Új, nagy budapesti kórház építését jelentette be Rogán

2015.02.05. 16:47 Módosítva: 2015.02.05. 19:47
Egy új budapesti kórház építéséről döntöttek a Fidesz-KDNP kihelyezett ülésén, amin azt is bejelentették, hogy márciusban indulna el a nemzeti közműszolgáltató, és az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana a kormány ellen, ha nem változtat a reklámadó ügyében. A kilencéves általános iskoláról szó volt, de nem döntöttek.

Budapesti képviselőik javaslatára döntöttek egy új, nagy fővárosi kórház szükségességéről, ezért javasolják a felépítését, mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője mezőkövesdi sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport kihelyezett ülésének helyszínén.

A frakció felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat európai uniós pénzek felhasználásával is teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről, írja az MTI. Az új, egyfajta egészségügyi központként működő kórház felépítése akár több tízmilliárd forintos beruházás is lehet.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja arra is kérte a kormányt, fordítson nagyobb figyelmet a megelőzésre, a szűrőprogramokra, különösen a méhnyakrák és a vastagbélrák elleni védekezés esetében, mondta Rogán.

A kilencosztályos általánosról is volt szó

A közoktatást érintő kérdésekről azt mondta, hogy a gimnáziumokban továbbtanuló általános iskolások 30 százaléka, a szakoktatás irányába induló tanulóknak pedig közel 40 százaléka nem tudja elvégezni a középiskolát. Rogán azt mondta, mindent meg kell tenni az általános iskolai képzés színvonalának javításáért, hogy ne legyen lemorzsolódás később.

A mezőkövesdi tanácskozáson több megoldási javaslat is szóba került, de „egyiket sem támogattuk így, ebben a formában". Konzultációt akarnak indítani a témában a pedagógusszakmával, az érdekképviseletekkel és a szülőkkel. A Pokorni Zoltán által korábban javasolt meghosszabbításról, a nyolc helyett kilencosztályos általános iskoláról azt mondta, hogy ez is a lehetséges megoldások között volt, de erről még Pokorni is azt mondta, hogy „ennek bevezetéséhez időre lenne szükség."

Egyelőre nem tudni, mennyire komoly a kilencosztályos általános bevezetésére vonatkozó szándék, de ha az, akkor egy újabb nagy reform előtt áll a magyar közoktatás. A kilencosztályos általános iskola bevezetése ugyanis gyökeresen átrendezné az alsó és a felső tagozatot, sőt az egész 4-6-8 osztályos középiskolai rendszert. Bővebben>>>

Indul a nemzeti közműszolgáltató

Márciusban indulna el a nemzeti közműszolgáltató, amely először a Főgáz alapján gázszolgáltatással kezdi meg a működését, de úgy, hogy az egész országban szolgáltathasson. Legkésőbb 2016-ra már a villamosenergiára is ki akarják ezt terjeszteni.

Kötelezettségszegési eljárást indítana az EB

A reklámadóról azt mondta Rogán, hogy a megbeszélésen elhangzott, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást akar indítani a magyar kormány ellen, ha nem változtatnak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter folytatja a tárgyalásokat az ügyben.

Hozzányúlnának a végrehajtásokhoz

A bírósági végrehajtásoknál „átlátható, tisztességes, és az emberi méltóságot figyelembe vevő" eljárásokat akarnak. Azt mondta, hogy nem államosításra van szükség, de állami felügyeletre igen.

A péntekig tartó Fidesz-KDNP-frakcióülés a szakképzés, a megélhetési bevándorlás és a bankok elszámoltatásának megtárgyalásával folytatódik csütörtök este.