról, mint a többiek. Az viszont elég furcsa, ha az a szereplő az első piaci évében, újoncként teszi ezt. Így történt ez az OS17 Ingatlanforgalmazó Kft.-vel is, amelyet 2008-ban alapított két, az ingatlanpiacon addig szinte ismeretlen férfi. A cég az első V. kerületi ingatlanvásárlása után
2009 és 2013 között összesen hét ingatlant vásároltak 30 százalékos kedvezménnyel, közel 550 millió forint értékben. Az önkormányzat a megszokott gyakorlatnak megfelelően a kerületi tulajdonosi és elidegenítési bizottságán keresztül értékesítette az ingatlanokat. A szerződések többsége nem érhető el, de a birtokunkba került például a Bajcsy-Zsilinszky út 62. szám alatt található helyiség értékesítéséről szóló 2009. májusi szerződés, amiben nem indokolják, hogy miért az OS17-nek adják el a 203 négyzetméteres ingatlant.
A Hercegprímás utca 17. szám alatti, 706 négyzetméteres ingatlant a 30 százalékos kedvezménnyel együtt 125 millióért, azaz 177 (kedvezmény nélkül 253) ezer forintos négyzetméteráron vették meg, pedig azon a környéken a vásárlás idején 340 ezres négyzetméterárak voltak, az üzlethelyiség piaci ára 240 millió fölött van. Ennek az ingatlannak az üzleti értékét legalább 80 millió forinttal alacsonyabban határozták meg az V. kerület által felkért szakértők, derült ki az Otthontérkép.hu területi átlagáraiból.
Megkerestük az V. kerületet, hogy miért éppen az OS17-nek alakultak ilyen kedvezően az ingatlancserék a belvárosban. Az önkormányzat azt írta, hogy minden ilyen ügyben a jogszabályi feltételek alapján jár el. „Amennyiben egy vevő ezeket a feltételeket teljesíti, az önkormányzatnak nincsen lehetősége további, egyéni szempontok alapján különbséget tenni a vevők között. Ha ezt tenné, a diszkrimináció tilalmába ütköző módon járna el” – írták.
Közvetett kapcsolat Habony Árpáddal
Az OS17 Kft. mögött álló két férfiból az egyik Tusán László, aki azzal lett ismert, hogy a 2000-es évek második felében beindította és gyorsan felfuttatta a budapesti Mokka és Dió éttermeket. Üzleti körökben aztán azzal keltett nagy meglepetést, hogy 2008-ban eladta a csúcson lévő vendéglátóhelyeket. Tusán akkor a következőt nyilatkozta az ügyletről:
Focinyelven szólva a kilencvenedik percben kaptam az élettől egy 11-est. Ha kihagyom, jön a hosszabbítás. Berúgtam...
Nem árulta el, kik az ismert éttermek felvásárlói, csak ukrán üzletembereket említett, akik fantáziát látnak a magyar ingatlanpiacon, mert itt Nyugat-Európához képest jóval alacsonyabbak az árak. Azóta sem szerepel semmilyen nyilvános cégadatbázisban, hogy ki a Dió és a Mokka tulajdonosa, Tusán érdekeltségeinek szétszálazásakor azonban mégis nyomokra bukkantunk.
Tusánnak érdekeltsége van a Giant Hungary Kft.-ben, amely szintén ingatlanokban utazik. A cég tulajdonosa Eduard Usikov, ukrán üzletember, a vállalkozás pedig a mokkar@mokkarestaurant.hu címen érhető el. Az is valószínűsíti, hogy Usikov vette meg a Mokkát, hogy a hozzá tartozó V Plus K Properity Ingatlanhasznosító korábban összeolvadt a Mokka Étterem Kft.-vel.
De ki az az Eduard Usikov?
Ő az az ukrán üzletember, akinek a lánya több forrás szerint is Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó barátnője volt. Kristina Usikova korábban modellként dolgozott, de besegít apja üzleteibe is. Usikov a 2000-es évek eleje óta tevékenykedik Magyarországon, főleg húsiparban és ingatlanban utazik.
Habony és Usikov jó kapcsolatban lehet, a Hvg.hu szerint a miniszterelnöki főtanácsadó állítólag őt várta pár hónapja Ferihegyen, amikor az ukrán üzletember Budapestre repült Moszkvából, mert több cégénél is áfacsalás miatt vizsgálódott a NAV. A lap szerint Usikov akkor ezt azzal magyarázta, hogy az Orbán–Simicska-háború miatt került a hatóságok látószögébe, mivel jóban van Habonnyal.
Usikov legnagyobb cége, a Giant Hungary kiválóan prosperál, 2013-ban a cég történetében rekordnak számító 380 milliós bevételük volt, a vállalkozás tőkéje azonban furcsán ingadozik. 2011-ben még mínusz 70 millió forint volt, 2013-ban pedig már plusz 6 milliárd.
A Seychelles-szigetekre is bejegyzett, saját tulajdonú ingatlanok bérbeadásával foglalkozó cég nem vett önkormányzatoktól ingatlanokat, nincs honlapjuk, az interneten semmilyen tranzakció nem köthető hozzájuk, így már csak az a kérdés, honnan származik a bevételük, és milyen ingatlanokat adnak bérbe.
Megkérdeztük emailben Usikovot, hogy milyen kapcsolatban van Habony Árpáddal, Tusán Lászlóval, illetve honnan van a cégének bevétele, de ő sem válaszolt.
