Fosztogatják a szegedi ételgyűjtő dobozt
Ételt adok – Ételt kapok elnevezéssel egy hónapja működik Szegeden az utcai ételgyűjtő doboz. Az ételt a rászorulóknak gyűjtik, de egy család rendszeresen kiüríti az összes benne lévő ennivalót, írja a Délmagyarország.
A lapnak egy szervező elmondta: vannak, akik szégyellnek odamenni a dobozhoz, inkább üzenetet írnak a közösségi oldalon a csoport tagjainak, így kérnek segítséget. Lakhatási problémákkal is megkeresik őket.
A Facebookon ment híre, hogy a szegedi rókusi templom melletti ételgyűjtő dobozt egy család rendszeresen kiüríti. Az egyik alapító szerint a templom mellől a pap szokta hajkurászni a családot, akiket „sokan már név szerint ismerik a környéken”.
![2](https://kep.cdn.index.hu/1/0/795/7957/79573/7957307_e2d7a806cfc1d1eaa6dbc1e75d143ab9_wm.jpg)
Csütörtökön a férjemmel jártam ott. Láttuk, hogy ülnek egy autóban, és várják, hogy kerül-e valami a dobozba. Olyan is volt, hogy a rokkantkocsis nagymama ölébe pakolták az ételt. Előfordul, hogy jól öltözött emberek hátizsákkal érkeznek, és mindent elvisznek.
– mondta a szegedi nő, akinek egyébként pozitív tapasztalatai is voltak.
A lap munkatársai tíz kiflivel, egy májkrémmel, egy tálca felvágottal és egy literes almalével kereste fel a dobozt – miután bepakolták, két idős asszony rögtön meg is kérdezte, vehetnek-e belőle.
A több mint 300 fős Facebook-csoportban a szervezők hangsúlyozzák, mindenki csak egy adagot vigyen el, hogy maradjon más rászorulóknak is. A pécsi mintára épült dobozról itt írt részletesen a lap.