Kedden a svéd nagykövetségnél tüntetnek Fruzsináért

2015.03.16. 08:10

Március 17-én, kedd délután öt és hat óra között tüntetés lesz a budapesti svéd nagykövetség épülete előtt a II. kerületi Kapás utcában a kiutasítással fenyegetett magyar lány, Wilhelm Fruzsina ügyében. A tüntetést a lány Malmőben élő nagynénje, Ruff Ágnes szervezte, aki Budapestre utazott ezért. A BRFK rendezvénybiztosítással foglalkozó osztálya regisztrálta a tüntetés bejelentését, pénteken tudomásul vette azt.

Wilhelm Fruzsina ügyéről március elején írtunk: a 8 éves gyerek értelmi szintjén élő 20 éves, árva lány az elmúlt bő két évet Malmőben, a nagynénjénél töltötte, de a svéd bevándorlási hatóságok szerint Magyarországon a helye, mert túl nagy terhet jelentene Svédországnak élete végéig gondoskodni róla. Itthon szociális intézetbe kerülne. Azóta több erő is megmozdult azért, hogy kint maradhasson a nagynénjénél. Szijjártó Péter külügyminiszter például személyesen is megpróbálta méltányosságra kérni a svéd külügyminisztert, elhangzott, hogy Magyarország akár pénzről is hajlandó lenne tárgyalni, de a legutolsó hírek szerint nem áll jól az ügy a svédeknél.

"Kevés időnk maradt, ezért nagyon szépen kérlek, gyertek el ahányan csak tudtok, szánjatok egy órát Fuzsinára, mindent meg kell próbálni, hátha segíthet" - írja a nagynéni a kedd délutáni békés gyülekezés Facebook-oldalánEgyelőre néhány tucat ember jelezte a részvételét.