Hadházy feljelentette a roma önkormányzatot, válaszul lerasszistázták

2015.02.04. 09:07

Az LMP-s Hadházy Ákos hivatali visszaélés, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett az ügyészségen pénteken, mivel úgy véli, hogy az Országos Roma Önkormányzat több százmillió forintot költött el a romák célzott munkahelyteremtésére, de valójában ebből a pénzből egyetlen romának sem lett munkahelye.

A Fidesz országgyűlési képviselője, a nemrégiben miniszteri biztossá kinevezett Farkas Flórián vezette Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezet 5 milliárd forintos keretösszegéből 600 millió segítené a roma kisebbséghez tartozók munkavállalását. Hadházy szerint ebből az ORÖ eddig 300 millió forintot költött el, köztük

  • 29 millió forintot autóbérlésekre,
  • 31 millió forintot irodabútor-vásárlásra,
  • 31 millió forintot a toborzás módjának meghatározását célzó tanulmányokra,
  • 19 millió forintot egy olyan tanulmányra, amely arról szól hogy milyen számítógépes hálózat kellene a központi irodába és a hét vidéki irodába,
  • 26 millió forintot a központi iroda felújítására,
  • 21 millió forintot számítógépek és szerverek vásárlására,
  • 30 millió forintot médiavásárlásra,
  • 31 millió forintot szóvivői feladatokra.

Hadházy szerint azonban egyetlen fillért nem fordítottak eddig munkahelyteremtésre. Az LMP-s politikus szerint a kormány ugyan létező problémákra alkot programokat és rendel azokhoz uniós forrásokat, a megoldásból azonban egy dolog érdekli, az, hogy hogyan lehet ezen problémák ürügyén pénzeket kiszervezni a rendszerből.

Az Országos Roma Önkormányzat szerint Hadházy nyilatkozata téves információkon és hibás következtetéseken alapul, mint írták,

rendkívül veszélyes lenne, ha az LMP a kiegyensúlyozott, mértéktartó és hiteles politizálás helyett teret adna a hátrányos helyzetűekkel szembeni etnikai és szociális szegregációt képviselő ideológiáknak.

A Népszabadság információi szerint ugyanakkor több ORÖ-s képviselő is felháborodását fejezte ki kedden egy sajtótájékoztatón. Állításuk szerint semmit nem tudtak a Hadházy által említett pénzekről, és nem tudják azt sem, hogy mit csinál a Híd a munka világába nevű szövetkezet. Mint mondták, az ORÖ hivatalától többször próbáltak felvilágosítást kérni, de mindig visszautasították őket. A tiltakozók között van Lakatos Oszkár és Vajda László, pedig ők a Farkas Flórián által vezetett Lungo Drom tagjai. Az elégedetlenkedők bejelentették, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását és vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik az ügyben.

A lap megpróbálta megszólaltatni az ORÖ elnökét, Hegedűs Istvánt, azonban a feltett kérdéseikre nem kaptak érdemi választ.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

25 perce

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

1 órája

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

3 órája

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59