1,5 milliós ösztöndíjat is fizettek az ELTE-n

2015.03.02. 06:23 Módosítva: 2015.03.02. 06:29

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal több szabálytalanságot is feltárt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) az ösztöndíjak odaítélésével kapcsolatban, írja a Magyar Nemzet. Az egy hallgatónak kifizetett ösztöndíjak összege néhány ezer forinttól egy-másfél millióig terjedt. Az ELTE szerint minden törvényes volt.

Bár  2009 és 2012 között  az ELTE a költségvetési támogatása 1,4 milliárd forinttal csökkent, 3,6 milliárd forintot pedig zároltka, az egyetem helyzete stabil maradt.   A diákok támogatását célzó ösztöndíjak viszont sok esetben nem a megfelelő helyre érkeztek.

A tudományos ösztöndíjakat például a vonatkozó kormányrendelet előírása ellenére nem pályázati úton ítélték oda, a kiutalt sport-, kulturális, illetve közéleti ösztöndíjakat pedig egyes esetekben továbbutalták az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara alapítványának, vagy épp rendezvényszervezésre fordították.

A Magyar Nemzet azt írta: előfordult olyan is, hogy oktatói díjazást fizettek ki az amúgy diákoknak járó tudományos ösztöndíjkeretből. Két HÖK-ös tisztségviselőt úgy részesítettek ösztöndíjban, hogy a pályázat célja valójában a gólyatábori költségek támogatása volt. A lap szerint akadt olyan hallgató, akinek a tiszteletdíja vándorolt az említett alapítványi számlára.

ELTE: Minden törvényszerű

Az ELTE közleményben reagált a hírre. Azt írják, „bár néhány kirívó esetben egy-másfél milliós ösztöndíjtételeket is kifizettek, nem merült fel a törvénytelenség gyanúja, a rendelkezésre álló keret felosztása minden esetben a jogszabályi előírások és az egyetemi szabályzatok szerint történt és történik". Ugyanakkor hozzátették, „az egyetem és a hök vezetése morális kötelességének érezte, hogy saját gyakorlatában a törvényi kötelezettségeknél szigorúbb szabályrendszert vezessen be a hallgatói juttatásokkal kapcsolatban. Ezért számos olyan változtatást vitt végbe az előző évek során, amelyek eredményeként átlátható, világos, a hallgatói igényekre hatékonyan reflektáló összetett ösztöndíjrendszer jött létre". A közleményben azt írják, a közéleti ösztöndíjak a jövőben maximált lesz, a KSH létminimum-kalkulációjához igazodik.