Kapóssá vált Bajnai széke

2015.02.13. 12:22
Hárman indulnak az Együtt elnöki posztjáért szombaton, Szigetvári Viktor és Pápa Levente mellett ugyanis a belvárosi ügyeket hajtó Juhász Péter is ringbe száll. A belső erőviszonyok alapján a legvalószínűbb, hogy Szigetvári Viktor marad az elnök. A tisztújítás mégis fordulópont a párt életében.

Teljes tisztújítást tart szombaton az Együtt-A korszakváltók pártja. Az esemény fordulópont a párt életében: bevezetnek egy új, eddiginél központosítottabb struktúrát, hiszen hivatalosan most választ először elnököt a párt (eddig társelnöki rendszer működött, Bajnai Gordon pedig csak informálisan vezette a szervezetet).

A tisztújításon végleg eltűnnek a platformok, vagyis - akárcsak tavaly nyáron - most sem lesz kötelező, hogy a Milla, Szolidaritás, illetve a Haza és Haladás is adjon legmagasabb szintű vezetőt.

Az elnöki posztra többen is jelölést kaptak, közülük hárman ringbe is szállnak.

Szigetvári Viktor, Pápa Levente és Juhász Péter mellett Szelényi Zsuzsát is jelölték elnöknek,

Szelényi azonban nem száll be az elnöki versenybe.

Emellett megválasztják szombaton a két alelnököt és Bajnai helyett az országos politikai tanács (a választmány) is új vezetőt kap.

Úgy tudjuk, az alelnöki posztért hatan versenyeznek.

Ők: Berkecz Balázs, But Sándor, Hajdu Nóra, Juhász Péter, Pápa Levente, Sértő-Radics István, Szelényi Zsuzsa.

Az Index az elmúlt hetekben több Együtt-politikussal, köztük persze az indulókkal is beszélgetett, és ezek alapján összeszedtük, hogy az egyes elnökjelöltektől mit várhatna a párt, illetve a baloldal. A belső közvélemény a legnagyobb esélyt Szigetvári Viktornak adja, gyakorlatilag most is ő vezeti a pártot.

A jelöltek, ábécérendben:

Juhász Péter, a belvárosi harcos

  • Mit csinált korábban? A TASZ-ból és a marihuána legalizációjáért is kiálló Kendermag Egyesületből ismert Juhász akkor került közel a politikához, amikor elkezdte szervezni Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoportot. A belőle létrehozott egyesület, a Milla végül az Együtt egyik alapítója lett, Juhász pedig társelnök.
  • Mennyire aktív? Az Együtt egyik legtöbbet szereplő politikusává vált, mióta önkormányzati képviselő lett a Belvárosban. Naponta posztol részleteket az V. kerületi ingatlanügyekről, amellyel az országos sajtó is egyre többet kezdett foglalkozni.
  • Szerepe a baloldali összefogásban? Emlékezetes, hogy Juhász annyira tiltakozott a tavalyi baloldali összefogás ellen, hogy lehúzatta a nevét a listáról, amelyet Mesterházy Attila vezetett és amelyen Gyurcsány Ferenc volt a harmadik. Tavaly tavasszal nem is indult a választáson.
  • Milyen elnök lenne? Juhász az Indexnek január végén azt mondta, nem gondolkozik azon, hogy induljon az elnökségért, "örülnék, ha maradna Szigetvári  Viktor a vezető, mert őt nem a személyes ambíciója hajtja". Juhász ezek után mégis elfogadta a jelöltséget, de nem lennénk meglepve, ha szombaton az utolsó pillanatban mégis visszalépne Szigetvári javára. Juhászról ugyanis több, őt kedvelő párttag is azt mondta, hogy nehéz elképzelni, hogy egy pártszervezetet vezessen.

