Mit mutat a polgári kormányzás iránytűje?

2015.03.15. 00:30

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ünnepi beszédet tartott március 15-e alkalmából. Azt mondta, hogy az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont a polgári Magyarország alapköve, és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytűje is. Nézzük, merre is áll ez az iránytű.

Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését. Pipa! Nem is kérdés, a sajtó szabad (egy szó: Simicska), a cenzúra maximum teljesen indokolatlan öncenzúra!

Felelős ministeriumot Buda-Pesten. Pipa ez is! Van máshol magyar minisztérium? Nincs, na, tessék.

Évenkinti országgyülést Pesten. Haha! Évente?! Abból lenne igazán nagy ribillió! Ugyan! HETENTE! PIPA!

Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. Ahol Hunvald Györgyöt és Molnár Gyulát is felmentették, ott senki nem mondhatja, hogy nincs törvény előtti egyenlőség. P I P A ! ! !

Nemzeti őrsereg. Őöööö, hagyjuk inkább. Ez valami tévedés lehet. Majd pont egy jobbikos programpont lesz az iránytű egyik alkatrésze, mi?!

Közös teherviselés. Bankadó, telekomadó, reklámadó, kell még valamit mondanunk? Pipppa!

Urbéri viszonyok megszüntetése. Erről ne Pokorni Zoltánt kérdezzük inkább.

Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. Lásd a bíróságok előtti egyenlőséget. 

Nemzeti Bank. :DDDDD MATOLCSY GYURI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! PIPA!

A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk. Khm-khm. Nézzük a következő pontot.

A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. HUNVALD!!!

Unio. Problem?

Merre áll a polgári kormányzás iránytűje?