Az egész országban leálltak a MÁV jegyautomatái

2015.02.04. 11:11

Több olvasónk panaszkodott arról, hogy a pályaudvarokon nem működnek a jegykiadó automaták. Megkérdeztük a MÁV Start Zrt.-t a leállásról, ahol azt mondták, 

hardverhiba miatt az ország összes automatája leállt, és nem elérhető az online jegyértékesítés sem.

A hibát a cégnél már vizsgálják, addig azt tanácsolják, hogy a pénztáraknál váltsanak jegyet, az ottani gépek működnek. Azonban az online lefoglalt jegyeket itt sem tudják kinyomtatni, ezért az online foglalásokat a vonatokon a kalauzoknak kell jelezni, akik kitöltenek majd egy „utasleadási lapot”, azaz egy jegyzőkönyvet, ami arról szól, hogy valaki az adott kóddal utazott. 

Egy épp Győrben oknyomozó kollégánk szerint ez a gyakorlatban a következőképpen működik: az embereket a pénztártól átküldik az ügyfélszolgálathoz, ott be kell mondaniuk az mailcímüket, majd kapnak egy cetlit, amit a vonaton be kell mutatniuk a kalauznak.  

Egy olvasónk azt írta, a Nyugatiban képtelen volt megvenni bérlete mellé a gyorsvonati pótjegyét - 10 perccel vonatindulás előtt érkezett, a pénztár előtti sorba ilyenkor már esélytelen beállni -, és neten sem tudta ezt elintézni. A kalauzt viszont nem hatotta meg érvelése, és a pótjegy hiánya miatt - "van olyan is, hogy jegyelővétel!" - azonnal megbüntette. Olvasónkban felmerült a kérdés

hogy az ezen a vonalon rendszeresen és kiszámíthatatlanul 10-15 perceket késő MÁV egy lefagyott informatikai rendszerrel megspékelve mennyire tartja utazóbarátnak az ész nélküli büntetgetést vagy nem lehetne-e esetleg megengedni az utasnak ilyen esetben, hogy megpróbálja bekapcsolni a laptopját/tabletjét és megvenni a jegyet hátha az a rendszer még működik?

A technikai probléma valószínűleg csak növeli a fővárosi vasúti csomópontokon tapasztalható káoszt, ezért aki utazik, annak azt tanácsoljuk, hogy jó előre menjen ki a pályaudvarra. Ahogy arról kedden írtunk, a Déli pályaudvar felújítása miatt több elővárosi vonatot eleve töröltek, Kelenföldön pedig eleve nehézkes volt a jegyvásárlás.

Frissítés:

Öt órára megjavították a MÁV utas- és jegyértékesítési rendszereit kiszolgáló szervert, ezért ismét működnek a vasútállomási menetjegy-automaták, internetes jegyátvételi rendszerek és elérhetők a vállalatcsoport honlapjai is.