Pápa Levente, a Dárdai Pál-szerepre vágyó

  • Mit csinált korábban? Pápa Levente eredetileg fizikusnak tanult, onnan váltott a közgazdaságtanra. Saját tanácsadó cégéből ment 2010-ben az OTP-hez devizastratégának, innen csábította a politikába Bajnai Gordon. Tavaly nyáron került be az Együtt elnökségébe, emellett a pártalapítvány kuratóriumának elnöke is.
  • Mennyire aktív? Gazdasági témákban, a jegybank tevékenységével kapcsolatban rendszeres szerepel a sajtóban. Nagyobb figyelmet legutóbb a baloldali előválasztással kapcsolatos álláspontjával keltett, erről részletesebben írt a blogján.
  • Szerepe a baloldali összefogásban? A 49. helyet kapta tavaly az összefogás listáján, de az Indexnek a minap bevallotta, hogy az MSZP-vel és a DK-val az összefogás "nagyon keserű pirula volt, de le tudtam nyelni". Az őszi koordinált indulást sem támogatta párton belül, és Falus Ferenc főpolgármester-jelölésétől is rosszul volt.
  • Milyen elnök lenne? "Ha én lennék az Együtt elnöke, kicsit távolodnánk a baloldali pártoktól. El lehetne felejteni az összefogást" – nyilatkozta pár napja az Indexnek. Szigetvárival szemben Pápa harciasabb lenne nemcsak a Fidesszel, de az MSZP-vel, DK-val és az LMP-el szemben is. Kritizálna "minden populista" megmozdulást a baloldalon is. Mint mondta, azért szeretne elnök lenni, hogy a focikapitány Dárdai Pálhoz hasonlóan felrázza a baloldalt.

Szigetvári Viktor, a legkisebb kockázat

  • Mit csinált korábban? 2001-ben került az Magyar Szocialista Párt közelébe Ron Werber munkatársaként. Később Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc tanácsadója is volt, 2006-ban ő irányította a szocialistáknak nagy győzelmet hozó parlamenti kampányt. 2013-ban lépett ki az MSZP-ből, aztán az Együtt egyik társelnöke lett. Bajnai Gordon egyik legfontosabb bizalmasa volt.
  • Mennyire aktív? Szigetvári tagadhatatlanul az Együtt vezető arcává vált, ő irányítja a pártot, mióta Bajnai Gordon kiszállt a politikából. Az Együtt politikusai szinte kivétel nélkül az ő érdemének tartják, hogy Bajnai távozása után nem omlott össze teljesen a párt.
  • Szerepe a baloldali összefogásban? Habár információnk szerint a parlamenti választás előtt nem tartotta jó ötletnek a közös listát, a nyilvánosság előtt teljes mellszélességgel kiállt mellette. Az önkormányzati választáson nem sok sikert hozó baloldali koordinált indulás viszont az ő ötlete volt. Többen őt teszik felelőssé azért, hogy az Együtt elpackázta a nagy lehetőségét Falus Ferenc jelölésével.
  • Milyen elnök lenne? Többen az Együttből azt mondták, hogy Szigetvárival vállal a legkisebb kockázatot a párt, ő biztosan össze tudja fogni, és választókerületenként fejleszteni a szervezetet. Erényének tartják, hogy tisztában van saját korlátaival, "nem kapaszkodik görcsösen a pozícióhoz". Más kérdés, hogy mennyire tud lökést adni a pártnak, hogy elinduljon az 1-2 százalékos támogatottságról felfelé. Ha ő vezetné a pártot, az Együtt mostani irányvonala aligha változna.

A tisztújításon az elnök és a két alelnök mellett megválasztanak hat elnökségi tagot is. Fontos újítás, hogy az Együtt bevezeti a női kvótát. Az elnökség egyharmadának nőnek kell lennie, vagyis a kilenc tagból (elnök, 2 alelnök, 6 elnökségi tag) hárman biztosan nők lesznek. Jelenleg amúgy nem teljesül a kvóta, Szelényi mellett Hajdu Nóra a tagja az elnökségnek.