Nem csak vásárol az V. kerületben, közvetít is
Az OS17 másik meghatározó alakja egy nagypályás ügyvéd, Fintha-Nagy Ádám, aki egyebek mellett a Concordia és Kulcsár Attila perében szerepelt védőként. Többször részt vett a Mol közgyűlésén, ahol egy ügyfelét képviselve arra kérte a jelenlévőket, hogy áldozzanak kevesebbet belső vizsgálatokra, mert akkor több pénz marad másra, és mindenkinek jó lesz.
Fintha-Nagy pályafutásának legérdekesebb mozzanata, hogy részvényes volt a Synergon Informatikai Zrt.-ben, ahol akkora csaták mentek közte és a Miholek István nevével jelzett befektetői csoport között, hogy kompromisszumként Fintha-Nagyot megválasztották a felügyelőbizottság elnökévé, ahonnan nem sokkal később menesztették is. A Synergon még ma is aktív cég, 2006 és 2010 között az állami megrendelésekkel kapcsolatban felmerült a sikkasztás gyanúja, nyomozott is a rendőrség, de végül nem találtak semmit.
Fintha-Nagy 2008-tól a Rába Rt. igazgatósági tagja volt, ahonnan 2012-ben a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt. felmentette. Ennél még érdekesebb, hogy nemcsak ingatlanokat vásárolt a Belvárostól, hanem a tulajdonosi és elidegenítési bizottsággal peren kívül megegyezett egy Sütő utcai ingatlanról, mint XY cég jogi képviselője (a cég nevét kitakarták az önkormányzati feljegyzésből).
Országosan bővülő cégháló
Az OS17 nemcsak az V. kerületben szerepelt szépen, hanem (szintén csak az elérhető információkra hagyatkozva) még legalább két budapesti önkormányzattól vettek drága ingatlanokat.
- A II. kerülettől 138 millióért vettek egy 640 négyzetméteres helyiséget a Margit körút 50–52. alatt, amelyet egy DM bérelt az önkormányzattól. Az adásvétel után a DM már az OS17-nek fizet tovább a bérleményért.
- A IX. kerületi önkormányzattól megvették a Ferenc körút 2–4. szám alatti üzlethelyiséget, amelyben szintén egy DM működött előtte, és azóta is. Ezért 151 milliót fizettek.
Feltűnő, hogy az OS17 több kerületben is olyan üzlethelyiséget vásárolt, amelyben DM üzemel. Ezekre az ingatlanokra régi bérlőként a drogéria kapott elővásárlási jogot, amit aztán tovább is adott az OS-nek, hogy aztán tőlük béreljen tovább. Kérdésünkre a DM azt írta, hogy a cég üzletpolitikája az üzlethelyiségek hosszú távú bérlése, nem pedig tulajdonlása. Azt pedig nem árulták el, hány ingatlant bérelnek az OS-től, mert ez üzleti titoknak minősül.
Vidéken is van élet
Tusán és Fintha-Nagy nem állt meg a fővárosnál, felismerték, hogy vidéken is lehet keresnivalójuk. Vettek egy helyiséget Mohácson (annak nincs nyoma, hogy kitől és mikor), amelyet bérbe adnak a helyi postának, határozatlan időre, 43 ezer euróért. Ezt már nem OS17, hanem OS Vidék Kft. néven.
Egy harmadik városban egy harmadik ingatlanos céggel próbálkoztak, és sikerrel jártak. A Komlóssy Invest Kft. Sopron Várkerület részén vett egy 801 négyzetméteres, Matchként működő ingatlant 79 millió forintért, aminek értéke a piacon 135 millió forint lett volna . A Komlóssy Invest egyébként Budapest II. kerülettel is szerződött valamire 141 millióért, azonban ennél több nem derül ki a neten elérhető dokumentumból.
A két férfi alapított egy negyedik ingatlanos céget is, Margit TL Invest Kft. néven. Ezzel is a II. kerületben mozogtak, 2012-ben megvették a Margit körút 40. szám alatt található 363 négyzetméteres ingatlant, 91 millió forintért.
Soknak tűnhet, pedig nem az. Vagy mégis
Megkerestük Fintha-Nagy Ádámot is, hogy megtudjuk, minek köszönhető a cég sikersztorija. Az üzletember azt írta az Indexnek, hogy az elmúlt években közel 50 ingatlant vásároltak a cégcsoporton keresztül, de ezek többsége nem önkormányzati. Az önkormányzati vásárlásaik szerint azért tűnhetnek soknak, mert
mert az ingatlanok jellemző módon nem egy helyrajzi számon vannak nyilvántartva, így esetleg egyetlen üzlethelyiség megvásárlása is egy felületes szemlélő számára több (akár 5-6 darab) tranzakciónak is tűnhet
– írta Fintha-Nagy. A cikkben feltüntetett önkormányzati ingatlanvásárlásoknál erről egyébként nem volt szó. A gyors sikerhez szerinte az kellett, hogy a tulajdonosok megfelelő önerővel, komoly szakmai gyakorlattal, kifogástalan banki referenciákkal és banki szakemberekkel rendelkezzenek. Náluk ez megvolt, mert – mint írta – a hozzá köthető vállalkozások a 2000-es évek elején is hajtottak végre ingatlantranzakciókat a belvárosban, de akkor nem az önkormányzattól vásároltak.
A DM-es kapcsolatot firtató kérdésünkre azt reagálta, hogy a tényleges darabszám üzleti titok, de jóval tucat fölött vannak azok az üzlethelyiségeik, amiket tőlük bérel a drogérialánc. De nem csak ők, a Rossmann, a CBA és a Spar is bérel az OS cégcsoporttól.