Az MSZP összefogást akar: a fagyhalál ellen

2015.03.02. 09:29 Módosítva: 2015.03.02. 11:03

Ha véletlenül agyhalált olvasott volna, akkor tévedett: tehát még egyszer, az MSZP a fagyhalál ellen akar összefogni. A szocialisták számításai szerint ugyanis

több mint 1200, vagyis egy falunyi ember fagyott meg, amióta a Fidesz kormányoz. 

Úgy tűnik, a tömeggyilkosságokat egyedül az MSZP titkos fegyvere, a Fagyhalál Elleni Alap állítaná megAz alap elsődleges bevételi forrása az állami tulajdonú energetikai társaságok éves adózott eredményének 50 százaléka lenne. Ebből minden olyan család támogatást kaphatna, ahol az egy főre jutó jövedelem nem volt több a nettó minimálbérnél. Hiába nyújtotta be azonban már hatszor az erről szóló törvényjavaslatot az MSZP, a Fidesz és a KDNP ezt eddig még napirendre sem volt hajlandó venni.

Ergo....a következtetést mindenki vonja le maga.

A helyzet tehát drámai, ezért az MSZP arra kér minden emberséges pártot, hogy álljanak javaslatuk mellé,

hogy senki ne haljon meg a hideg miatt a saját lakásában!  
 
A cikk 98 százaléka az MSZP közleményén alapul, amit Lukács Zoltán MSZP-alelnök aláírásával adtak ki.

És itt jön a mi két százalékunk

Megkérdeztük a párttól, milyen módszertan alapján jött ki az 1200-as szám. Ezzel a megdöbbentőnek hangzó adattal szemben ugyanis némi kételyt támaszt a rendőrség Indexhez eljuttatott összesítése, mely szerint idén 2014. november 1-je és 2015. január 21-e között összesen 63 kihűlés miatt bekövetkezett haláleset jutott a tudomásukra.

Ugyan ebből hiányoznak a februári adatok, de a magunk mögött hónap a metnet időjárás-visszatekintője alapján a legenyhébb februárok közé tartozik, így valószínűtlen, hogy radikálisan megugrott volna a kihűléses halálesetek száma. Igaz, ez az adat még mindig csak egy telet fed le, de így is látszik, milyen valószínűtlen az, hogy négy év alatt valóban ilyen sok ember fagyott volna meg. Amint lesz, egy átfogóbb összesítésünk, ígérjük, megírjuk.