Tényleg a Jobbikkal szavaznak a volt fideszesek

2015.02.19. 13:20
A város költségvetéséről szavaztak ma a jobbikos vezetésű Ózdon, ahol a képviselő-testületben a Fidesz-frakciót elhagyó új függetlenek váltak a mérleg nyelvévé. A költségvetést a Jobbik támogatta, a Fidesz nem. A volt fideszes képviselők dönthettek.

Ózd 2015-ös költségvetésének vitájakor látszottak először igazán az új erőviszonyok a képviselő-testületben. Amikor ősszel a jobbikos Janiczak Dávid óriási fölénnyel megnyerte a megismételt választást, polgármesterségét erős fideszes többséggel szemben kezdte meg (8 fideszes, 5 jobbikos és 1 MSZP-DK-s politikus ült a képviselő-testületben). Az első testületi ülésen, december 1-jén látszott is, mit okoz ez a felállás: se a szervezeti és működési szabályzatot nem sikerült elfogadtatni, se a bizottsági tagokat nem lehetett megválasztani.

Decemberben azonban hárman is elhagyták az ózdi Fidesz-KDNP frakciót és független képviselővé váltak. Ők hárman a távozásukkal teljesen átrajzolták a képet: most már ugyanannyi jobbikos és fideszes ül a testületben, 5-5, a 3 független és az 1 baloldali szavazat pedig a mérleg nyelvévé válhat vitás ügyekben. Az átrendeződés óta nem volt látványos konfliktus, a szavazások 90%-ánál mindig egyhangúlag fogadta el a testület az előterjesztéseket.

Fontosabb döntésnél viszont már vannak nézeteltérések. Ilyenkor derül ki, hogy a volt fideszes, jelenleg független képviselők melyik oldalra állnak. És ők nem a Fideszt választják.

Fidrus Péter, Fürjes Pál és Janiczák Dávid
Fidrus Péter, Fürjes Pál és Janiczák Dávid
Fotó: Bődey János

A csütörtöki ülésen tárgyalt 2015-ös költségvetést a testület Fidesz-frakciója nem támogatta. Kifogásaik között szerepelt, hogy Janiczakék az önkormányzati rendészet felállítása miatt olyan, szerintük fontos területekről vonnak el pénzt, mint a kultúra, a város imázsának megteremtése, a sport és a történelmi egyházak. Janiczak azzal érvelt, hogy a szűkös források miatt olyan szervezeteket, amelyeknek van állami finanszírozása, a város nem tud támogatni.

Az egyik fideszes képviselő szerint a közbiztonságért a rendőrség felelős, márpedig az állami költségvetésből dolgozik. Ráadásul a város - ahogy az Janiczak programjában is szerepelt - quadokat és drónokat akar vásárolni, hogy ezek használatával növeljék a közbiztonságot, miközben a drón vásárlás egyébként is nagyon kényes téma, éppen most szigorítják azok használatát. A képviselő szerint azok a pénzek, amiket más területekről vonnak el (sporttól 8, rendőrségtől 1, városi imázskerettől 5, városi televíziótól 5 millió) ráadásul nem is fedezik mindezt.

A jobbikos polgármester költségvetését végül 9 igen, 5 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadták. Vagyis csak a Fidesz-frakció nem támogatta azt, az átállók igen. 

Veres Zoltán, a város egyetlen baloldali, MSZP-DK-s képviselője az ülés után az Indexnek megerősítette: ő is igennel szavazott a költségvetésre. Szerinte nem is volt konfliktus a költségvetés ügyében, inkább csak "értelmes vita", és végül konstruktív megállapodás született. Örült annak, hogy "fogadókészségre talált a polgármesternél" több ellenzéki beadvány, köztük az övé is, ami arról szólt, hogy a sportszervezetek támogatására csoportosítsanak át pénzt.

Mészáros Miklós, az egyik Fidesz-frakciót elhagyó, független képviselő az Indexnek at mondta, az ellenszavazatok kizárólag a Fidesz-frakció tagjaitól származnak, mindenki más megszavazta a költségvetést. Szerinte a fideszesek olyan dolgokkal jöttek elő, amire egyszerűen nincs pénze a városnak, muszáj volt a fent említett területekről elvonni azokat az összegeket.